Elég volt ez a tizenhat év a hatalomgyakorlásból
Április 11-én, vagyis a választások előtt egy nappal tartja az utolsó arénás nagykoncertjét az idén 80 éves Bródy János. Az Illés és a Fonográf egyik alapítója a Telex After vendége volt, ahol kicsit pontosította, mit is jelent az, hogy visszavonul a zenéléstől. Ezen kívül szóba kerül a Szörényi Leventével való jelenlegi kapcsolata, az elmúlt tizenhat év belpolitikája és az, hogy miben hasonlít nagyon egymáshoz a Kádár-rendszer és az Orbán-kormány.
Bródy ezen kívül még sokat beszélt arról, milyen volt a rockzene a ‘60-as, ’70-es években, hogyan lehetett különbséget tenni amatőr és profi zenekarok között, és hogyan akadályozta, vagy éppen segítette a hatalom a magyar könnyűzenét. Ezen kívül szóba kerül az is, hogy Bródy a Carson Coma tavalyi nagylemezén közreműködik a Szegény öreg Tóth úr című dalban, aminek éppen az a pikantériája, hogy a dalszöveg részben pont azt a mérgezően maszkulin attitűdöt, neveltetés és elvárást figurázza ki, ami leginkább Bródy korosztályára volt jellemző.