Kevés dolog zavart össze eddig annyira, mint a Netflixen futó Bridgerton iránti törhetetlen rajongásom. Bár a bűnös élvezeteket (lásd Igazából szerelem) soha nem vetettem meg, és bevallottan szeretem a kosztümös, romantikus filmeket és sorozatokat is, A Bridgerton család hiába felel meg a fenti kritériumoknak (kosztümök, szerelem és annyi bűnös élvezet, amennyi a csövön kifér), minden másban meglehetősen silány minőséget nyújt. A történetvezetés bődületesen egyszerű, a párbeszédek sokszor kínosan életszerűtlenek, a karakterek gyakorlatilag két-három gondosan körülhatárolható jellemvonásnak felelnek meg, a motivációik pedig ennek megfelelően meglehetősen egysíkúak. Amit – eddig – bőven kompenzált az explicit erotikus feszültség. A harmadik évadra viszont mintha elfogyott volna a muníció, pedig még bőven maradt kiházasítani való Bridgerton gyerek.
Pontosabban, kifogyott belőle az a bizonyos bűnös élvezet, ami miatt 2020 decemberében annyi unatkozó háziasszony, és a barátját nagyon szerető, de az összezártságot talán kevésbé tűrő barátnő kattant rá a sorozatra. Az első évad nem spórolt a szexjelenetekkel, ami újszerűnek hatott a képernyőn a régenskorszak díszletei között, a kosztümös filmekben ugyanis a szexuális feszültség hagyományosan kimerül az óvatlan érintésekben és elkapott pillantásokban.
A Bridgerton viszont nem finomkodott se a szexszel, se a meztelenséggel, de máshogy is közelítette a 19. század eleji miliőt a kortárs szappanoperák világához: elengedte például a történelmi hűséget, és egy olyan fiktív korabeli Londont teremtett, ahol ugyan létezik (nagyon is) a társadalmi hierarchia, de azon belül nem éri megkülönböztetés a más bőrszínű embereket. Mindezt megfejelte vonósnégyesre áthangszerelt popzenékkel, valamint a kor divatjának megidézését lazán kezelő kosztümökkel.
Ez a bújtatott modernizálás azóta is masszívan meghatározza a sorozat hangulatát, a harmadik évad soundtrackjébe is jutott bőven Taylor Swift, Ariana Grande, Coldplay, sőt Pitbull is, a jelmeztervezők pedig még a korábbinál is jobban kiélték magukat a kosztümök és parókák terén. A változatos bőrszínek mellé pedig kapunk kerekesszékes vikomtot és siketnéma úri hölgyet is. A Bridgerton továbbra is az egyik legegyedibb hangvételű kosztümös sorozat a zsúfolt piacon, nem véletlen, hogy a debütálása óta a többi streamer is próbálkozik a műfaj felélesztésével.
Ehhez a húsz évada futó A Grace klinikát is szállító Shonda Rhimes kellett, akit pofátlan összegért húzott be magának a Netflix, és aki első netflixes projektjeként vágott bele Julia Quinn kétezres évek elején debütált, és azóta – lássuk be – méltán feledésbe merült regénysorozatának leporolásába. Ez annyira jól sült el, hogy az első évad rögtön a Netflix legnézettebb sorozata lett, jelölték egy csomó Emmyre, és berendeltek belőle plusz három évadot és egy spin-offot is, bizonyítva, hogy a fan fictionök (Quinn regényeit Jane Austen és a világirodalom összes romantikus kliséje inspirálta) világa nem fulladt ki az Alkonyat-őrülettel, ráadásul kifejezetten igényes végeredményt is ki lehet hozni belőlük.
Az első évad Daphne Bridgerton (Phoebe Dynevor) és Simon Basset (René Jean-Page) egymásra találását, a második pedig a legidősebb Bridgerton fiú, Anthony és Kate Sharma viharos kapcsolatát dolgozta fel. Utóbbi már jóval visszafogottabbra sikerült a szexjelenetek terén, és néha már nevetségesbe hajlott a két főszereplő közötti „megcsókolnálak, de mégsem”-jelenetek száma is, de mindezt simán megbocsáthatóvá tette a színészek, Jonathan Bailey és Simone Ashley között lüktető szexuális feszültség.
Aztán jött a spin-off, ami visszaugrott az időben, Sarolta királyné és György király házasságára fókuszált. Az irodalmi alap nélkül készült Sarolta királyné: Egy Bridgerton-történet még bevállalósabb lett a fő sorozatnál.
