Bemutatom feleségem, a porszívót

Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.

A Legyek Ura (Lord of the Flies / HBO Max)

A szinte minden komoly díjat besöprő Kamaszok írója, Jack Thorne ezúttal egy klasszikust, William Golding regényét adaptálta. A Legyek Urát többször is feldolgozták már, Thorne szerint azonban sokszor félreértették a regényt, mert az nem fekete-fehér karakterekről, hanem pont a szürkezónáról szól, ahol senki sem eredendően rossz vagy jó.

A repülőbaleset után egy szigeten kikötő, majd a túlélésért küzdő fiúcsapatról szóló regény struktúrájához képest a sorozat abban más, hogy a négy epizód egy-egy szereplő perspektívájából mutatja be, ahogy a gyerekek közötti hatalmi harc tragédiához és káoszhoz vezet.

The Burbs (SkyShowtime)

A magyarul a VHS-hőskorszakát idéző módon Ami sok, az sokk címmel ellátott, 1989-ben bemutatott film egy olyan fiatal házaspárról szólt, amelynek a kertvárosi idilljét alaposan felborította a szomszédba költöző sátáni család.

Az eredeti filmben Carrie Fisher és Tom Hanks játszott, az új sorozatadaptációban Keke Palmer és Jack Whitehall veszi fel a harcot néhány kertvárosi hobbinyomozóval, hogy kiderítsék, pontosan mi is folyik a közelükben lévő elátkozott házban.

Jóravaló kísértet (A Useful Ghost / HBO Max)

Cannes-ban a Kritikusok Hetének fődíját vitte el ez a thaiföldi film, amely abszurd humorral beszél arról a problémáról, hogy rendező, Ratchapoom Boonbunchachoke szerint az országa tele van kísértetekkel, azaz olyan emberekkel, akiket politikai okokból elnyomtak, büntettek vagy eltüntettek.

A Jóravaló kísértet kellően szürreális alaptörténete szerint egy pormérgezésben meghalt nő porszívóként tér vissza férje és családja életébe. Ám a film nem áll meg a gyász témájánál, és több szimbólummal is arról mesél, milyen alkukkal lehet túlélni egy elnyomó rendszerben.

Az énekesek (The Singers / Netflix)

Már az Oscar-díjátadóra lehet hangolódni a rövidfilmek között jelölt Az énekesekkel, amely Ivan Turgenyev novellájának adaptációja. A történet végig egy kocsmában játszódik, ahol a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező kitaszítottak végül egy énekversenyben kovácsolódnak össze. A rövidfilm érdekessége, hogy a készítők a szereplőket különböző social felületekről válogatták össze.

Tánc a sivatagban (Sirât / Cinego)

Magamnak mondok ellent, hogy ezt a filmet streamingen ajánlom, mert ez a különleges sivatagi roadmovie abszolút nagyvásznon és nagyon jó hangrendszerrel működik igazán. De ha valakinek nem volt lehetősége moziban látni a filmet, akkor azért otthon is elég mellbevágónak ígérkezik végignézni azt, ahogy egy apa a fiával keresi a lányát a világ végén, egy újabb világháború kitörésekor egy csapat raverrel.

„A Sirāt hipnotikus, de elaludni nem lehet rajta: hangos, megdöbbentő, egyes pillanataiban pedig olyan sokkoló, amilyet régen lehetett moziban látni” – írtuk korábban a filmről.

Kövess minket Facebookon is!