Így teljesen fölösleges volt megfilmesíteni a Minecraftot

Így teljesen fölösleges volt megfilmesíteni a Minecraftot
Fotó: Warner Bros. / Legendary Entertainment / Collection ChristopheL / AFP

A Minecraft minden idők egyik legsikeresebb videójátéka. A svéd fejlesztő, Markus Persson avagy Notch által 2011-ben létrehozott, ma már a Microsoft birtokában lévő játék egészen forradalmi ötleten alapszik: adott egy kockákból épülő világ, ahol ezeket a kockákat kibányászhatjuk, és máshol letehetjük azokat, nagyjából ennyi a játék lényege. A Minecraftban kezdetben semmilyen történet, végcél nem volt, cserében a játék a kreativitásunkra épített: a világában ugyanis bármit megépíthettünk, létrehozhattunk, amit csak akartunk. A Minecraft annyira népszerű, hogy nemrég még Gyurcsány Ferenc is megpróbálkozott egy szerver üzemeltetésével, eleinte kevesebb, aztán több sikerrel.

A játék fejlesztésére létrehozott Mojang nevű stúdió, valamint később a Microsoft telepakolta tartalommal, a játékhoz érkeztek új játékmódok, spinoffok, és egy laza történet is, a hangsúly azonban még a mai napig a kreativitáson van. A Microsoft – érthető módon – a lehető legtöbb pénzt szeretné kivenni a játékból, ezért könyvek, képregények és merch termékek egész hadával célozzák meg a legnagyobb vásárlóerővel rendelkező réteget, a gyerekeket és közvetve az ő szüleiket. Idén a Minecraft univerzum új, nem sokak által kért, vagy várt elemmel bővült, tegnap ugyanis megjelent az Egy Minecraft film című, élőszereplős mozifilm.

Az már az első trailer alapján látszott, hogy furcsa szörnyszülött lesz a Minecraft-film. A történet szerint Jack Black, Jason Momoa, valamint a Wednesday-ből ismert Emma Myers, és a Peacemaker-ben is feltűnő Danielle Brooks egy furcsa kristálynak hála a Minecraft-univerzumban kötnek ki, ahol mindenféle kalandok várnak rájuk. A csapat háttérsztorijával nem bohóckodik túl sokat a film: a sztori szerint a Steve (Jack Black) gyerekkora óta a bányába vágyik (ami egyébként egy jópofa utalás egy régi Minecraft-mémre), majd amikor végre bányász lehet, rátalál az említett kristályra, ami megnyit egy portált a Minecraft-világába.

Innen aztán egy ponton a Netherbe, a játékbeli alvilágba keveredik, az ott lakó disznóharcosok pedig elrabolják tőle a kristályt. Ezt végül visszaszerzi, majd kutyájával visszaküldi a valóságba, nehogy a disznók átjöjjenek a mi világunkba. A kristály így kerül a kiégett, Guberáló becenévre hallgató videójátékboltoshoz (Jason Momoa), valamint a vele összebarátkozó Henryhez (Sebastian Hansen) és nővéréhez (Emma Myers). Hozzájuk csapódik még a testvérpár ingatlanosa (Danielle Brooks), mert miért ne. Ők így együtt kelnek át a Minecraft világába vezető kapun, ahol aztán a cselekmény jó része játszódik.

Fotó: Warner Bros. / Legendary Entertainment / Collection ChristopheL / AFP
Fotó: Warner Bros. / Legendary Entertainment / Collection ChristopheL / AFP

A film engem már itt elvesztett, nem nagyon értem ugyanis, hogy miért kellett kvázi saját univerzumot kreálni a filmhez. A Minecraft mára már egészen vállalható történettel rendelkezik, amit frissítésről frissítésre egészítenek ki újabb és újabb helyszínekkel, szörnyekkel, sztorielemekkel. Furcsa módon a Microsoftnak, valamint a filmért felelős Warnernek éppen elég lett volna a minimummal megúszni a dolgot, és nagyjából végigmenni a játék minimális cselekményén, nyakon öntve egy jó adag fan service-el.

Ehelyett viszont kaptunk egy sablonos akció-vígjátékot, amit a minecraftos elemeket másra cserélve bármi másnak is el lehetne adni.

Furcsa fércmunka lett az Egy Minecraft film, aminek egyáltalán nem célja a játék rajongótáborának kedveskedni, inkább megpróbál új rétegeket (még fiatalabbakat) berántani. Ezzel alapvetően nem lenne probléma, de nem bántam volna, ha a film legalább megpróbálta volna megtalálni a középutat. Felbukkannak ugyan emblematikus tárgyak és karakterek, mint a repülésre használható Elytra, vagy a játékban nagyon ritka, rózsaszín bárány, de legalább annyi dolgot fölöslegesen ki is talál a film.

A legfájdalmasabb ezek közül, amitől az arcomat kapartam, a két világ közötti portálon a valóságba keveredő falusi (egy NPC karaktertípus a játékban) története, akit Henry iskolájának igazgatónője véletlenül elüt, aztán pedig viszonyba keverednek. Ez a szál, ha másra nem is, arra biztosan jó, hogy többször is be lehet mondani a filmben, hogy „Jeep Grand Cherokee”, ilyen autóval üti el ugyanis az igazgató a falusit.

A film egyébként nem veti meg az altesti humort és az erőszakot sem, igaz, utóbbi ugyan a játékban is megjelenik, igaz, annyira stilizált módon, hogy fel sem tűnik annak, akik játszik. A filmben két csoporttal szemben durván megengedett az agresszió, a főszereplőgárda halomra öli az éjszaka felbukkanó zombikat és fenyegető disznóharcosokat. Az animációról sem lehet sok jót írni, a játékbeli karakterek filmes megfelelői konkrétan ijesztőek, és nem a jó értelemben. Ez egyébként azért is fura, mert a játéknak már van egy animált arculata, ezzel mutatják be például az új frissítéseket is.

Sokkal izgalmasabb lett volna így meganimálni a filmet, hasonlóra ráadásul volt is példa nemrég az Ibelin rendkívüli élete című netflixes dokumentumfilmben. Egy rajongó már egyébként újra is alkotta a film előzetesét ebben a stílusban, meg lehet nézni a különbséget a két trailer között. A mozi ráadásul ész nélkül végigrohan a cselekményen, a sablonos szereplőkhöz pedig nagyon nehéz kötődnie a nézőnek. Nem segítenek ezen a rövid dalok sem, amiket valamilyen érthetetlen módon beleerőszakoltak a filmbe, és bár nincs belőlük sok, és azok is rövidek, remekül alkalmasak arra, hogy kizökkentsék az embert.

Az Egy Minecraft filmben megvolt a potenciál, a vége azonban egy elég felejthető film lett, ami ráadásul a Minecraft-rajongók kívánalmait sem képes kielégíteni. A film a C418 által eredeti, emblematikus zenével, valamint a játék töltőképernyőjével indít, egy rövid cameo idejére pedig feltűnik a játék vezetőfejlesztője, Jens „Jeb” Bergensten, illetve a pár éve meghalt, ikonikus Minecraft YouTuber, Technoblade is. A film alapvetően a gyerekeknek készült, de ez nem változtat a tényen, hogy ez egy bugyuta történet meglehetősen rossz vizuállal.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!