Hivatalos: nem lesz több Balaton Sound Zamárdiban

2024. október 20. – 15:17

Másolás

Vágólapra másolva

A Zamárdi Hírmondó októberi számában Csákovics Gyula polgármester elmondta, hogy a Balaton Sound fesztivált 2025-ben már nem Zamárdiban rendezik meg – írta az Index. A szintén Zamárdiban működő Strand Fesztivál viszont állítólag elfogadottabb, velük a közeljövőben még tárgyalnak.

A 16. Balaton Sound után a fesztivál szerződése lejárt, és bár a cikk szerint az idei fesztiválon a Balaton Sound látogatószáma átlépte a százezret, vagyis sikeres volt, az önkormányzat mégsem akart hosszabbítani. Arról egyelőre nincs információ, hogy más Balaton-parti városok befogadnák a rendezvényt.

Arról már júliusban, az idei Sound idején írtunk, hogy várhatóan vége a város és a fesztivál együttműködésének, miután lejárt a szerződésük, és még a jövő évi fellépőket sem kezdték el szervezni, holott ilyenkor ez a folyamat már be szokott indulni. Már akkor is arról lehetett hallani, hogy nem lesz új szerződés, de ezt akkor az érintettek még nem jelentették ki ennyire egyértelműen.

Újabban Magyarországon is egyre jobban terjed a Nyugaton is jól ismert ellenállás minden ellen, ami ugyan pénzt jelenthet a környéknek, vagyis adóbevételt, vagy a vállalkozóknak jövedelmet, de az építése vagy a működtetése tartós vagy átmeneti kellemetlenségekkel jár. A negatívabb megítélésű cégek, a vágóhidak, a hulladékhasznosítók vagy akkucégek, de természetesen a börtönök, javítóintézetek biztosan mindig ilyen megítélés alá fognak esni, de Magyarországon nagyon sokszor a vendéglátóipari egységek vagy a fesztiválok is találkoznak a helyben lakók ellenérzéseivel, a polgármestereket pedig sohasem a vendégek, mindig a helyiek választják meg.

Az angolban például egyre több rövidítés is elterjedt már a jelenségre. Ilyen a

  • NIMBY – not in my back yard, vagyis minden oké, de ne az én közelemben, ne az én hátsó udvaromban épüljön a dolog. Vagyis nincsen elvi ellenállás, legyenek fejlesztések, csak minél távolabb tőlem.
  • BANANA – build absolutely nothing anywhere near anything, ez egy erősebb ellenállás, ez már arról szól, hogy semmi sem változhat, akárki akármit tervez, annak ellen kell állni.
  • CAVE – citizens against virtually everything, az előbbivel részben átfedő kép arról szól, hogy vannak állampolgárok, akik minden létező dolog ellen automatikusan fellépnek.

A Balaton-parti településeknél is jellemzően együtt hallható a gyakori panaszkodás, hogy kevés a vendég és rövid a szezon, illetve az, hogy amikor bárhol, bármilyen átalakítás, szálláshelyépítés, lakópark, strandfejlesztés, vagy zenei program jelenne meg, egészen biztos, hogy intenzív lakossági tiltakozás fog kialakulni.

Az idei Sound alkalmával annak próbáltunk utánajárni, hogy miért nincs már tele Zamárdi a fesztivál idején, mikor tűntek el az emberek, és milyenek az árak a Balaton Soundon és környékén.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!