Az életben vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Hova tűnik el mindig egy fél pár zokni? Miért telik olyan lassan az idő, mikor a buszra várunk? Miért töltöttem el tavaly július óta 382 órát azzal, hogy az Umamusume: Pretty Derby nevű játékban japán versenylovakról mintázott középiskolás anime lányokat edzettem három szezonon át? Na jó, erre pont van magyarázatom: azért, mert szórakoztató volt. Az Umamusume: Pretty Derby tavaly jelent meg globálisan, és akármilyen bizarrul is hangzik a koncepció, láthatóan volt rá igény, mert a kezdeti felhajtás után rengetegen ragadtak benne a lólányos nyúlüregben. És hát, őszintén, ahogy tavaly már leírtam, szerintem teljesen érthető is mindez, úgyhogy
a lóversenyekért, az aranyos anime lányokért és az idolkultúráért rajongó Japánban őrülten népszerű franchise-nál feleslegesen tartottak előzetesen attól, hogy külföldön nem lesz majd olyan sikeres.
Azóta kiderült, hogy mindenhol imádják a lólányokat: az eredetileg 2024-ben kiadott Umamusume: Pretty Derby – Egy új korszak kezdete című filmet idén az Egyesült Államokban is mozikba küldték, ahol az első hétvégéjén durván 280 millió forintot termelt. Arra viszont így sem számítottam, hogy hozzánk is el fog érni, de elért, csütörtöktől nálunk is meg lehet majd nézni a mozikban. És ahelyett, hogy egyedül ültem volna a sajtóvetítésen, egy csomó ember volt még ott, sőt, sokan teljes Umamusume-cosplayben nézték végig a filmet, ami megszállottságban simán túltett a játékba belepakolt több száz órámon.
Így neveld a lólányod
Na, de mi a franc az az Umamusume, és mi ez a film? Az umamusume (ウマ娘) szó szerint azt jelenti, hogy lólány, és embernek kinéző, lófüles és lófarkas lényeket értünk alatta, akik valójában újjászületett versenylovak egy alternatív univerzumban, ahol a lovak helyét vették át, és lóversenyek helyett mindenki a lólányversenyekre van ráfüggve. Mindezt azért írtam le, mert az Egy új korszak kezdete egy másodpercet sem pazarol arra, hogy elmagyarázzon legalább ennyit, annyi hangzik el, hogy hát, az umamusumék végzete, hogy fussanak. Persze igazából mindegy is, ha valaki beül erre a filmre, az vagy eleve tisztában van azzal, hogy miről van szó, vagy öt perc után fogja elengedni, hogy megpróbáljon bármit is megérteni abból, amit lát.
De akármelyik is lesz, közben viszont tök jól fog szórakozni, és ez főleg annak köszönhető, hogy ez a film a maga értelmezhetetlenségével együtt egy tök jó film, ami nem mellesleg fantasztikusan is néz ki. Vagyis kicsit olyan, mint a játék, ami elsőre ordító elmebetegségnek tűnik, de mechanikailag meglepően mély, a valódi lovakon alapuló karakterek pedig kifejezetten érdekesek, az ember simán tud szurkolni is nekik. A játékból amúgy több anime is készült, a tavalyi Cinderella Gray-t az év sportaniméjének is megválasztották, szóval a médiabirodalmat építő Cygames nem (csak) a PR miatt gyártja ezeket, tényleg tudnak megkapó sportdrámákat írni.
A film főszereplője egy Jungle Pocket nevű lólány, akit fiatalon annyira megérintenek egy nála idősebb, Fuji Kiseki nevű lólány sikerei, hogy elhatározza, ő is versenyző lesz. Be is iratkozik a versenyzői álmokat hajszoló lólányok első számú iskolájára, a Tracen Akadémiára, ahol Fuji Kiseki csapatának tagja lesz, és az ő egykori edzőjével kezd el készülni, hogy ő lehessen a valaha volt legjobb lólány, nyilván. Ehhez persze jó sokat kell versenyeznie, és Jungle Pocket nem is fogja vissza magát, ami leginkább arra jó, hogy a Cygames saját animés stúdiója, a Cypic megmutathassa, mennyire tehetséges animátorok dolgoznak náluk.
