Egyszerűen csak vicces voltam, és húsz év alatt valahogy összejött a siker

1991. július 4. volt, az amerikai függetlenség napja, amikor az akkor négyéves Kaszás Zoltán az anyjával repülőre szállt, elhagyták Magyarországot, és elindultak szerencsét próbálni az Egyesült Államokba. A gépről pont látták a függetlenségi napi tűzijátékot, amivel egy új korszak kezdődött a budapesti születésű kisfiú életében.

Majdnem 35 évvel később Kaszás Zoltán már Zoltan Kaszas néven ismert humorista Amerikában, most pedig európai turnéra készül. A standupos március 21-én és 22-én lép fel először szülőhazájában. Eredetileg egy estet tartott volna, de olyan hamar elkelt minden jegy a Katona József Színházban tartott előadására, hogy egy másnapi extra alkalmat is meghirdettek a szervezők. A 38 éves humoristával ennek apropóján beszélgettünk a Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a korai amerikai éveiről, az eltörléskultúráról, a terápiáról, a standup világának tabuiról, Trump grönlandi terveiről, az amerikai utcákon garázdálkodó ICE-ról és arról is, hogy milyen volt általános iskolásként vezetnie a háztartást, amikor az anyja még nem beszélte az angolt.

Amerikai álom, magyar gyökerek

Zoltan Kaszas a pesti oldalon született, egy zömében munkásosztály lakta kerületben, állítása szerint távol a gazdagoktól. Itt éltek egy lakásban az anyjával és a nagymamájával együtt. „A pontos címet még meg kell kérdeznem anyukámtól, mert már nem emlékszem sem az épületre, sem a környékre” – mesélte. Kaszas első magyar nyelven közölt interjújában korábban elmondta, hogy halványan még él a kép a fejében arról, ahogy az orosz tankok kivonultak Magyarországról. Épp megvolt a rendszerváltás, mindenki egy új élet reményében mozdult az újrakezdés felé, édesanyja mégis a távozás mellett döntött 1991-ben. Kaszast először arról faggattam, hogy szokott-e gondolni arra, hogy mi lett volna, ha itt maradnak, és a rendszerváltás utáni hektikus korszakban nő fel.

„Anyukám gyakran felhozza ezt. Boldogok vagyunk itt, de néha eljátszunk a gondolattal. Lehet, hogy most magyarul beszélő humorista lennék. Azért az is menő lenne” – mondta Zoomon keresztül Starbucks-kávét kortyolgatva valamelyik amerikai állam szállodájából, mivel mint mindig, most is úton volt, így két fellépés közt kaptuk el a beszélgetésre.

A hosszú távú kiköltözés elsőre nem is volt olyan biztos: „1992–93 környékén visszajöttünk látogatóba. Akkor komolyan felmerült a visszaköltözés lehetősége, de anyukám látta, hogy elég instabil a helyzet és mégsem olyan édes az élet. Ezért döntött úgy, hogy inkább kihasználjuk az amerikai lehetőségeket.” Azóta nem járt Magyarországon, idén márciusban tér vissza először, turnéját pedig pont itt zárja, ezért hosszabb időre itt is marad, mivel régóta nagy vágya, hogy behatóbban is megismerje a magyar gyökereit.

„Amikor először elküldték a turnédátumokat, még úgy volt, hogy nem Budapest lesz az utolsó állomás. Amikor felvázolták nekem a terveket, mondtam is, hogy zárhatnék-e itt, mert szeretnék utána pár napot eltölteni Budapesten. Izgatott vagyok, hogy visszatérhetek. Szeretném megkeresni a régi lakást, ahol anyukámmal és a nagymamámmal éltünk. Felnőttként, érett fejjel szeretném újra felfedezni a várost” – mondta.

