Azzal izzasztották a Netflix-vezért a szenátus előtt, hogy túl sok a woke gyerekműsoruk

Több mint két órán át kérdezte az amerikai szenátus Ted Sarandost, a Netflix társ-vezérigazgatóját a streamingcég nagy tervéről, a Warner Bros. Discovery (WBD), pontosabban a Warner filmstúdió és az HBO Max felvásárlásáról. A 82,7 milliárd dollár értékű felvásárlás híre teljesen felkavarta a szórakoztatóipart, az üzlet legtöbb ellenzője szerint a két cég egyesülése után még kisebb lenne a verseny a filmes és sorozatos piacon, veszélybe kerülnének a mozik és rengeteg munkahely az iparágban.

A szenátusi meghallgatást a versenyjogi bizottság kezdeményezte, és Mike Lee, a bizottság elnöke azzal nyitotta az ülést, hogy az üzlettel létrejövő óriáscég leuralná a piacot, és nagy hátrányba hozná a riválisokat. Egy másik szenátor, Cory Booker pedig arról beszélt, hogy több ezer állás kerülne veszélybe a felvásárlással, és a Netflix még nagyobb hatalmat szerezne a fogyasztói felett, miközben kevesebb választást kínálna nekik.

Sarandos viszont azzal érvelt a Netflix részéről, hogy a WBD felvásárlásával olyan területekre lépne be a cég, ahol eddig nem volt jelen. Ezzel a Netflix vezetője főleg a Warner mozifilmeket gyártó stúdiójára utalt, amely az utóbbi években olyan produkciókkal jött ki, mint az Egyik csata a másik után, a Bűnösök, a Dűne, az F1 vagy az Egy Minecraft-film.

Sarandos azt is hangsúlyozta, hogy nincs olyan tervük, hogy az ilyen nagy költségvetésű filmeket azonnal streamingre pakolják fel, és megtartanák azt a 45 napos ablakot, ami a filmek mozis és streamingpremierje között van jelenleg. Sarandos elismételte azt a korábban hangoztatott nézetet is, hogy nem akarják megölni a mozikat a felvásárlás után, és a mozis piacon is a legjobbak akarnak lenni a felvásárlás után.

Sarandos arról is beszélt, hogy nagy az átfedés a Netflix és a Warner tulajdonában lévő HBO Max előfizetői között,

állítása szerint az HBO Max előfizetők 80 százaléka a Netflixért is fizet.

„Több tartalmat fogunk kevesebbért árulni” – mondta Sarandos, és hozzátette, az igazi vetélytársaik a piacon a nagy techcégek, az Amazon, a Google tulajdonában lévő YouTube és az Apple. Sarandos azzal érvelt a meghallgatáson, hogy a Netflix részesedése az amerikai tévés piacon decemberben 9 százalék volt, és hogy az HBO Max megszerzésével ez csak 10 százalékra nőne, ami még így is kisebb a YouTube jelenlegi részesedésénél.

Több republikánus politikus arra használta az alkalmat, hogy szerintük woke tartalom erőltetésével vádolják Sarandost. Josh Hawley szenátor szerint a Netflix transznemű ideológiát terjeszt a gyerekeknek szánt tartalmak felében. Sarandos erre azzal reagált, hogy a Netflixnek nincs politikai agendája, és nem tudja, Hawley honnan veszi ezeket az adatokat.

A Netflix tervét a Paramount Skydance fúrja, ugyanis utóbbi cég is felvásárolná a Warnert. A két cég december óta többször is egymásra licitált, a Netflix január 20-án összesen 82.7 milliárd dollár értékű készpénzes ajánlatot tett a cég filmes és streamingrészére, amelynek elfogadásáról leghamarabb áprilisban dönthet a Warner vezetősége.

Az üzlet nyélbe ütéséhez azonban még az amerikai és az európai versenyjogi hatóságok jóváhagyására is szükség lesz. A Paramount a Netflixszel szemben a teljes Warner Bros. Discoveryt vinné a cég tévés érdekeltségeivel (többek között ide tartozik az Eurosport, a CNN vagy a Discovery) együtt 108,4 milliárd dollárért. A szenátusi meghallgatásra a Paramount vezetőjét, David Ellisont is meghívták, de ő nem jelent meg arra hivatkozva, hogy a Paramount ajánlatát elutasította korábban a WBD vezetősége.

Az üzlet fontosságát jelzi, hogy korábban maga Donald Trump is jelezte, hogy személyesen is figyeli a felvásárlás részleteit.

Kövess minket Facebookon is!