Heaven Street Seven: A krézi srácot az Emergency House-nak köszönhetjük
„Időnként ezek a dalok megérdemlik, hogy elhangozzanak” – indokolta adásunkban Szűcs Krisztián, hogy miért állt össze pár koncertre idén a 2015-ben feloszlott Heaven Street Seven (HS7). A Budapest Parkban tartott koncertjére készülő zenekar frontembere és dalszövegírója mellett a HS7 billentyűse és producere, Takács-Brouwer Zoltán Jappán volt a vendégünk. Szerinte a júliusi orfűi fellépésük a becsúszó hibák ellenére nem öregfiúk koncert volt, a dalok ugyanúgy működtek.
Az eleinte angol nyelvű számokat megjelentető Heaven Street Seven a kilencvenes években az indie- és britpop zenék kedvelőit érte el, Szűcs szerint ez akkor kb. háromszáz embert jelentett Magyarországon. A már kizárólag magyar nyelvű dalokat tartalmazó, a 100 legfontosabb magyar lemez közé is beszavazott Cukor című lemezükkel azonban kitörtek ebből a buborékból.
Arról a 2000-ben megjelent lemezről több dal, például a Mozdulj (ennek a klipjében szerepelt Marsi Anikó) és a Sajnálom is népszerű lett szélesebb körben, a Hol van az a krézi srác?-ot pedig döbbenetes módon még a Danubius rádió is játszotta, igaz, a szerkesztők ki akarták szedetni a tudja a halál sort a dalszövegből, amihez a zenekar nem járult hozzá. Szűcs arról is beszélt az adásban, hogyan inspirálta a szintén újra aktív Emergency House a legnagyobb slágerük szövegét.
A HS7 tagjai sokáig hittek abban, hogy egy rendszeresen Nyugat-Európában turnézó, külföldön is elismert produkcióvá nőhetik ki magukat, ehhez egy ponton elég közel is álltak, de ahogy Szűcs fogalmazott, a magyar rock ‘n’ roll ugarnak azért vicces és nyomorult dolgai is voltak, így ez az álom elúszott.
2006-ban nagyjából 600 jelentkező együttesből ők kapták az European Breakthrough Awardot, ami azt jelentette, hogy az EU-hoz akkoriban csatlakozó országok zenekarai közül leginkább bennük látta az európai szakma a nemzetközi áttörés lehetőségét. Később a kultzenekarnak számító Churchcsel volt közös turnéjuk, így több száz ember előtt játszottak például Londonban.
Utólag a zenekar úgy látja, ez az időszak elszalasztott lehetőség volt, a magyar szakmai szereplők ugyanis nem tettek igazán semmit azért, hogy a HS7-nek tényleg összejöjjön a nemzetközi siker. Cannes-ban már a MIDEM zenei konferencián is látszott, hogy a zenekar ügyét nem veszik komolyan a hazai szereplők, így esély sem volt arra, hogy Yonderboihoz hasonló karriert fussanak be külföldön. Szűcs szerint ebben az sem segített, hogy a HS7 – Robert Musil regényét idézve – úgynevezett tulajdonságok nélküli zenekar volt, nem volt könnyen megjegyezhető háttérsztorijuk, imidzsük, amivel könnyebben el lehetett volna adni a zenéjüket.
„Ha én vagyok a világ legjobb biciklise, és kapok egy biciklit, akkor sem fogom utolérni a Trabantot” – mondta Szűcs, utalva ezzel arra, hogy Magyarországról sokkal több pénz, szakértelem és energia kellett volna ahhoz, hogy versenybe tudjanak szállni egy hasonló kvalitású nyugat-európai zenekarral.
A zenekar két tagja szerint a Cukor után a Tudom, hogy szeretsz titokban volt a másik esszenciális HS7-lemez, az azt követő, befejezetlennek ható Jazz az útkeresésről szólt, az életművet lezáró, 2012-ben kiadott Felkeltem a reggelt pedig már inkább Szűcs és Jappán közös munkájának tekinthető. A zenekar az utolsó lemez idejére megrekedt, elfáradt, Jappán szerint végül egy megalázó, halászléfesztiválos fellépés után érezte azt, hogy ennek a történetnek vége, nincs értelme tovább csinálni. A HS7 végül 2015-ben jelentette be a feloszlását.
A nemrég novelláskötettel (Utazás a kegyetlenbe) jelentkező Szűcs a műsorban arról is beszélt, hogy a HS7 nem lesz üzemszerűen működő zenekar, nem írnak új dalokat, ez egy pár koncertre szóló összeállás. Jappán pedig elárulta, hogy felmerült egyszer komolyabban, hogy összeálljon a másik zenekara, a Soerii & Poolek, de jelenleg kevés esélyt lát arra, hogy a Beton.Hofi zenekarában játszó Kovács Gergellyel közös produkciójukat megint színpadra vigyék.