Az első amerikai évek nem voltak zökkenőmentesek a számára. Kaszas (aki csupán pár magyar szót és kifejezést ismer) egy standupjában említette, hogy Amerikában eleinte gyakorlatilag ő vezette a háztartást, mert az anyja akkoriban még nem tudott angolul. Amikor rákérdeztem, hangsúlyozta, hogy ez kis túlzással valóban így történt. „Anyukámnak sokkal keményebb volt Pittsburghben, ahol először éltünk: meg kellett ismernie a várost és a tömegközlekedést úgy, hogy nem beszélte a nyelvet. Engem egyszerűen leadtak az óvodában, elkezdtem iskolába járni, az emberek pedig elképesztően kedvesek voltak velem. Amikor új helyre költöztünk, vagy valahol eltévedtünk, tényleg én vittem a dolgokat, fiatalon gyorsabban ragad az emberre a nyelv. Megkért, hogy menjek oda a buszsofőrhöz, és kérdezzem meg, hogyan juthatunk el A-ból B-be. Az első pár évben nagyon sokat segítettem neki azzal, hogy mindent fordítottam. Aztán nagyjából öt év után már teljesen jól boldogult” – részletezte.

Kiemelte, hogy emiatt nem érzett nyomást, főleg azért, mert ilyen fiatalon az ember még nem is igazán tudja, hogy az mit jelent. „Csak csinálod, amit kell, és tanulsz. Valószínűleg nyitottabb és bátrabb voltam nála: simán odamentem idegenekhez, mondván, hogy magyarok vagyunk, újak vagyunk itt, eltévedtünk, tudnának-e segíteni. És az emberek mindig segítettek.” Ezután arra is utalt, hogy a nyelvi akadályok miatt több vicces kínos és vicces helyzetbe kerültek. „Emlékszem, óvodában egyszer bepisiltem, ami gyakori jelenség ebben a korban. Az óvónők csak feltűztek egy cetlit az ingemre, amin az állt: »Zoltánnal történt egy kis baleset«. Anyukám számára a baleset szó viszont nagyon komoly dolog volt. Aggódva kérdezte, hogy mi történt, nem esett-e bajom, megsérültem-e, én pedig megnyugtattam, hogy csak bepisiltem. Az első években bőven volt pár ilyen félreértés.”

Macskák, szorongás és Netflix

Kaszas több platformon is aktív, a YouTube-csatornájára havi szinten többször is posztol videókat a 221 ezer feliratkozójának, az Instagramon – ahol 735 ezren követik – már több mint 3 ezer bejegyzése van, a TikTokon pedig 458 ezer követőnél jár a profilja, itt a legismertebb videóját a repüléssel kapcsolatos szorongásról már 11,6 millióan látták, az Instagramon ez a szám ugyanerre a tartalomra 34,6 millió.

Szerinted ma szükségesek ezek a platformok, vagy meg lehetne élni pusztán az élő fellépésekből? – kérdeztem tőle. „A kettő együtt működik. Az Instagramról, TikTokról, YouTube-ról származó pénz kellemes bónusz, de a legfontosabb az, hogy ezek segítségével tudok jegyeket eladni. Így ismernek meg az emberek. Ha nem lenne a YouTube és a közösségi média, szerintem nem így állna a karrierem. A Comedy Centralnál és a Netflixnél soha nem válogattak be semmibe. Viszont a közösségi médiának köszönhetően az emberek találkoztak velem, függetlenül attól, hogy egyes döntéshozók kiválasztottak-e, vagy sem” – válaszolta.

A fenti gondolat annyiban nem igaz, hogy a Netflixszel azóta dolgozott Kaszas, a humorista többször fellépett már a Netflix Is A Joke nevű fesztiválon. Azonban nemrég épp azzal élcelődött az egyik videójában, hogy bár itt felléphet, a Netflix soha nem fog neki olyan saját műsort adni, mint Ricky Gervaisnek, vagy Dave Chappelle-nek. „Rengeteg humorista van, és egy nagyon szűk kör dönt erről. Egy, két, esetleg három ember véleményén múlik. Szűk a kapu. De szerintem egyszer lesz egy saját műsorom. Nem tudom, mikor, de hiszek benne” – mondta bizakodva.

