„Én legalább annyira rajongok Beton.Hofiért, mint ti” – mondta Beton.Hofi az arénás koncertjén

Úgy tűnik, hogy a nagy arénakoncertek korszaka nem zárult le itthon, épp ellenkezőleg: a Pamkutya hét MVM Dome-os koncertsorozatával párhuzamosan a magyar zenei generációváltás egyik legfontosabb figurája, Beton.Hofi is duplakoncertet ad a Papp László Sportarénában. A repper az azóta már kultikussá vált, comic sins című lemezével robbant be a köztudatba, és azóta stabilan ott van a magyar könnyűzene élmezőnyében.

Beton.Hofi egyik fő erénye, hogy nemcsak egy réteghez szól, a sorai ugyanúgy ismerősen csengenek egy belvárosi irodai dolgozónak, egy telepi csávónak vagy egy vidéki munkásnak. Ehhez pedig hozzáad a csibész, de értelmiségi karaktere, aki legalább annyira rajong a Sepsiért mint Máraiért.

A legújabb, első hagyományos nagylemezének számító Interregnum az előadó életművének összegzésévé és legkoherensebb darabjává vált. Megtalálható rajta minden, amit korábban megszokhattunk tőle, az összhatás mégis sokkal egységesebb. Nem jelöl ki új utat a jövőjét illetően, de szépen lekerekíti az eddigi pályáját, miközben tele van fejhajtásokkal és a Hofira annyira jellemző közéleti és szépirodalmi utalásokkal.

A Papp László Sportarénán már napközben virított a vörösben úszó Interregnum felirat, és a metrón is szépen lassan gyűltek a dresszkódnak megfelelően sötétpiros ruhákban érkező rajongók. Az előadó kérése ugyanis az volt, hogy a szombati koncertre vörösben, a vasárnapi nemzeti ünnep napjára eső koncertre pedig magyar színekben érkezzenek. A közönség hűen tartotta magát ehhez, a többség vörösben vagy Beton.Hofi-merchben virított, de sokan voltak az előadó stílusára jellemző focimezekben is.

A vörös szín nemcsak a koncertet, hanem az egész albumot és az azt megelőző promóciós időszakot is átjárta. A színek ilyen hangsúlyos használatát persze nem Beton.Hofi találta fel, elég a 2024-es nyarat meghatározó Brat világoszöldjére vagy az Oscar-várományos Marty Supreme narancssárgájára gondolni. A vörösnek viszont a puszta esztétikán kívül is van jelentősége, hiszen az Interregnum lemez dalait átjárja a bizonytalanság és a düh, így ez a szín egyfajta vészjelzésnek is hat.

Beton.Hofi koncertjein már állandó geg, hogy klasszikus előzenekar helyett Fűzy Gábor bárzongorista játszik. Kissé groteszk volt egy telt házas rapkoncert előtt olyan régi klasszikusokat hallgatni, mint a Nem csak a húszéveseké a világ vagy a Most élsz, de a közönség nagyon jól reagált Fűzyre, és az érkezők énekelték vagy táncolgattak a rendszerváltás előtti időket idéző nótákra . „Nagyon köszönöm, hogy énekeltek velem, így nem érzem magam olyan egyedül” – jegyezte meg a szerepben egyébként brillírozó „Gabi Bácsi”, aki hozzá is tette, hogy „ha nem viccből örültök, akkor maradok szívesen”.

A koncert előtti percekben aztán a Gabi bácsit éltető rigmusokat is szép lassan felváltották az előadót váró skandálások, a lemez politikai témáihoz illően a Mocskos Fidesz-rigmus is felzúgott párszor. Kicsivel fél kilenc után az aréna elsötétült, és megszólalt egy erőteljes dobokkal, torzított basszussal és néhány rapre jellemző kiáltással operáló, apokaliptikus intro.

A korábban a színpad előtt ékeskedő függöny leomlott, és a Tarr Béla című számmal elindult a közel kétórás koncert. Hofi nem akarta álmosan indítani a koncertet, már rögtön az elején berobbant a lemez egyik legsikeresebb száma, a Be vagyok zárva, amely a kiadása óta eltelt egy évben kultikussá, már-már a Z generáció Ezt is elviszem magammaljává vált. Ezt követte a d'n'b-s Holnap megállnak az órák, majd sorra jöttek a slágerek az új albumról. Mindezek ellenére úgy tűnt, hogy a közönség lassabban érkezett meg a koncertre, a lelátókon ekkor még nem volt meg az az energia, amely mind a dalokban, mind a színpadon jelen volt. Ez végül meglepő módon a kevésbé bulizós, de annál megjegyezhetőbb szövegű Dohányboltnál jött meg, innentől lett igazán felszabadult a hangulat az arénában.

