A Z generáció Irigy Hónaljmirigye hétszer megtölti az MVM Dome-ot, ott voltunk az elsőn

Kilencéves voltam, amikor először láttam a Pamkutyától VV Béci, vagyis Young G A legnagyobb című dalának paródiáját. Béci azóta fideszes lett, és a rapkarrierje sem jött össze, Osbáth Norbert (Béla) és Osbáth Márk (Pista) duója viszont azóta is a magyar YouTube legsikeresebb produkciója. Amikor kezdték, a YouTube még egészen más hely volt: kevés eredeti magyar tartalommal, szinte zéró konkurenciával, és azzal az érzéssel, hogy bárki feltölthet bármit, ami hirtelen az egész ország kedvencévé válik. A ValóVilág az egyik legjobb évadát élte, a világot a ma már teljesen ismeretlen pozitív hangulat járta át, ebben a miliőben tökéletesen ült Flo Rida és a Belehalok paródiája. Azóta eltelt több mint egy évtized, március 13-án pedig több mint tízezer ember ünnepelte ugyanazt az internetes korszakot az MVM Dome-ban, ahol ezután még hatszor egymás után fellép a duó, aminek ez volt az első koncertje valaha.

Érkezéskor a Dome mellett két nagy, felfújható Pista és Béla bábu, illetve a Magyar Kétfarkú Kutya Párt standja állt kissé bénácska installációként. A helyszín felé igyekezők közül sokan mintha életük első nagy berúgására érkeztek volna, mások csak a gyerekeiket kísérték. Béla és Pista eredetileg csak egy estére készültek, végül hét lett belőle, amit hat hónapnyi felkészülés és énekórák előztek meg.

A JustVidman szettjével és Tamáska Gabi vendégszereplésével induló este egyszerre volt a magyar YouTube aranykorának ünnepe és egy komplett generáció nosztalgiatripje, akiknek ezekkel a zenékkel indult az életük az interneten. A show egy archív videóval és egy fontos dátummal indult: 2010. augusztus 18. – amikor minden elkezdődött A kutyás videóval. Aztán a hatást növelve bevágtak egy 2015-ös jelenetet, amikor arról kérdezték őket, hogy lesz-e valaha koncertjük, amire akkoriban még félig komolytalanul annyit mondtak csak, hogy lehetséges.

Béláék ezután különösebb felhajtás vagy sztárallűr nélkül bevonultak a Rakpart feldolgozásával, és pont olyan amatőren szólaltak meg, mint felvételen. Ők maguk is érezték a helyzet abszurditását, el is mondták, hogy kezdők még ebben a szakmában, az eredeti céljuk annyi volt, hogy túléljenek két dalt, nem mellesleg bulizni és buliztatni akarnak, és kész. A védjegyszerű narancssárga és szürke kabátjuk tíz percig maradt fent, aztán ezeket rituálisan felküldték az égbe két felvonóval, amit a közönség szeánszként, szentmisei áhitatban nézett végig.

„Ez egyáltalán nem mém, én 12 éves voltam, amikor az egész kaland elkezdődött, és azóta minden napom része a Pamkutya. Sok embernek ez gyerekkori álom, hogy együtt nőttünk föl, és most végre itt vagyunk. Nem mondanám mémnek teljesen, ez egy szikra” – mondta a Dome előtt az egyik rajongó, amikor arról kérdeztem, hogy miért jött el. A 16 év feletti megkérdezettek nagyjából mindannyian arról számoltak be, hogy 9-10 évesen találkoztak a Pamkutyával először, egy fiúról pedig azt mondták, hogy még gügyögött, amikor először került elé valamelyik paródiájuk.

A helyszínen elkaptuk a Supermanagement projektmenedzserét, a koncert szervezésben részt vevő Tóth Kristófot, vagyis Lord Panamót, aki szerint a mémfaktor, a nosztalgia, a FOMO és a rajongás egyvelege vonzott ide ennyi embert. Kiemelte azt is, hogy szép karrierútnak tartja, ahogy a Pamkutya tudatosan kezelte a produkcióját, és idővel áttért a komolyabb tartalomgyártásra a paródiák után.

„Amikor ők elkezdték, a YouTube-on Rossz PC Játékok volt, és talán még a JustVidman sem kezdte el. Teljesen natúrban belevágódtak a magyar YouTube-ba, és még alacsonyan volt a léc. De felemelték” – mondta az egyik koncertező, amikor arról beszéltünk, hogy vajon meg tudták volna-e csinálni ezt a bravúrt Pamkutyáék, ha később vágnak bele. „Azért megy ez ennyire jól, mert amikor elkezdték, poénból, szeretetből és hobbiból csinálták, nem gondolkodtak pénzről, sem karrierről” – tette hozzá a barátja.

A koncerten a testvérek gyakorlatilag számról számra haladtak komolyabb narratív csavar, vagy sztárvendégek nélkül, pedig annyira nem is volt vad gondolat először, hogy Fluor vagy mondjuk Majka felbukkanhat. A másnapi arénakoncertjére készülő Beton.Hofi kapott viszont egy videós kameót, majd a koncert végén teljes valójában a színpadra is felfutott köszönni. Pista egyébként felment a lelátós ülőhelyekre is, aztán két oldalra osztva a tömeget rendeztek egy élő decibelmérést, tesztelve, hogy Béla, vagy Pista kapja a nagyobb ovációt. Az ekkor tapasztalt fülsüketítő zaj mutatta meg, hogy valójában mennyien és milyen túltengő energiával érkeztek ide.