Bár Zoltan Kaszas egy ember a színpadon, valójában legalább tíz-tizenkét személy áll a produkció mögött, akár csak egy ismert zenésznél. És ha már szóba került a zene, Kaszas azt is elmesélte, hogy főleg rockzenét hallgat, a Metallica, a Motörhead, a System of a Down, a Ghost, az AC/DC, George Thorogood és Jack White a legnagyobb kedvencei. Aztán gyorsan visszatért a produkciójára: kiemelte a Surfdog nevű menedzsmentcsapatát, az ügynökét a UTA-nél, akik a fellépéseit intézik, de elmondása alapján az üzleti világban jártas felesége is fontos szerepet játszott a karrierjében. „Mielőtt elkezdtem volna dolgozni a Surfdoggal és az ügynökömmel, ő rengeteget segített: Facebook-hirdetéseket csinált, üzleti tervet rakott össze, közreműködött az önálló estjeim szervezésében. Az összes ilyen háttérmunkában borzalmas vagyok. Egyetlen dologban vagyok jó: abban, amit a színpadon kell csinálnom.”

Kaszas két hullámban futott be, még a Covid előtt. A szorongásos videó volt Kaszas második nagy áttörése, az első nagy robbanást viszont egy 2019-es standupnak köszönheti, melyben arról beszél, hogy a macskák miért jobbak a kutyáknál. Érdeklődtem nála, hogy vajon meddig lehet megélni egy ilyen virális sikerből, és még kíséri-e őt a macskás videó népszerűsége, vagy már inkább az új poénjai miatt követik őt az emberek. Szerinte a hét évvel ezelőtti videó kifutott már, de az emberek még mindig felemlegetik neki. „Fellépések után gyakran mondják, hogy az volt az első videó, amit tőlem láttak, és azáltal jutottak el a többi anyagomhoz.

Úgy érzem, két közönségem van: a macskás emberek és azok, akik a szorongásos poénjaimhoz kapcsolódnak. És a két tábor közt egész nagy az átfedés.”

Ha már szorongás, Kaszas nem fél a mentális problémákról beszélni az estjein. Elmondta, hogy már nem jár pszichológushoz, túl van egy hosszabb terápián, de a mindennapokban aktívan használja az ott tanult eszközöket, a pszichológusa pedig segített abban, hogy önmaga tudjon lenni, így pedig még többeket megszólít. „Ma már inkább befelé figyelek, nem kifelé. A humoromat személyesebbé tette a terápia, és bátorságot adott ahhoz, hogy beszéljek a gyengeségeimről. Minél nyíltabban teszem ezt, annál jobban kapcsolódnak hozzá az emberek. Ez önbizalmat ad, hogy még mélyebbre menjek.”

Adta magát az a kérdés is, hogy a humor mennyire tud védőpajzs lenni, és mekkora teret ad ahhoz, hogy valódi sebezhetőséget mutasson a színpadon álló humorista. Kaszas szerint az elején nehéz megnyílni, „aztán idővel az érzés elkopik, és az ilyen részek az előadás részévé válnak”. A humoristát az anyja nevelte fel, az apjával való kapcsolatáról keveset tudni. Felidézte, hogy az Honorary Jones nevű standupjában egy barátja apjának is szentelt egy részt, aki apja helyett apja volt, de már meghalt. Ennél az előadásnál Kaszas tudatosan akart megszabadulni az őt védő pajzstól: „Az elején könnybe lábadt a szemem, ezért nem adtam elő túl gyakran azt a részt, hogy az érzelmi töltete megmaradjon a felvételre. Így végül inkább megható történet lett belőle, nem csak poén. És épp ez volt a cél.”

Nagy a verseny, de minek?

