A nyitóhétvége jegybevételei alapján imádják az emberek Christopher Nolan Odüsszeiáját
Világszerte mintegy 264 millió dolláros (kb. 83,7 milliárd forint) jegybevételt termelt a nyitóhétvégén Christopher Nolan Odüsszeia című filmadaptációja, amely Homérosz eredeti műve alapján készült, írja a Guardian. A siker nagyságát jelzi, hogy az első hétvége bevétele túlszárnyalta a film 250 millió dolláros költségvetését, és megelőzte Nolan korábbi sikerét, a Batman-franchise epizódjaként 2012-ben bemutatott A sötét lovag – Felemelkedés című film 249 millió dolláros nyitóbevételét is, amely az inflációval korrigálva 362 millió dollárnak felel meg.
A Matt Damon (Odüsszeusz), Anne Hathaway (Pénelopé) és Tom Holland (Télemakhosz) főszereplésével készült Odüsszeiáról korábban részletes kritikát olvashattak a Telexen.
Csupán Észak-Amerikában 124,5 millió dolláros bevételt termelt az Odüsszeia, így az idei év harmadik legnagyobb sikerű bemutatója volt két családi film, a 159 millió dolláros jegyeladással debütáló Toy Story 5, illetve a Super Mario Galaxy 131 millió dolláros első hétvégi bevétele után.
Ez azért fontos eredmény, mert Nolan új filmje az erőszakos jelenetei miatt R-besorolású, így 17 év alattiak csak szülői felügyelettel nézhetik meg, Magyarországon pedig 16 éves korhatárral vetítik a mozik. A Universal Pictures korábban 100 millió dolláros észak-amerikai nyitóbevételt jósolt az Odüsszeusz hazaútjáról szóló filmnek, amelynek közönsége eddig több mint felerészben férfiakból áll, és a jegyvásárlók háromnegyede pedig 25 évnél idősebb, a fele pedig 18 és 34 év közötti korú volt.