És hát meg is mutatja, mert miközben az elmúlt évek talán leginkább felkapott sportos mangájából, a focis Blue Lockból készült anime úgy néz ki, mint egy PowerPoint-prezentáció, addig ebben a filmben egy nyavalyás ló(lány)verseny közben Jungle Pocket legnagyobb riválisa, az archetipikus őrült tudós Agnes Tachyon, aki a fénynél is gyorsabb elméleti részecskéről, a tachionról kapta a nevét, konkrétan hipotetikus valóságok között görbíti szivárványosra a teret, miközben lefutja az összes riválisát. Szóval igen, a Cypic elég sokat tesz azért, hogy az Umamusume a mozivásznon is lenyűgöző legyen, és
teljesen érthető, hogy azóta ők csinálhatták meg a netflixes A nyár, amikor Hikaru meghalt-ot, és ők adaptálhatják az elmúlt évek legnépszerűbb új mangáját, a Kagurabachit is.
Az egész annyira jól néz ki, hogy igazából már csak emiatt is érdemes megnézni moziban ezt a filmet, ha már egyszer meg lehet, és emiatt amúgy maguk a versenyek is kifejezetten izgalmasak. De az Egy új korszak kezdete legnagyobb erénye, hogy amúgy nem csak ebből él, hanem abból a drámából is, amit előránt valahol a film felénél, és aztán meglepően okosan is kezel. Egy ponton egy teljesen váratlan, az egész világot lesokkoló visszavonulás ad extra mélységet a filmnek, ami innentől már inkább arról szól, hogy hogy lehet megküzdeni a sport sokszor bénító mentális nyomásával, és azzal, ha a sikereink ellenére is azt érezzük, sosem leszünk elég jók.
Persze ez nem korszakalkotó ötlet, minden jó sportdráma pontosan ugyanerről szól, és még azt sem mondanám, hogy ez a film igazán kiemelkedne közülük. A karakterei pár kivételtől eltekintve elnagyoltak, pláne ha valaki most látja őket először, a lólányok világáról sem derül ki szinte semmi és a legtöbb versenynek a tétje is elég nehezen értelmezhető, hiába vannak nagyjából felépítve. Mondjuk ez azért is van, mert az Umamusume kiszínez dolgokat, de alapvetően a valóságra épít, jelen esetben a 2001-es szezonra, amikor a filmben szereplő lólányok valódi másai versengtek egymással. A lóversenyzésben pedig ugyan vannak nagyobb presztízsű versenyek,
nagy, egyértelműen kitűzhető végső cél nincsen, és ez a film is inkább olyan, mint lejátszani egy karakter első évét a játékban, ami versenyekre lebontva lehet izgalmas, de igazi csattanó nem lesz a végén.
A lezárás mondjuk működik, de az biztos, hogy nemcsak az tesz jót az élménynek, ha az ember a játékban, vagy a korábbi animében már találkozott ezekkel a sztorikkal, hanem az is, ha tisztában van azzal, mi történt a valóságban Fuji Kisekivel, Agnes Tachyonnal vagy úgy egyáltalán 2001-ben a japán lóversenypályákon. Így ugyanis sokkal kevésbé fognak a levegőben lógni azok a kimondatlan dolgok, amiket a film maximum csak sejtet a nézővel. De azt simán ki lehet jelenteni, hogy ez a film marha látványos, nagyon szórakoztató, és laikusként is be lehet ülni rá, ha valakit nem tántorít el az, hogy mennyire szürreális az alapkoncepció, és a sztori mellett elég neki annyi magyarázat, hogy lólányok gyorsan futnak, mert csak.
Magyarország <3 anime
Az Umamusume: Pretty Derby – Egy új korszak kezdeténél talán semmi nem bizonyítja jobban, hogy a magyarok imádják az animéket. Legalábbis én azt gondolom, hogy ha ezt a filmet is megéri moziba küldeni nálunk egy forgalmazónak, jelen esetben az ADS-nek, akkor a magyarok japán szórakoztatóipar iránti rajongása abszolút csúcson van. Persze ez enélkül is látszik: a Mondo Magazin él és virul – még nyomtatott formában is –, a MondoConra mindig több ezren mennek ki, sorra jelennek meg magyar nyelven is aktuálisan népszerű (Attack on Titan) és régi klasszikus (Alita, a harc angyala, Páncélba zárt szellem) mangák,
az animékre egy ideje nagyon rákapcsoló Netflixnek köszönhetően pedig még olyanok is találkoztak például a One Piece-szel az élőszereplős sorozat miatt, akik amúgy nem szoktak animéket nézni.
