Vér, patkányok és persze egy vámpír sziluettje is feltűnik a Nosferatu első előzetesében

2024. június 24. – 19:41

Másolás

Vágólapra másolva

Lily Rose-Depp szeméből és szájából vér ömlik, egy pucér ember intenzíven bütyköl valamit egy rakás gyertya között, egy másik fickó leharapja egy élő galamb fejét, és mindenki sokat kiabál. Azt eddig is sejteni lehetett, hogy alighanem nyomasztó élmény lesz Robert Eggers újraértelmezett Nosferatuja, a hétfőn megjelent előzetese alapján azonban már kétség sem férhet hozzá.

Robert Eggers (A boszorkány, A világítótorony, Az Északi) saját Drakula-feldolgozása Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es német expresszionista némafilmjén alapszik, és ez alapján már pláne az év egyik legkülönlegesebb horrorjának ígérkezik. A rendező bevallása szerint igazi szerelemprojektről van szó, az előzetesen is erősnek tűnő szereplőgárda (Willem Dafoe, Lily-Rose Depp, Bill Skarsgård, Nicholas Hoult) pedig mozgásban is kiválónak tűnik. Eredetileg Anya Taylor-Joy és Harry Styles játszották volna a két főszerepet Depp és Hoult helyett, de végül egyiküknek sem fért bele az idejébe a film.

A film a leírás szerint egy fiatal nőről és az őt hajkurászó vámpírról szól, meg arról, hogy utóbbi megszállottsága komoly kalamajkát okoz egy német városban. Szóval igazából ugyanaz lesz a sztori, mint a legendás, 1922-es filmben. Az egyelőre nem derült ki, hogy Skarsgård hogyan fest Orlok gróf vagy közismertebb nevén Nosferatu szerepében, egyszer pont ott vágták el a jelenetet, ahol hátrafordult volna, utána pedig csak a sziluettjét mutatták egy farkassal az oldalán. Persze biztos ijesztő lesz, hiszen Pennywise-ként is az volt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!