A CIA szólt az osztrák hatóságoknak, hogy terrortámadás készül a bécsi Taylor Swift-koncerteken

2024. augusztus 29. – 18:04

Másolás

Vágólapra másolva

Az amerikai szövetségi hírszerzés értesítette az osztrák hatóságokat a bécsi Taylor Swift-koncertekre tervezett terrortámadásról, írja a CNN. Az osztrákok ezután nem sokkal le is mondták az Ernst Happel Stadionba tervezett mindhárom koncertet. David S. Cohen, a CIA igazgatóhelyettese egy csütörtöki, washingtoni titkosszolgálati csúcstalálkozón megerősítette, tízezer embert akartak megölni a terroristák az amerikai énekesnő augusztus eleji koncertjén.

Taylor Swift három bécsi koncertjét a hónap elején mondták le terrorveszély miatt, a hírek szerint az eddigi három letartóztatott gyanúsított Swift koncertje alatt a stadionon kívül tartózkodó közel 20 ezer embert vette volna célba. A fő gyanúsított egy 19 éves, észak-macedóniai származású és az Iszlám Államnak hűségesküt tett férfi, a másik pedig egy 17 éves lány, aki a koncerten dolgozó takarítócsapat tagja is volt. Rajtuk kívül augusztus elején őrizetbe vettek egy 18 éves iraki férfit is, ő a hírek szerint ugyanabból a körből származik, mint a 19 éves főgyanúsított.

Taylor Swift a koncertek lemondása után több héttel reagált a történésekre. Instagram-oldalán azt írta, a lemondások oka félelemmel és hatalmas bűntudattal töltötte el, ugyanakkor hálás volt az osztrák hatóságoknak, amiért végül „koncerteket és nem életeket” gyászoltak.

Az elmaradó Taylor Swift-koncertekről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!