Kiesett az egyik legerősebbnek hitt játékos, végre tényleg beindulhat a Való Világ

2024. június 17. – 21:44

Kiesett az egyik legerősebbnek hitt játékos, végre tényleg beindulhat a Való Világ
A VV Valen és VV Ádi párbaját megelőző Szóboksz – Fotó: RTL

Másolás

Vágólapra másolva

Amíg az elmúlt két hétben mi, halandó emberek olyan dolgokkal voltunk elfoglalva, mint az európai parlamenti és a helyi önkormányzati választások, a főpolgármester-választás körüli hercehurca, esetleg a nemrég elrajtolt foci-Eb, addig a Való Világ villájának falain belül sem állt meg az élet.

A fő történés a villán belül az előző összefoglalónk óta az volt, hogy a VV Ádi és VV Csaszi által vezetett taktikai tömb komoly tervvel készült a múlt heti kiválasztásra. Az eredeti céljuk az volt, hogy minél többen Ádira pakolják a jeleiket, aki így kiviheti fő ellenfelét, VV Valent egy férfias párbajra. Erre a párbajra azonban tovább kellett várnunk, mint gondoltuk.

Történt ugyanis, hogy a lakóknak beküldött ruhák között Csaszi a neki szánt darabok címkéjén üzeneteket talált barátnőjétől. Ezekben az üzenetekben a lány nehezményezte, hogy Csaszi elég közel került a villában VV Verához. Erre fel Csaszi úgy döntött, francba az egész mestertervvel, inkább ő kéri a jeleket, így körbeturnézta a villát azzal, hogy ő szeretné látni a barátnőjét egy párbaj keretein belül, erre pedig a társai fel is hatalmazták, ő lett a kiválasztott. Majdnem egyértelmű volt, hogy Csaszi VV Kikidit fogja kihívni, mert többször elmondta, hogy ő az a játékos, akivel a kinti életben nemhogy egy sört nem inna meg, de szóba sem állna.

A játék szabályai szerint azonban a kiválasztott a kihívásig (tehát amíg hivatalosan meg nem nevezi, kit visz párbajozni) még csak nem is utalhat a kihívott személyére. Csaszi ezért elkezdett azzal froclizni, hogy neki bizony öt név van a fejében, köztük Veráéval. Neki azonban kisebb gondja nagyobb volt ennél, mert éppen azért kapta az ívet napokig, hogy a beköltözésüket követően kicsit összekavart VV Duduval. Verának meglepően inkorrekt jelenetekben volt része, gyakorlatilag közellenség lett, a dudus és csaszis ügy miatt is megkapta a magáét. Utóbbi ráadásul a többi villalakó jóformán egybehangzó véleménye alapján gyakorlatilag a lány hibája volt. Úgy elővették a Csaszi és barátnője közötti konfliktus miatt, mintha a srácnak pisztolyt fogtak volna a fejéhez, hogy Verát ölelgetve aludjon.

Aztán miután napok óta ettől a furcsa háromszögtől volt hangos a villa, megtörtént az Csaszi és Vera között, aminek semmi, de semmi értelme nem volt: részegen lefeküdtek egymással. Ezt mindketten próbálták később legalább a szőnyeg alá söpörni, de Csaszi végleg meghasonlott, hiszen eleve azért választatta ki magát, hogy lássa azt a barátnőjét, akit a nagy taktikázás közepette végül megcsalt Verával.

Ezt már eddig is nehéz volt követni, de Csaszi feltette a pontot az i-re azzal, hogy addig kavarta a szálakat, míg végül az eset után feladta a játékot, amivel

a játék egyik legnagyobb balekjaként írta be magát a Való Világ történetébe.

A hétéves párkapcsolatát beköltözésekor letagadó Csaszi így végül tényleg szingliként folytatja, de ami a játék szempontjából sokkal fontosabb: mindez közvetlenül a párbaj előtt történt, így az előtt egy nappal soron kívüli kiválasztást és kihívást kellett tartaniuk a villalakóknak.

Ez alapján az új kiválasztott Vera lett, aki egyből ki is hívta a viszonyukat kikotyogó és ezzel őt kellemetlen helyzetbe hozó Dudut. A párbaj pikantériáját így az adta, hogy a totálisan szürke, mindig csak valakihez csapódó Dudu és az alapvetően csendes, de intelligens, viszont játékát a csaszis kavarással hazavágó Vera állt egymással szemben. A nézők a lány tettét díjazták kevésbé, így a villába végül a mindenki más ellen jó eséllyel kieső Dudu térhetett vissza.

Ezt a turbulens néhány napot leszámítva a játékban és így a műsorban továbbra sem állt be jelentős változás, a feladatok még mindig kimondottan unalmasak, és habár a szerkesztők próbálkoznak, továbbra sem tudnak mit kezdeni az évad legnagyobb újdonságával, a változó nyereményösszeggel. Sokat fejlődött azonban műsorvezetőként Megyeri Csilla, aki rátalált a hangjára, és az eddigi dadogós kellemetlenkedés helyett baromi szórakoztatóan savazza a játékosokat a rövid bejelentkezésekben.

A két hete a villába zuhanó VV Ruben továbbra is keresi a helyét, vergődését rossz nézni, hiszen gyakorlatilag megszólalni is alig tud, az viszont szinte biztos, hogy így a döntőig menetel, hiszen senkinek sem lenne szíve kivinni, játékostársai annyira kedvesek, türelmesek vele. VV Dorka megszabadult Valentől, hogy aztán átpártoljon Duduhoz, akinek néhány nappal később már szerelmet is vallott.

VV Geri és VV Reni, a villa szerelmespárja pedig szemérmetlenül szexeli körbe éjjel-nappal a villa egész területét.

Így jutottunk el az újabb kiválasztáshoz, itt pedig végre eljött Ádi ideje, aki hetek óta arról beszél, hogy végre játékot kell vinni a játékba. Kérésére megkapta a jeleket, majd ki is hívta Valent, a két fiú ezután pedig úgy kezdett el viselkedni egymással, mintha abban párbajoznának, hogy ki a kedvesebb a másikkal, és ki tud szebbeket mondani az ellenfélről.

A megfontolt, a játékot felrázni akaró Ádi végül megalázó, 80:20 arányban nyert a nagy dumás, színészkedő, nőkről bicskanyitogató stílusban megnyilvánuló Valennel szemben. Ez a benti viszonyokat nemcsak azért alakíthatja át, mert a sokak szerint az egyik legerősebbnek tartott játékos esett ki, de Ádi úgy ment vissza, hogy azt mondta, nem szeretné, hogy bárki is biztonságban érezze magát. Összességében így megvan az esély arra, hogy a játék lassan tényleg beinduljon. Ami rá is férne a műsorra, ami a félidejéhez érkezett, úgy, hogy egyelőre nem is volt valamirevaló konfliktus a villában.

A Való Világ új évadának élő streamje az RTL+ felületén érhető el. A napi összefoglalót 20 órától az RTL+, 23 órától a Cool adja.

Ez a megjelenés a Telex After és az RTL Magyarország tartalmi együttműködésének részeként jött létre. A cikk a Telex szerkesztési elveinek megfelelően készült, a tartalmát az RTL Magyarország nem befolyásolta.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!