Eseménytelen mindennapokkal és sokkos állapotú beköltözővel folytatódott a Való Világ

2024. június 3. – 11:47

Eseménytelen mindennapokkal és sokkos állapotú beköltözővel folytatódott a Való Világ
A Villalakó+ nyereményjáték három befutója – Fotó: RTL

Másolás

Vágólapra másolva

Sok minden történt a Való Világ 12. szériájában, mióta az első lakók egy hónapja beköltöztek a mesterséges intelligencia és a GTA: Vice City esztétikájának összeházasításából létrehozott villába. Lakók jöttek, lakók mentek, párkapcsolatok, sőt szerelmek szövődtek, szövetségek köttettek, a nézők pedig mindezt a nap 24 órájában követhették, élő egyenes adásban. Ez idő alatt pedig nemcsak az derült ki, hogy kétélű penge, ha a versenyzők többségében nem alpári suttyók, hiszen ezáltal a műsor is unalmasabb lesz, de az is, hogy az RTL-nek bőven van még dolga a műsorral technikailag és szerkezetileg is.

A nyitóepizódban megismert beköltözők mellé további hat lelkes fiatal érkezett, közülük az egyik, VV Noémi egyből az első párbajon ki is esett. Nem ő távozott azonban elsőként a villából, egy szimpátiaszavazást követően búcsút inthettünk VV Boginak, aztán pedig a két legerősebbnek tartott játékos mérte össze erejét, aminek következtében a nagydumás tetováló, VV Gina kulloghatott haza.

Az összességében elég lapos első hónapot ezeket a mozgásokat leszámítva nem sok kirívó esemény szakította meg, pont ennek apropóján kezd azonban két táborra szakadni a villa csapata. Jól látható ugyanis, hogy sokan úgy élik mindennapjaikat a vattacukorszínű falak között, mintha egy fancy nyári táborba érkeztek volna. Ezzel szemben páran, köztük két később érkező, VV Ádi és VV Csaszi (aki becenevét azért kapta, mert mindenhol ő a császár) pedig szeretnének színt vinni a játékba. Velük szemben áll a VV Valen által vezetett másik tömb, VV Kikidivel és VV Gerivel az élen, akik igyekeznek mindent megbeszélni mindenkivel, az összes konfliktust kielemezni és elásni a csatabárdokat. De persze a játék természetéből fakadóan ez a taktikai „harc” egyelőre annyiból áll, hogy amíg az egyik tömb valamelyik félreeső helyiségben tárgyal suttogva titokzokniban és gumipapucsban, addig a másik a dohányzó lerúgott kerti bútorán trónolva teszi mindezt.

A Marcus Aurelius-idézettel a villába szambázó Valen egyébként a leghangosabb és a legmanipulatívabb a bent lakók közül, rossz nézni hullámvölgyes kapcsolatukat Dorkával, aki valamiért nagyon kötődik a fiúhoz, és egyértelműen nincs meg az eszköztára arra, hogy kiálljon magáért, és véget vessen az erősen toxikus kapcsolatnak. A feladatok és különféle kihívások szintén elég hervasztóak,

nem tudom, kit szórakoztat például az, hogy hány barbecue-szószós vagy mustáros palacsintát tudnak befalni a kedves versenyzők.

Az RTL pedig továbbra is birkózik az összefoglalókkal és az élő adással is, hol a hang, hol a kép megy el, az pedig szintén teljesen értelmezhetetlen, hogy ha vissza szeretnénk valamit nézni, azt maximum 540p-s felbontásban tehetjük, hiába megy a livestream full HD-ben.

Puskás Peti viszont továbbra is lubickol abban a szerepben, amiben Megyeri Csilla percenként megfullad, és még arra is van ideje, hogy a versenyzők csípőspaprika-evő versenye után odaszúrjon, hogy

„Na, ez az igazi Spice of Europe”

– utalt itt arra a botrányos influenszerrendezvényre, ahol egyébként a felesége is a meghívottak között szerepelt. Volt, amikor a legális tartalomfogyasztás mellett szólalt fel, kiállva a médiatermékek mögött álló technikai személyzet mellett, de szép és megható pillanat volt az is, ahogyan a nemrég elhunyt Tompos Kátyára emlékezett.

A tegnapi összefoglaló egyébként megkavarta a történéseket, mert a kiválasztás után egy újabb beszavazóshow-ra is sor került, amiben kihirdették az RTL Villalakó+ című nyereményjátékának eredményét. Ebben bárki jelentkezhetett a játékba, aki aktív RTL+ előfizetéssel rendelkezik, a kiválasztott három szerencsés közül pedig a nézők dönthették el, hogy kiből legyen teljes értékű villalakó.

A három esélyes, az állami gondozott Sanyi, a vadászó, viccből jelentkező Petya és az érettségi helyett inkább a Való Világba költöző Ruben azonban annyira viselkedtek természetesen a stúdióban, mintha mindhármójukat fegyveres őrök kísérték volna Puskás Peti színe elé. Ilyen gyomrot görcsbe rántó szekunder szégyent nagyon rég éreztem tévézés közben, egy ponton az volt az érzésem, hogy három Baróti Star TV Sanyikát nézek, akiknek az a legnagyobb kihívás, hogy ne sírják el magukat, amikor be kell mutatkozniuk.

A szavazást végül az újdonsült VV Ruben nyerte, aki annyira transzba esett a hírtől, hogy felállt, és egy árva szó nélkül besétált a villába. Puskás, miután élete teljesítményével lehozta az adást, és egészen vállalhatóan elbeszélgetett a három halálra rémült szerencsétlennel, elbúcsúzott a nézőktől, mi pedig a livestreamen követhettük, ahogyan a mit sem sejtő villalakók közé besétál a C-3PO dinamikusságával mozgó, sorozatgyilkosok eszelősségével nézelődő Ruben. Az RTL által történelmi pillanatnak beállított eseménysorozat teljesen ledöbbent villabéli jelenetekkel zárult. Nehéz volt megmondani, ki van jobban meglepve: az új játékos érkezéséről mit sem sejtő lakók, vagy a nyárfalevélként reszkető Ruben, aki biztos, ami biztos, egyből el is kotyogott pár olyan kinti infót, amit valószínűleg nagyon nem kellett volna.

A csatorna döntése a külsős ember beköltöztetéséről erősen kérdőjelesnek tűnik ennyi alapján, hiszen a játék egyik fontos szabálya, hogy a bentiek nem kaphatnak információt a külvilágból. Mivel a beköltözőt azonban tudatosan a nézők közül választották, az illető nyilvánvalóan képben van a kinti viszonyokkal, ami egyrészt értékes információ is lehet a bentieknek, és további taktikázásra is lehetőséget ad.

Úgy tűnik, hogy az RTL próbált újítóan hozzáállni a Való Világhoz, és összeválogattak pár csendes, már-már intelligens, de legalábbis nem alpári szociopata versenyzőt (tisztelet a kivételnek). Azonban ez eddig a visszájára sült el, hiszen az évad egyelőre elég lapos, a luxusbörtön lakói pedig sokszor látványosan unatkoznak. Csak reménykedni lehet, hogy ha a rémült Ruben és a taktikázni kezdő Ádiék nem is, a szerkesztők hosszú távon új színt tudnak vinni a műsorba.

A Való Világ új évadának élő streamje az RTL+ felületén érhető el. A napi összefoglalót 20 órától az RTL+, 22 órától a Cool adja.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!