El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

David Cronenberg szerint A brutalista MI-botránya a konkurencia ellenkampánya volt

2025. március 24. – 16:53

Másolás

Vágólapra másolva

David Cronenberg kanadai rendező a London Soundtrack fesztiválon arról beszélt, hogy szerinte az, hogy mekkora botrány lett abból, A brutalistában Adrien Brody magyarját mesterséges intelligenciával (MI) javították fel, a többi Oscar-jelölt film kampánya volt, írja a Guardian.

Cronenberg azt mondta, 1993-as Pillangó úrfi című filmjében ő is használt hasonló technikát. „A színészek hangjával állandóan variálunk. A Pillangó úrfiban először magasabbra, nőiesebbre tekertük John Lone hangját, aztán mikor a karakteréről kiderül hogy férfi, akkor visszavittük mélyebbre. Ez a filmkészítés része” – mesélte a rendező.

Az MI-eszközökről egyébként Jancsó Dávid, A brutalista vágója beszélt először, aki később, egy másik interjúban úgy fogalmazott, az egész egy blődli volt. Jancsót egyébként Oscarra is jelölték munkájáért, akárcsak a főszereplő Adrien Brodyt, aki meg is nyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!