Az ürességet nagyon könnyű betömni kokainnal, csak ilyenkor rossz lyukat tömköd az ember

Bele kell halni a sikerbe? Vége a szex, drogok és rock and roll korszakának, vagy ez még mindig elválaszthatatlan része a zenészlétnek? Tényleg minden előadó imposztorszindrómával küzd, és tényleg beüt a koncert utáni depresszió, amikor lejönnek a színpadról? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk a Fishing on Orfűn Bongorral, Kolibrivel és Pálinkás Tamással, az Isten Háta Mögött (IHM) frontemberével.

A beszélgetés egyik központi témája az volt, mennyire él még ma is a szenvedő művész mítosza. A résztvevők szerint még mindig erősen jelen van az a kulturális beidegződés, hogy a legjobb lemezek csak önpusztítás árán születhetnek. Ahogy Pálinkás fogalmazott, „ez egy ilyen kulturális mém az agyban, hogy azért mégis jobb az, hogyha szét van baszva valaki, és azt a lemezét szeretem”. Szerinte azonban az alkotás nem attól működik, hogy valaki éppen mélyponton van. „Ez nem úgy forog az ember fejében, mint egy ilyen választási lehetőség, hogy most akkor alkossak-e úgy, hogy egy kicsit meghaljak” – mondta.

Az alkoholizmusáról az Extázis című lemezén valló Bongor arról beszélt, hogy korábban maga is elhitte, hogy az alkohol vagy más szerek jobb művésszé teszik őt. „Nagyon romantizáltam ezt az állapotot, hogy ez kell, hogy engem eljuttasson a szenvedő művész archetípusáig, és szerencsére kiderült, hogy nem szükséges. Amikor ittam, és úgy írtam szöveget, az igazából önáltatás volt.” A rapper kitért rá, hogy a színpadra lépés előtti szorongás nála máig fennáll: „Mindig elfelejtem, hogy amúgy ezek az emberek miattam jöttek, és azért a halálfélelem mindig ott van előtte.”

„Én a színpadon inkább csak próbálok minél többet fejlődni abban, hogy ne látszódjon rajtam, hogy be vagyok szarva” – tette hozzá ehhez a témához Kolibri, aki felidézte, hogy éveken át norma vált számára egy kimerítő, három felé szakadó életmód. „Hosszú évekig azt nyomtam, hogy éjjel kettőkor lejövök a színpadról, és másnap reggel 9-kor a Lumenben forgatom a tojásokat, és utána mentem egyetemre”.

A koncert utáni üresség érzését Pálinkás ismerősnek nevezte, szerinte ilyenkor könnyű rossz megoldásokhoz nyúlni. „A kielégültség utáni ürességérzet mindenképpen egy létező dolog, és ezt az ürességet nagyon könnyű betömni kokainnal. Csak ilyenkor rossz lyukat tömköd az ember” – fogalmazott az IHM gitáros-frontembere. Bongor a függőség témájánál őszintén felidézte azt is, milyen gondolatokkal küzdött egy évvel korábban pont a Fishingen, amikor alig 1-2 hete volt józan: „Erősen fontolgattam, hogy bemegyek a backstage-be, mikor senki nincs ott, és meghúzom a vodkát, kiiszom a fél üveget, hátha majd nem veszik észre. Vagy ha igen, azt is leszarom, és ezekkel a gondolatokkal küzdöttem.”

A zenészek azt is érintették, mi tartja őket hosszú évek után is a pályán. „Ennyi idősen is az egyik legszórakoztatóbb aspektusa az életemnek, hogy lemegyek Kőbányára egy hugyos szagú próbaterembe, bekapcsolok egy gitárerősítőt, és ugyanazt a szórakoztató érzést érzem, mint 18-20 évesen” – mondta Pálinkás. Emellett arról is beszélt, milyen nehéz volt újra elővenni az Isten Háta Mögött dalait, mert sokáig nem akart szembenézni a régi önmagával. „Nem szerettem ezt az embert, akivé váltam, és emiatt nagyon sokáig nem is szerettem volna találkozni ezzel az emberrel, aki játszotta ezeket a dalokat.”