És akkor eljött 2024 tavasza, és vele a régóta várt harmadik évad, aminek az első felét május 16-án, a másodikat június 13-án mutatták be. Innentől kezdve a cikk spoileres lesz, de megkockáztatom, aki eddig nem darálta le többször is a sorozatot, az nem is igazi Bridgerton-rajongó.
A Bridgerton-recept fárad, és nincs, ami feldobná
A sorozat készítői eddig is lazán (de a könyv rajongóit maximálisan kielégítve) kezelték a sorozat alapjául szolgáló regényeket, de a harmadik évadnál ugrották meg a legmerészebbet. Eltértek például a regények sorrendjétől, és Benedict sztorija elé vették Colin Bridgerton (Luke Newton) és Penelope Featherington (Nicola Coughlan) történetét. Ez azt eredményezte, hogy a regényben 33 és 28 éves Colin és Penelope a sorozatban még mindketten a húszas éveik elején járnak. A döntést Jess Brownell showrunner azzal indokolta, hogy szerették volna, ha a szabad lelkű Benedict még szórakozhatna kicsit mielőtt rátalál az igazira, miközben Colin és Penelope „barátságból szerelembe esését” már nem akarták tovább húzni.
Ami rögtön két problémára is rávilágít, amiket az eddigi évadok több-kevesebb sikerrel próbáltak elkendőzni: A Bridgerton család egész egyszerűen nem tud mit kezdeni a saját évadukra várakozó Bridgerton gyerekekkel, és kevés kivétellel nem tud izgalmat csempészni a fő szerelmi szál mellett időkitöltésre használt mellékszálakba sem.
A harmadik évad ezt a legrosszabb módon próbálja „kezelni”: mellékszálba nyomorítja a saját főszereplőit is. Köztük a sorozat eddigi legerősebb női főhősét.
Mintha a készítők nem bíznának abban, hogy a nézőket kellőképpen lekötné Colin és Penelope évtizedes barátságából hirtelen kivirágzó szerelme, amit ráadásul megfejel az a nem elhanyagolható titok is, hogy Penelope titokban maga Lady Whistledown, a londoni elit féltve őrzött titkait könyörtelenül kiteregető pletykalap szerzője. Akire nemcsak Colin, de az egész Bridgerton család is joggal haragudhat az irományai miatt. Miközben magát Penelopét nemcsak Colin, de az egész Bridgerton család családtagként szereti. Mi ez, ha nem drámai konfliktus! A Bridgerton készítői mintha nem így látnák.
A történet szerint Penelope szép lassan halad a vénlányság felé (ez sokkal meggyőzőbb alapprobléma lenne, ha nem 20, hanem 28 éves lenne), amit egy idő után megelégel, és eldönti, férjet fog magának, ennek érdekében pedig ledobja magáról az anyja által ráerőltetett rettenetes göncöket és Colintól vesz leckéket a csábításról – hogy ez a klisé hova fog kifutni, talán nem nehéz kitalálni. A regényben Penelope átalakulását nemcsak egy stílusváltás, hanem egy jelentős fogyás is kíséri, amit a sorozat jó érzékkel elhagy, és semmilyen utalást nem tesz arra, hogy Penelopénak valaha problémája lett volna azzal, hogy a romantikus főhősnők átlagától eltérő a testalkata.
Erre a szerepre a lehető legjobb választás volt Nicola Coughlan, aki a Derry Girls után a Bridgerton harmadik évadával párhuzamosan forgatott Big Mooddal is bizonyította, mennyire sokoldalú színésznő, aki a való életben is ugyanolyan vicces, okos és éles nyelvű, mint a karakterei. Amikor például egy újságíró pár hete felvetette, mennyire „bátor” tőle, hogy bevállalta a meztelen jeleneteket, Coughlan annyit válaszolt, valóban az, de ő büszke tagja a „tökéletes mellűek közösségének”.
Coughlan tényleg baromi szexi, a Bridgertonban is, amiben ráadásul 37 évesen játszotta el a 20 éves Penelopét. Mellette tényleg csak biodíszlet Luke Newton, aki ugyan simán hozza a Bridgerton szépfiúitól elvárt szépfiúságot, sokkal több szerep nem jut neki.