Volt még papírból csinált műhó, ami szépen beleesett, majd beleázott a koncertre készült pamkutyás poharakba, parkolótáblán rúdtáncoló lány, fiktív mosókapszulás reklám, amit úgy adtak le, mintha egy YouTube-hirdetés lett volna két drop között. Köszöntötték azt a lányt is a színpadról, aki ott állt a tömegben és korábban elindította azt a TikTok-trendet, amiből végül a hét Pamkutya koncert lett az MVM Dome-ban, Pista pedig egy ponton Fred Againnek adta ki magát, és vadul nyomkodott egy dobgépet.

A jégvarázsos Let It Go feldolgozásánál még pogókör is nyílt, de egymásba rohanás helyett inkább összeölelkezve dülöngéltek a félmeztelen fiúk. A Belehalok-paródia alatt viszont tényleg indult egy pogóhullám, ami nagyjából úgy nézett ki kívülről, mint amikor Earl Sweatshirt pogózhatatlan Eastjére csinálják ugyanezt. Voltak azért technikai hibák is a műsorban, az Avicii-dal alatt például elszállt Béla mikrofonja, ahol a végig extrém hangos tömeg is megszeppent egy picit. Aztán a Gangnam Style-nál konkrétan szétesett a terem, szürreális módon egy héten belül másodjára is hallhattam ezt a dalt élőben a szigetszentmiklósi Labubu-buli után.

A közönségen végig az érződött, hogy a Pamkutya tényleg generációkon átívelő élmény, közös vicc és összekötő kapocs. Tömeges hipnózis volt ez, a Pamkutya valahogy mindenkit egyszerre tett öreg NPC-vé, és csillogó szemű gyerekké a monitor előtt. Egy transzparensen eközben az állt: „Lábképeket adtam el, hogy itt lehessek”. A visszataps előtt, este tíz környékén egy rövid, hamar elhaló mocskos Fidesz-kántálás is elindult, ennél jóval hangosabban zúgott a rigmus a kapunyitás után, amikor még felkapcsolt villanyoknál gyűlt be a tömeg.

A Pamkutya-koncert nagy célbaérős pillanata a Testvérem volt, ez már az újabb Pamkutya-korszak egyik dala, több megkérdezett résztvevő is ezt idézte fel az este kulcspillanataként, illetve Béla és Pista is azt mondta, hogy ezt a pillanatot még az unokáiknak is emlegetni fogják. A szám előtt a testvérek elmondták, hogy az apjuk is ott van a közönségben, neki dedikálják a dalt, közben gyerekkori képek futottak a háttérben. Itt jött ki testközelből, hogy a Pamkutya-sztori túlmutat a paródiákon, nekik ez családi siker, egy álom, amit nem is feltétlen akartak beteljesíteni, de a tömeg akarata nyert. Az estét záró Aranybula alatt újra pogó indult, itt már egy körben komolyabban össze is torlódtak, és a földre estek emberek a nagy rohamban.

Pista az egyik dalt úgy vezette fel, hogy „ezt egy konkrét embercsoportnak fogom küldeni”. Ő a gémerekre gondolt az Apuveddmeg-paródiájuk videójátékos tematikája miatt, a közönségben viszont páran a cigányságra asszociáltak. „Ezt lehet át kellett volna gondolni” – mondta Pista. „Ezt holnap nem fogják már elmondani” – mondták mellettem a tömegből.

A koncert valójában nem is előadóművészi teljesítményként érdekes, inkább kulturális körkép arról, hogy lett a magyar YouTube-ból stadionméretű nosztalgiabuli. A beletett energia elvitathatatlan, Béla és Pista még rá is húztak a kiírt időre, így pár perc híján két órás műsort adtak. Nehéz lenne haragudni erre a projektre, nem is lehet miért, talán épp azért, mert soha nem akart nagyobbat mutatni annál, mint ami valójában, és pont az amatőrsége miatt lehet mindenki ennyire megbocsátó vele. Béláék nem profik, nincs jó hangjuk, és kicsit még ők maguk is próbálják megtanulni, hogy hogy kell viselkedni a színpadon, mi ez az egész, és milyen érzés egyáltalán, ha több mint tízezer ember kántálja a neved.

A koncert bizonyos pontokon olyan volt, mint egy DJ-szett – mivel sok meglévő külföldi sláger paródiájából áll a setlist és úgy általában a diszkográfiájuk, így az emberek ismert dropokra és dallamokra tudták veretni. Biztonságos, ütős, olcsón szórakoztató, se több, se kevesebb. Trash, de nem a felháborító fajta, még nem is a bűnös élvezet kategória, inkább egy okés rendelés a Mekiből, pontosan az, amire befizettél: a közös kincsünk, a múltunk, a Z generáció Irigy Hónaljmirigye.