Az After hetente jelentkező streamingajánlójában mindig a legfrissebben felkerült, vagy hamarosan felkerülő filmekről és sorozatokról írunk, amelyek elérhetőek Magyarországról is.
Veszélyes alku (Bargain, SkyShowtime)
A Squid Game sikere óta minden koreai sorozatot a Netflix aranytojást tojó tyúkjához mérnek, és a Veszélyes alku több szempontból túl is szárnyalja előképét. A Magyarországra idén eljutó, hatrészes Veszélyes alkut hazájában már 2022-ben bemutatták, Amerikában pedig tavaly lett rétegsiker főleg a Squid Game-nél betegebb, sötétebb, abszurdabb hangulata miatt.
Az alapsztori szerint egy illegális szervkereskedői hálózat szexmunkásnak álcázott nőkkel gyűjti be áldozatait egy szállodában, ahol aztán azon nyomban el is árverezik az átvert alanyok szerveit. Csakhogy a szálloda egy földrengés miatt teljesen összedől, így az áldozatok, a szervkereskedők és a vevők is mind a túlélésért küzdenek a romok között.
A három szereplő nézőpontjából elmesélt Veszélyes alkuban is ott van a Squid Game-ből ismerős kapitalizmus- és társadalomkritika, a szereplők pedig a túlélésért folytatott harcban folyamatosan morális dilemákkal kerülnek szembe.
Best of Friss Hús (Cinego, július 4-18. között)
A Cinegón lehet pótolni vagy újranézni a legjobb filmeket az idei Friss Hús felhozatalából. Köztük például azt a Diamond Beautyt, amiben Nyertes Zsuzsa a boldogságot a nyolcadik kerület illegális plasztikai szalonok világában kereső ötvenes nőt játszik.
De az online elérhető válogatásban ott van a Cicaharc is, amiben Nagy Mari és Pogány Judit két olyan egymást gyűlölő falusi nőt játszik, akik egy macskán kapnak össze.
Egy zuhanás anatómiája (Max)
Ha van igazán közönségriasztó filmes műfaj, az a tárgyalótermi dráma, de az egészen Oscar-díjig menetelő Egy zuhanás anatómiája még ezt a zsánert is a végletekig fokozza.
Justine Triet filmjében egy családi tragédia utáni tárgyalást követhetünk rendkívüli részletességgel, úgy, hogy nézőként egy pillanatra sem lehetünk biztosak abban, hogy baleset vagy gyilkosság történt. A nézőnek saját magának kell összeraknia információmorzsák, kétértelmű jelenetek, felvételek, modellezések alapján, hogy mit is gondol a holtan talált férfiról, a gyilkossággal vádolt feleségéről, a vak fiúkról meg úgy általában az igazságszolgáltatásról, és az igazság megismerhetőségéről.
A főszerepet alakító Sandra Hüller fantasztikus minden jelenetben, de az ügyészt játszó Antoine Reinartz is nagyon emlékezetes alakítást nyújt.
The Vast of Night (Amazon Prime)
Részleteiben hiába hasonlítható sok filmes előképhez a The Vast of Night, Andrew Patterson első rendezése teljesen egyedülálló vállalkozás az elmúlt évek terméséből. Ha szigorúan vesszük, Patterson ötvenes években játszódó filmje egy kisvárosra leselkedő földönkívüli invázióról szól, de közben ez a legkevésbé érdekes részlet erről a produkcióról.
A leginkább rádiójáték-horrorként leírható filmben a hangok, a zörejek, az elkapott párbeszédek, telefonhívások játsszák a főszerepet, ahogy a két főszereplő fiatal, a rádiós műsorvezető fiú és a telefonos kapcsolótáblát kezelő lány a nézővel együtt rakja össze, hogy a békés kisvárosra eddig soha nem látott veszély leselkedik.
Clipped (Disney+)
A Clipped az FX válasza a HBO Winning Time-jára, ami a Los Angeles Clippers csapatának 2013-as, botrányos évére fókuszál. A szezonnak nagy reményekkel, komoly igazolásokkal és egy neves edzővel (Doc Riverst Laurence Fishburne alakítja) nekivágó Clippersnél ekkor óriási volt a nyomás, csakhogy szezon közben nyilvánosságra kerül a Clippers-tulajdonos, Donald Sterlingről (Ed O’Neill) egy több elég meredek rasszista kijelentést tartalmazó felvétel, amely végül a távozásához vezetett.
A sorozat azonban természetesen nem csak magára a botrányra koncentrál, hanem azt is bemutatja, hogy a Clippersnél már a felvétel nyilvánosság kerülése előtt is mérgező kultúra uralkodott.