Bár Kaszas a standupból él, és közel 20 év munkája van abban, ahol most tart, többször is szembesült elutasítással. Egy videójában például arról vallott, hogy az édesanyja nem tiszteli a munkáját, és nehezen tudja azt valódi hivatásként értelmezni. Mint mondja, ez nem negatívum, és nincs is köztük ellentét emiatt, szimplán két eltérő generáció gondolkodása ütközik.

„Megértem őt. Anyukám kétkezi munkás, és nem igazán tisztel senkit, aki szerinte nem végez »igazi munkát«. Nem feltétlen fizikai munkáról beszél, hanem egy tisztességes, hagyományos állásról. Egyébként szereti, amit csinálok, és ezt gyakran mondja is nekem. Mindez, amiben vagyok, valójában egy cheat code. Iszonyúan szerencsésnek érzem magam, hogy ebből élhetek. Anyukám nem bánt meg ezzel, értem, miért mondja. Büszke rám, de sokkal büszkébb a barátaimra, akiknek »rendes munkájuk« van. Róluk mindig azt mondja: »Na, ezek dolgoznak.«”

Pedig a standupban óriási a verseny, és könnyű a lemorzsolódás, ez pedig igenis erőbefektetést igényel újszerű munkakeretek között. Kaszas hangsúlyozta, hogy igyekszik kimaradni ebből, és próbál eltekinteni a versengéstől, mivel ebben a műfajban sokkal nehezebb egyértelműen mérhető eredményeket felmutatni. „Ha kosárlabdázunk, van eredményjelző. A sportban tudod, ki nyert. De a standupban mi számít győzelemnek? A jegyeladás? Ismerek olyanokat, akik rengeteget adnak el, miközben vannak náluk sokkal viccesebb komikusok, akik meg alig ismertek. Olyan ez, mint a McDonald’s: ők adják el a legtöbb hamburgert, de attól még nem biztos, hogy az a legfinomabb. Amikor tudatosítottam magamban, hogy nincs eredményjelző, ráébredtem, hogy a versengéssel csak magamat kínoznám. Ezért inkább csak a saját projektemre koncentrálok” – részletezte.

Kitértünk arra is, hogy mik azok a tabuk a standupban, amikben minden humorista egyetért. „A poénlopás. Ez mindenkinél vörös vonal. A másik az a társaid figyelmen kívül hagyása: amikor nem jössz le időben a színpadról. Ez óriási tiszteletlenség a többi fellépővel szemben” – mondta, majd hamar elkente, amikor az eltörléskultúráról érdeklődtem nála. Ricky Gervais és Louis CK eseteit látva adja magát a kérdés, hogy meddig „büntethető” egy humorista, illetve hogy van-e különbség valódi erkölcsi bűnök és aközött, ha valaki szimplán seggfej a színpadon.

„Ki tudja. Sok ilyen esetet látunk. A rijádi Comedy Festivalon Bill Burr is rengeteg kritikát kapott nemrég. Van, aki sosem volt rajongója ezeknek a figuráknak, és úgy háborodik fel, van, aki pedig rajongóként. Nem tudom, pontosan mennyi idő kell, míg az emberek túllépnek dolgokon” – válaszolta.

Tabutéma-e Trump és az ICE?

Szimbolikus, hogy Kaszásék július 4-e magasságában érkeztek meg az Egyesült Államokba. Emiatt arról is kérdeztem, hogy félig kívülállóként, Kelet-Európából érkező állampolgárként hisz-e olyan nagy, sokak által mára kiüresedettnek tartott amerikai szlogenekben, mint az amerikai álom, vagy a „rags to riches” (a rendkívüli anyagi felemelkedésre utaló kifejezés, szegénységből nagy gazdagságba jutás) gondolata. Szerinte az amerikai álom máig létezik, csak már sokkal nehezebb elérni, ennek pedig főleg gazdasági okai vannak. „Az Amazonnál és az Ubernél kell dolgoznod, az Uber Eatsszel kell kaját kiszállítanod, és ha marad egy kis időd a nap végén, akkor még megpróbálhatod megvalósítani az álmaidat. Én is részese vagyok ennek, de mintha én egy trükkel értem volna el ezt. Nem úgy, hogy keményen dolgoztam, vagy vállalkozást indítottam, hanem úgy, hogy egyszerűen csak vicces voltam, és húsz év alatt valahogy összejött a siker.”