A színpadkép passzolt a koncert és az Interregnum stílusához is, a repper mögötti zenekar egy Playboi Carti turnéit idéző építőipari emelvényen kapott helyet, Hofi pedig egy ponton egy emelőgépen jelent meg. A háttérben mindig a dal témájához illő motívumokat vetítettek, de ezek sokszor komolytalanul hatottak. Mintha a táncoló 0 figurákat egy régi internetes mémből, a koncertet lezáró Magic alatti animációt pedig egy lo-fi beats videóból kapták volna elő.

Tűzből sem volt hiány, hiszen minden második dalnál lángcsóvákban úszott a színpad, a címadó Interregnum alatt még az Álljatok át! feliratú kocsi is lángra lobbant. Kifejezetten jó vizuális ötlet volt, hogy az ezredforduló hiphopját idéző Vizipaók alatt breaktáncosok lepték el a színpadot, miközben a háttérben különféle graffitiket vetítettek, ezzel tisztelegve a műfaj kulturális hagyományai előtt.

Kérdéses volt a koncert előtt, hogy a sok régi sulis hiphopelemet és mintázást tartalmazó alapok hogyan fognak élő felállásban megszólalni, de a hangzásvilágra nem lehetett panasz. Egy-két helyen a refrén kevésbé volt átütő, de a dobképletek megvariálása és a szaxofon- és fuvolaszurkálások jót tettek a számok többségének.

Beton.Hofi – aki interjúkban és a dalaiban is beszélt a színpadi bizonytalanságáról – sokkal magabiztosabban állt a színpadon, mint a korábbi koncertjein. Korábban jellemző volt rá, hogy szöveget ront vagy kifogy a levegőből, most azonban egy elcsúszást leszámítva közreműködők nélkül is tökéletesen végigcsinálta a maratoni hosszúságú koncertet.

A koncert első felében szinte alig beszélt a számok között, az első hosszabb megszólalására egészen sokáig kellett várni. „Őszintén nagyon nehéz hozzátok szólni, mert

ha valami olyat mondok, ami nagyon belülről jön, elsírom magam.

Én legalább annyira rajongok Beton.Hofiért, mint ti, és az a helyzet, hogy teljesen istenigazából én sem lehetek teljesen Beton.Hofi, mint ti sem” – mondta az egyik legkiforrottabb, Beton.Hof1 című számát követően.

Ezek után még erősebbnek érződött a pillanat, amikor a Margaréta és a Lucyd című dalok bensőséges szövegére a stadion egy emberként emelte a magasba telefonját. Ezek az őszinte pillanatok legalább olyan hatásosak voltak, mint az előadó legnagyobb slágerei. Nem sokkal ezután azért ezek a népszerű dalok is megérkeztek (Meggyfán, Tiszalök, Bagira), és nyilván ekkor volt a legfelszabadultabb a hangulat az egész arénában.

Szép tisztelgés volt az is, amikor a Mire számítottál utolsó sorában található Pamkutya-utalás után Beton.Hofi – aki a tegnapi Pamkutya-koncerten is felbukkant – nagy tapsot kért a párhuzamosan az MVM Dome-ban koncertező youtuberpárosnak és a szövegben szintén megjelenő, az itthoni trap és reggaeton úttörőjének számító Mr. Missh-nek is.

Úgy tűnhetett, hogy a rendes játékidő utolsó szabadrúgásaként felkonferált Playbánia után a nyitány elejét idéző, de azt villogó fehér fénnyel kiegészítő torz katarzis fogja zárni a koncertet, de a színpadias levonulás és a visszataps után Beton.Hofi újból megjelent a színpadon. Az Angyalok című szám alatt felemelték a magasba, ahol a heveder kényelmetlensége ellenére is gyönyörűen elénekelte indie R&B slágerét. Az ezt követő Hard Reset, majd a Fegyhouse a cappella verziója szép kontrasztot nyújtott Hofi dübörgő és lassabb, gondolkodósabb számai között. Utóbbinál jött ki egyik leghangsúlyosabban a lemez valódi ereje, és az, hogy a repper milyen profin csoportosította az energiáit a fináléra. A „hosszabbítást” végül az Interregnum utolsó száma, a Magic, zárta.

Úgy, ahogy az Interregnum lemezzel, Beton.Hofinak az arénakoncertek terén is sikerült valami sokkal egységesebbet és kiforrottabbat alkotnia, mint korábban. A metrón hazafelé még szóltak a legnagyobb slágerei, holnap pedig a Papp László is garantáltan piros-fehér-zöldbe fog öltözni.