Ricky Gervais leszarja az elmúlást, csak magáról akar mesélni

Ricky Gervais egyik, ha nem a legnagyobb attrakciója, hogy – sokszor tényleg aljas paraszt módon – bármiből és bárkiből képes viccet csinálni. Lehet emiatt nem szeretni, de az biztos, hogy nagyon jól csinálja azt, amit csinál. Gervais leszarja a politikai korrektséget, nem tartja tiszteletben a különböző rasszok, társadalmi csoportok, fogyatékkal élők, szexuális kisebbséghez tartozók érzékenységét, és közben elég vicces.

Gervais hosszú idő után, 2018-ban tért vissza a standuphoz, amikor a Netflix állítólag 40 millió dollárt fizetett a Humanity című estje jogaiért. A nagy visszatérés bejött, a politikai korrektséget, a liberális közbeszédet és a transzneműséget célzó poénok értő fülekre találtak. Az alapvetően liberális, nyíltan ateista és állatvédő Gervais olyan lendülettel állt bele a woke-ba és a cancel culture-be, mint egy altright megmondóember, csak épp viccesen. A 2022-es SuperNature-rel viszont beleszaladt egy pofonba. Az a műsor az LMBTQ emberek médiareprezentációjával foglalkozó civil szervezet, a GLAAD szerint tele volt veszélyes, viccnek álcázott transzellenes kirohanásokkal, melegellenes retorikával, és pontatlan információkat terjesztett a HIV-ről.

Az előadás minden kritika ellenére a Netflix addigi legnézettebb standupja lett. Az azt követő Armageddon pedig legalább hasonlóan sikeresre és szórakoztatóra sikerült, nagy pozitívuma ráadásul, hogy utána már nem követelték annyira hangosan, hogy minden jóravaló ember mondja le a streamingszolgáltatónál az előfizetését Gervais miatt, mint ahogy a SuperNature után tették, így nem meglepetés, hogy karácsonykor kijött a Netflixen egy újabb estje, ezúttal Halandóság címmel.

A Halandóságnak már a címe is azt ígéri, hogy a humorista az elmúlás, az öregedés és az élet értelme utáni kutakodás felé fordul. Ez a vonal nem áll tőle távol, az After Life – Mögöttem az élet című sorozatában már érzékenyen foglalkozott a gyásszal, és a standup műfajának történetében is bőven akad példa arra, hogyan lehet a halálból egyszerre humort és magvas gondolatokat kicsiholni. Ehhez képest a Halandóság inkább csak kapargatja a témát, az elmúlás többnyire csak keretként szolgál ahhoz, hogy Gervais a saját életéről, sikereiről és visszatérő sérelmeiről beszéljen.

Ettől függetlenül a produkció továbbra is szórakoztató, és talán tudatosabb, mint az eddigiek. Az első 15 percben szóba kerülnek a „törpék”, a „retardáltak”, a „tolószékesek” és az Epstein-sziget is, sőt a komikus azt is kijelenti, hogy anno ő is biztosan tartott volna rabszolgát, de kedvesen bánt volna velük.

Az előadás nagy része ismerős terepen mozog: Gervais hosszan beszél a rá zúduló kritikákról, a szerinte őt elhallgattatni próbáló „elitistákról”, miközben maga is rendszeresen emlékeztet rá, hogy műsorai a Netflix listáin rendre az élre kerülnek, díjakat nyernek, és telt házas turnékat csinálnak. Ebben a kontextusban a cancel culture elleni kiállása már inkább tűnik visszatérő szerepjátéknak, mint valódi fenyegetésre adott reakciónak.

Tónusban abszolút illik Gervais többi estjéhez a Halandóság, de a SuperNature-nél például jóval visszafogottabb. A komikus persze nem lett politikailag korrekt, továbbra is képes olyan szituációkat színpadra vinni, amit látva a néző egyszerre nevet és szégyelli magát, de láthatóan elkerüli azokat a témákat, amik korábban komoly vitákat váltottak ki, helyettük régebbi kulturális konfliktusokhoz nyúl. Ezekben a poénokban kevés az új nézőpont, a hangsúly inkább a provokáción, és nem a pontos megfigyelésen van.

A Halandóság összességében még mindig meg tudja mutatni, hogy Gervais a világ talán legjobb színpadi előadója, az abszurd képei vagy testi humora tökéletes, de a nagy egészet nézve ritkán tud túllépni az olyan jól bejáratott panaszokon, mint hogy nem működik a távirányító, vagy hogy nincs térerő.

Az est legfontosabb és egyben legaktuálisabb témája a szólásszabadság fontossága, ami mellett a komikus egyértelműen kiáll, olyannyira, hogy a műsora végén is visszatér rá egy röpke pillanat erejéig. Szerinte a komikusok és a humoristák nehéz tíz éven vannak túl, de úgy véli, hogy nyertek, mert nekik nem lehet megmondani, hogy mivel viccelhetnek és mivel nem. Azonban Gervais szerint nem szabad megnyugodni, mert a középosztálybeli elitisták lesben állnak, hogy újra megmondhassák az egyszerű melósoknak, hogy min lehet nevetni. Gervais végül ezt a gondolatot sem futtatja ki sehova, a Halandóságot szimbolikusan lakossági, egészen pontosan beszarós és piálós poénokkal zárja, amik után egyszer meg is tapsoltatja magát a közönséggel azért, mert 64 éves koráig egyszer sem szarta össze magát.