Azt túlzás lenne állítani, hogy Kaszas nagy kritikusa lenne az amerikai közéleti témáknak, standupjaiban többnyire kerüli az éles megnyilvánulásokat politikai kérdésekben. „Nem vagyok provokatív. 2016 körül egyszer elsütöttem egy trumpos poént, és egy néző bemutatott utána. Ennyi történt, több ezer fellépésből egy” – mesélte. Ennek ellenére több olyan új ügy is van, ami személyesen érinti őt.

Mikor az interjút felvettük, Donald Trump minden erejével Grönland megszerzéséről beszélt, és épp túl voltunk a Bruce Springsteen által modern Gestapóként jellemzett amerikai idegenrendészet (ICE) két gyilkosságán is: az ICE egyik ügynöke január 7-én egy lelőtt egy 37 éves nőt, Renée Nicole Goodot Minneapolisban, rá egy héttel hasonló erőszakos esemény történt ugyanebben a városban, a napokban pedig egy kórházi dolgozó, Alex Pretti meggyilkolása adott újabb szikrát az egyre erősödő tüntetéseknek és politikai vitáknak.

„Az ICE tetteit borzalmasnak tartom, Trump grönlandi terve pedig teljesen értelmetlen számomra” – reagált Kaszas.

„Ha találok benne valamiféle humort, akkor színpadra viszem ezeket is, de nem fogok csak rantelni dolgokról, a lényeg, hogy ne csak panaszkodjak. De Grönlandról épp a minap beszéltem” – mesélte, majd részletesebben is kitért az ICE-ra, utalva a saját érintettségére a témában. „Sokat beszélünk erről a feleségemmel. Nézzük a híreket, látjuk, mit csinál az ICE, akik azt mondják, hogy eljönnek Kaliforniába is, ami ijesztő, mi ott élünk. Féltem a feleségemet, új állampolgár. Féltem anyukámat is, aki már hatvan feletti: akcentusa van, és ha bemennek a munkahelyére, akár őrizetbe vehetik, még akkor is, ha van állampolgársága. Ezek valódi félelmek” – fogalmazott.

Szerinte azonban fontos kilépni az utcára, és összevetni a valóságot a közösségi médiában tapasztalható káosszal. „Az is kérdés, hogy mennyit engedsz be ezekből, mert ha csak sétálsz az utcán, nem ezt látod. Meg kell találni az egyensúlyt. A közösségi médiában látható indulatok valósak, de szerintem a lakosság kis százaléka viselkedik így. A legtöbben csak próbálják élni az életüket.” Ő az előadásain kevés politikai feszültséggel találkozik.

Az interjú végén szembesítettem a korábban röviden Orbán Viktorról is nyilatkozó Kaszast, hogy nem sokkal a magyarországi választás előtt fog időzni Budapesten. „Nem tudtam, hogy pont a választás előtti hetekben érkezem. De akkor biztos lesz bőven energia a levegőben” – mondta, kitérve rá, hogy nemcsak az „Anthony Bourdain-féle helyeket”, hanem Budapest rosszabb felét is meg akarja ismerni. „Igen, mostanában elég őrült időket élünk itthon” – válaszoltam neki. „Na, akkor olyan lehet, mint az Egyesült Államokban” – vágott vissza keserédes mosollyal az arcán.

Zoltan Kaszas március 21-én és 22-én tartja első magyarországi önálló estjét a Katona József Színházban. A második előadásra még elérhetők jegyek.