Elon Musk annyira felhúzta magát Nolan Odüsszeiáján, hogy a Grokkal megcsináltatja az OdüsszeiAI-t

Elon Musk volt az egyik leghangosabb kritikusa Christopher Nolan Odüsszeia-adaptációjának. A milliárdost persze már a film premierje előtt ítéletet hozott, és igazán a castingdöntések zavarták. Musk korábban fehérellenes rasszistának nevezte Nolant, többek között azért, mert a filmben Lupita Nyong’o játssza trójai Helenét.

Musk a film bemutatója óta csendben volt, aztán alig egy héttel a premier után az X-en azt írta, hogy még idén elkészül egy történelmileg hiteles, és Homérosz művészetéhez hű verzió a tulajdonában lévő Grok Imagine mesterséges intelligencia-alapú eszközzel. A bejegyzéséhez megosztott egy háromperces klipet is, amit a Grok Imagine-nel alkotott az egyik felhasználó.

Musk kirohanásai ellenére Nolan új filmje eddig jól szerepel, az Odüsszeia az első hétvégén 246 millió dollár bevételt hozott össze világszerte. Magyarországon a Filmforgalmazók Egyesületének adatai alapján eddig közel 87 ezren nézték meg a filmet, amivel itthon 250 millió forint bevételt produkált Nolan rendezése.

Kövess minket Facebookon is!