2024. június 18. – 22:38
Öt éve ért véget az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb tévésorozata, a Trónok harca. Ezalatt többen próbálták betölteni a lezárása után keletkezett űrt, jó néhány nagy költségvetésű fantasy sorozat született 2019 óta Az idő kerekétől a Witcheren át A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiig. De valahogy egyik sem tudta utolérni a HBO eposzát, sem nézettségben, sem színvonalban. Legközelebb saját előzménysorozata, a Sárkányok háza került hozzá, és mivel ez még mindig futó széria, nem kizárt, hogy be is éri a nagy elődöt.
Legalábbis erre nagyobb az esély, mint arra, hogy George R. R. Martin valaha befejezi a saját történetét. A most 75 éves író 1996-ban adatta ki a Trónok harcát, a hétkötetesre tervezett regényciklust aztán éppen a sorozat akasztotta meg. Az ötödik kötet 2011-ben jelent meg, a rajongók tehát már 13 éve várnak arra, hogy olvashassák az utolsó két regényt.
És még várniuk kell, mert úgy tűnik, Martin inkább bármi máson dolgozik, például 2018-ra összehozta a Trónok harca világa, Westeros történelemkönyvét, a Tűz és vért. Az alapsorozat előtt bő másfél évszázaddal játszódó Sárkányok háza ennek egyes fejezeteit dolgozta fel, illetve dolgozza fel továbbra is, hiszen a második évad magyar idő szerint hétfőn hajnalban startolt el a Maxon. Az első négy részt – ami éppen az évad fele – alkalmunk volt megnézni, és ebből kezd körvonalazódni, mire számíthatunk. Röviden és spoilermentesen: egy kategóriájában továbbra is nagyon erős sorozatra, ami sajnos nem gyógyult ki az első évad betegségeiből.
A Sárkányok háza úgy volt trónokharcás, hogy mellette más is tudott lenni. Westeros egy ismeretlen arcát mutatta meg, ahol még a Targaryen család a legnagyobb hatalmi tényező és a sárkányok látványa mindennapos. Emellett kontinentális konfliktus helyett kisebb fókuszú történetet mesélt el (most már hozzá kell tenni: legalábbis az első évad), amibe mélyebb karakterdrámák is belefértek, és a cselekmény a nőket is empatikusabban, valószerűbben mutatta meg, mint a Trónok harca.
Ezeket az erényeket megőrizte a második évad is, csak a sztori játszódik egyre több helyszínen, ahogy a Westeros-közi helyzet fokozódik. Az első évad bemutatta, hogy egy Targaryen király a szívére hallgatva hogyan rúgja fel a hagyományos öröklési rendet és azt, hogy ez milyen ellentéteket szül a korona körül keringő családok között. Az évad végére a viszály menthetetlenül elmérgesedett, a záróepizód a küszöbön álló háború ígéretével ért véget.
Nem csoda, hogy a folytatás a Falon kezd, ami a Trónok harcában központi szerepet kapott, de a sárkányos töriórában eddig nem került elő. És a négy epizódban további új helyszínek bukkannak fel, mert a Targaryen-ház és fő ellenlábasaik, a Hightowerek is igyekeznek minél többet a saját oldalukra állítani a nemesi családok közül. Közben persze zajlanak a martini intrikák, elmetsződik egy-két torok, beveretődik néhány fej, zajlik a szokásos westerosi üzletmenet, a különbség csak annyi, hogy a szarkeverés nemes művészetét a két rivális királynőtől és generációjától egyre inkább átvállalják a gyerekeik. És egyre csak emelkedik a tét, a beszédes című (Fiút fiúért) első epizód sokkoló vége után például már tényleg végérvényesen lehetetlennek tűnik bármilyen békés megoldás.
Viszont a fél évad alapján a történetmesélés ritmusa, tempója továbbra sem az igazi. Az első évaddal ez volt a legnagyobb gondom, és nem azért, mert a sztori többször is több évet ugrott az időben és emiatt új színészeket kellett megszokni több szerepben. Hanem amiatt, mert a fő sztori szempontjából jelentéktelen mellékszálak kaptak indokolatlanul sok időt, miközben fontos eseményeket gyorsan és felületesen letudtak az írók. Például a hetedik epizódban, amikor a Targaryen királynő, Rhaenyra férjét eltakarították a képből, öt perc múlva már a következő férjével házasodott össze.
A második évad epizódjait nézve ugyanez volt az érzésem. Néhol túl hosszú előkészítések vagy éppen a történetvezetést leültető látomásjelenetek rabolják a tíz- helyett eleve csak nyolcepizódosra tervezett évad adásidejét, máskor pedig fontos szereplők motivációi maradnak rejtve vagy logikátlannak tűnő tettek nem kapnak rendes magyarázatot.
A Tűz és vérben el lehetett kenni sok mindent azzal, hogy hát egyik történetíró ezt mondja, a másik azt, és ki tudja, mi az igazság. De egy sorozat narratívájában ki kell választani egy verziót és azt elmesélni feszesen, nem terjengősen, de nem is kapkodva. A Sárkányok háza erre nem mindig képes.
A jó hír az, hogy a cselekmény döcögései ellenére mindig akad egy-egy újabb katartikus jelenet, amire érdemes várni. Akár epizódon belül is igaz ez, de még inkább az évad első felére: a negyedik rész végén olyasmit láthatunk, amire még a Trónok harcában sem volt példa. Nemcsak dramaturgiai csúcspontban, hanem látványban sem:
meglátszik az epizódonként tízmillió dolláros nagyságrendű büdzsé, a díszletesek és a sárkánymodelleket rajzoló animátorok alighanem sokat túlóráztak.
A casting pedig továbbra is fantasztikus. A két rivális királynőt alakító Emma D’Arcy és Olivia Cooke már rutinból brillíroznak. Az előbbi csak egyetlen mondatot kap az első epizódban, de azt hátborzongatóan adja elő, az arcjátékáért pedig már most odaadnám az Emmyt. Remekel a józan ész hangján megszólaló majdnem-királynő, Eve Best is, de akiket a második évadból igazán ki kell emelni, azok a felcseperedett gyerekeket alakító színészek. Ewan Mitchell Aemondja már az első évad végén is vérfagyasztó volt, de most tud igazán kibontakozni, a II. Aegont alakító Tom-Glynn Carney pedig görénységben jó úton halad a Trónok harca Joffrey királya felé.
A Sárkányok háza tehát nem veszített a színvonalából, de valahogy a lendületét sem találta meg még meg. Lehet, hogy ennek is örülni kell: az első évad showrunnerei közül Miguel Sapochnik már csak producerként van jelen a folytatásban, pedig ő számít veteránnak Martin-feldolgozásokban. Társa, Ryan Condal most egyedül vitte a boltot, és tekintve, hogy ő korábban a Herkules és a Rampage – Tombolás forgatókönyvírójaként szerzett nevet (meg azzal, hogy Martin haverja), már az eredmény, hogy tartotta a nívót. Talán a harmadik évadra még jobban belejön – lesz, mert a Max már be is rendelte, de Martin közben már a negyedik évad sztoriját is írja. Sosem fognak elkészülni azok a rohadt regények.