Hogy konkrétan az Umamusume iránt hányan rajonganak annyira, hogy elmenjenek érte moziba, az csak a jövő héten fog majd kiderülni a nézőszámokból, és az alapján, hogy a jelek szerint csak Budapesten vetítik, biztosan nem lesz olyan nyitóhétvégéje, mint Amerikában. Vagy mint Japánban, ahol 681 millió forintos (!!!) nyitóhétvégét produkált két éve. De az elmúlt években nemcsak az látszott, hogy egyre több anime kerül egyre hamarabb moziba nálunk is, hanem az is, hogy ezek közül több kifejezetten jól is teljesített.
A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb összesítéséből ki lehet mazsolázni, hogy milyen japán animációs filmek kerültek nálunk moziba 1990 óta. Ebből nagyjából az látszik, hogy korábban főleg a Studio Ghibli filmjei (Chihiro szellemországban, A vándorló palota, Szél támad, Kaguya hercegnő története) kerültek moziba, és voltak kísérletek olyan klasszikusokkal, mint a Páncélba zárt szellem vagy az Akira, igaz, jóval a megjelenés után. Nem kerültek viszont moziba olyan kultuszfilmek, mint például a Perfect Blue vagy a Paprika a legendás Kon Szatositól.
Az elmúlt években úgy érződött, mintha bátrabban nyúltak volna az animékhez a forgalmazók, és az önmagukban is megálló filmek – mint mondjuk az ugyancsak a Studio Ghiblinél készült A fiú és a szürke gém – mellett olyan címeket is moziba küldtek, amik egy létező univerzumba tagozódtak be, és annak ismerete nélkül nem lehetett őket értelmezni. Ez nyilván kockázatosabb, mert ezekre tényleg csak a rajongók mennek el, de több alkalommal is kiderült, hogy belőlük van az országban bőven. Élükön az elmúlt időszak egyik legnépszerűbb animesorozatával, a Demon Slayerrel, amiből nálunk két filmet lehetett eddig moziban is megnézni.
Az egyik a 2024-es To the Hashira Training, amit túlzás is lenne filmnek nevezni, valójában a harmadik évad összefoglalója és a negyedik évad első része volt összegyúrva. Ennek ellenére több mint 21 ezren nézték meg moziban, vagyis kb. annyian, mint az idei Oscar-gálán taroló Bűnösöket. A másik film a tavalyi Demon Slayer: Kimetsu No Yaiba Infinity Castle volt, ami a negyedik évad közvetlen folytatása volt, és láthatóan volt is rá érdeklődés, több mint 58 ezren mentek el rá. Többen, mint mondjuk a Fegyverekre és majdnem annyian, mint A brutalistára, szóval ez már más, elismert filmekkel összehasonlítva is komoly szám.
Itt persze segíthetett is, hogy egy ennyire ismert franchise-hoz tartozó filmről van szó, és más példákat megnézve látszik is, hogy a Demon Slayer sikere azért még ma is kiugrónak számít. A Chainsaw Man tavaly megjelent folytatása, a Reze Arc durván 26 ezer nézőig jutott, a One Piece Film: Red kicsivel 9 ezer fölé – igaz, ez utóbbihoz mondjuk tényleg hetekig kellene nézni az előzményeket –, a To the Hashira Traininghez hasonlóan inkább összefoglalóként értelmezhető Jujutsu Kaisen: Executionre pedig durván 15 ezren voltak kíváncsiak. Ja, és az ismert franchise sem mindig jelent ekkora sikert, A Gyűrűk Ura – A rohírok háborúja 14 ezer nézőig jutott.
Az viszont így is látszik, hogy a forgalmazóknak valószínűleg megéri animét küldeni a mozikba, a One Piece film például még így is 20 milliós bevételt hozott, a Reze Arc közel 75 milliót, az Infinity Castle pedig majdnem 156 milliót. A nagy forgalmazókon túl pedig a művészmozikban is jó üzletnek tűnik animéket pörgetni, hiszen a Bem Moziban például rendszeresen vannak vetítések, és más kisebb mozikban is elő szokott fordulni ilyesmi. Ezek pedig szintén azt mutatják, hogy ezekre a filmekre abszolút van igény.
