A Való Világ lakói kezdik a legrosszabbat kihozni egymásból

2024. július 1. – 16:54

A Való Világ lakói kezdik a legrosszabbat kihozni egymásból
Forrás: RTL

Másolás

Vágólapra másolva

A Való Világ 12. évadában a szerkesztők végre az eddigieknél izgalmasabb tematikus hetekkel készültek a villalakóknak. Az iskolai és zeneírós hét mellett azonban nehéz nem észrevenni, hogy a legtöbb versenyző egyre aggasztóbban viselkedik a bezártság és az egymással töltött idő hatására.

A nem is olyan rég még az előző kiesőbe, VV Valenbe szerelmes VV Dorkának már az előző viszonya is aggodalomra adott okot, a félig-meddig exének kiesése után pedig rátaláltak egymásra azzal a VV Duduval, aki Dorka személyében már a harmadik lánnyal kavar a beköltözése óta.

Ezek önmagukban nem nagy vétkek, az már azonban furcsább, hogy amíg Dudut ezzel a helyzettel csak froclizzák, addig Dorka rendesen kapja az ívet a többiektől, amiért Dudu már a második ember, akinek a lány szerelmet vall a villában.

Különösen furcsa a Valent fölényes győzelemmel kiejtő Ádi Dorka-fixációja, aki egész egyszerűen nem tud leakadni a témáról, és noha az összevissza csapódó Dudut is már többször ekézte, most mégis sokkal jobban zavarja, hogy szerinte egy nőnek nem férhet bele az, amit Dorka csinál.

Mint ahogy arra is harapnak a férfi villalakók, ha valamelyik női társuk káromkodik, vagy nem úgy viselkedik, mint ahogy azt ők elvárják,

legyen szó Duduról Dorkával szemben, vagy VV Geriről és VV Reniről, akiknek a kapcsolata mostanra tényleg semmi másról nem szól, mint hogy egyre szemérmetlenebbül szexelnek éjjel-nappal.

VV Giada és VV Kikidi viszont mintha felül állna ezeken a szituációkon. Előbbi harsány stílusával sok mindenkit kiakaszt, mégis az egyik legőszintébb játékos az évad eleje óta. Az viszont beszédes, hogy hiába ő a legközönségesebb az összes lány közül, ezt szinte senki nem hánytorgatja fel neki. Kikidi pedig hiába szerepel folyamatosan, és néha kicsit idegesítően, tényleg azt lehet érezni, hogy autentikus, és valószínűleg a kinti életben is ilyen karakter.

A vasárnapi két párbajozó VV Dzsigeri és VV Ruben szintén nem a legmegnyugtatóbb szereplők a villában. Dzsigerinek például rendszeresen vannak olyan meredek kijelentései a múltjával kapcsolatban (melyik buliban kivel, mit, hol, hova, hogyan), hogy az élő stream közben hirtelen inkább másra kell kapcsolni róla, mikor elkezd sztorizni. Az alkohollal való viszonya szintén elég aggasztó.

Ruben ezzel szemben viszont rengeteget fejlődött az elmúlt hetekben önmagához képest, hiszen beköltözése után megszólalni is alig tudott. Az tény viszont, hogy ő finoman szólva nem a klasszikus, nagyokat mondó Való Világ-karakter, ami néhány lakótársának el is kezdte szúrni a szemét.

Ezen a héten Ruben lett tehát kiválasztott, az utóbbi időben a végső győzelmet már biztosra vevő Dzsigeriből pedig a kihívott. A kihívás előtt Dzsigeri és Dudu igazi bully módjára próbálták kizsarolni Rubenből, hogy mondja ki annak a nevét, akit kivinne párbajozni, hiszen az így védettséget élvezhetett volna a szabályok szerint. Ez végül nem jött össze nekik, Dzsigeri azonban így is magabiztos győzelmet aratott a szavazatok 72 százalékát bezsebelve.

A tegnapi élő show-t ráadásul fel is dobta a hét tematikájának kicsúcsosodása, a villalakók ugyanis előadták dalaikat, amiket a zenei hét keretein belül írtak. A két mentor, az egykoron szintén villadallal debütáló Young G, leánykori nevén VV Béci, illetve a Petőfi Sándor című örökbecsűvel berobbanó Nemazalány voltak, a producer szerepét pedig Burai töltötte be.

A dalok tűrhetően sikerültek,

a hangját néhányszor már hallató Giadáról pedig ismét kiderült, hogy akár még keresnivalója is lehet a zeneiparban.

A zenei és az előtte lévő iskolai hét egyaránt jó fűszernek bizonyult, és az RTL végre betalált velük, sikerült megszakítani az eddig egyébként elég unalmas évad monotonitását. Ha ezt így tudják folytatni, akkor már minden csak azon múlik, hogy a lakók melyik oldalukat hozzák ki egymásból.

A Való Világ új évadának élő streamje az RTL+ felületén érhető el. A napi összefoglalót 20 órától az RTL+, 23 órától a Cool adja.

Ez a megjelenés a Telex After és az RTL Magyarország tartalmi együttműködésének részeként jött létre. A cikk a Telex szerkesztési elveinek megfelelően készült, a tartalmát az RTL Magyarország nem befolyásolta.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!