Penelope karaktere messze a legösszetettebb a sorozatban, és az ő történetszála legalább az évad második felére, a Lady Whistledown leleplezésére irányuló többfrontos támadás miatt előtérbe kerül, ez azonban csak még jobban kidomborítja, hogy a párja, Colin, mennyire kidolgozatlan, sőt, néha kifejezetten ellenszenves karakter. Colin az eddigi évadokban sem volt túlságosan szerethető, legjobb barátját, Penelopét nagyrészt ignorálta, aztán lelépett külföldre, a harmadik évad elején pedig visszatért, hogy aztán mindenkinek elsírja, hogy azért kellett megacéloznia a lelkét (arra se ad időt a sorozat, hogy megértsük, hogy ez pontosan mit jelent), mert senki nem válaszolt a leveleire. Szinte nevetséges, ahogy több női karakter is szembesíti a kiváltságaival, hogy aztán az utolsó rész utolsó öt percében – már teljesen tét nélkül – maga is felismerje őket. Ez a teszetoszaság különösen fájó annak tükrében, hogy simán lehetett volna Colinból olyan karaktert faragni, akitől nem szalad falnak az ember, valahányszor megszólal, ráadásul ha valami, a kémia tényleg működik Newton és Coughlan között.
Szegények viszont hiába utazták körbe a világot a Netflix agyonhájpolt sajtókörútján, és meséltek lelkesen a szexjelenetekről, amiknek a forgatása alatt eltörtek egy bútort is, a sorozat végleges verziójába nagy jóindulattal 2 és fél intim jelenet került bele, ezek közül is csak az egyikben van meztelenség.
Testpozitivitás ide vagy oda, a hatalmasra fújt marketinglufi kipukkadt, a sorozat készítői bizonyították, hogy szerintük Nicola Coughlan szexisége mégsem olyan, mint Simone Ashley vagy Phoebe Dynevor szexisége. Pedig megérdemelte volna, hogy olyan legyen.
Ezzel a sorozat el is gáncsolta a legerősebb lábát.
Talán emiatt is, a készítők inkább háttérbe tolták Colin és Penelope gyengére szabott szerelmi szálát, közben pedig a korábbinál sokkal több időt szántak a mellékszálak kibontására. A gond csak az, hogy ezek azóta se lettek izgalmasabbak.
Szegény Benedict (Luke Thompson) például a jelek szerint csak azért kapott plusz egy évadot a szórakozásra, hogy teljesítse az egy epizódra jutó szexjelenetek kvótáját. Hogy feltekerjék a hőfokot, Benedict bevállal egy édeshármast is az aktuális szeretője férfi szeretőjével, amin persze a könyvek keményvonalas rajongói azonnal felháborodtak. Pedig az, hogy a nyitott és laza („művészlélek”, írjuk le egyszer, és felejtsük is el gyorsan) Bridgerton fivér biszexuális, tökéletesen passzol a karakteréhez, és semmit nem vesz el, igaz, nem is tesz hozzá a történetéhez.
Ennél sokkal nagyobb felháborodást generált, hogy a jelek szerint Francesca Bridgerton története is eléggé eltér majd a könyvekben leírtaktól. Francesca (akit színészváltás miatt már Hannah Dodd alakít) szintén férjvadászatban van a harmadik évadban, bár teljesen más okból, mint Penelope. Az elsőbálozó lány inkább teherként tekint erre az egészre, mint esélyként az igaz szerelem megtalálására. Nem túl meglepő módon a hozzá hasonlóan félénk és visszahúzódó John Stirling (Victor Alli) udvarlását fogadja pozitívan, akivel aztán hipp-hopp össze is házasodnak.
Az ő története viszont itt nem ér véget – ezt a regények rajongói már tudják. Épp ezért kapott szívrohamot a többségük, amikor az évad végén Francesca nem Michael, hanem Michaela Stirlinggel találkozik. Skandallum! Petíció is indult a szentségtörő showrunner, Jess Brownell eltávolítására. Hogy a nézők végül mennyire fogják meghálálni vagy megbosszulni a karakter nemváltását, majd csak évekkel később fog kiderülni – már ha tartani tudja a népszerűségét addig a sorozat.
A Bridgerton a harmadik évadra eljutott oda is, hogy világossá váljon, nemcsak az évadukra várakozó Bridgertonokkal nem tud mit kezdeni, hanem azokkal sem, akikre már rátalált a szerelem. René Jean-Page már az első évad után kijelentette, hogy nem tér vissza Simon Basset szerepében, a második évadban elég furán is vette ki magát, amikor nélküle jelent meg Daphne. A harmadik évadban már egyikőjük sem tűnik fel, sőt, utalás sem történik rájuk, mintha a család is elfeledkezett volna a párosukról. De Anthony és Kate házaséletét sem követhetjük sokáig, egy töredékrész erejéig felbukkannak (igen, szexelnek), aztán úgy döntenek, hogy egy kicsit még utazgatnak, mert miért ne. A sorozat második felében visszatérnek, de épp csak addig, amíg eldöntik: megint lelépnek.
Ha már a Bridgertonokkal látványosan nem tud mit kezdeni a sorozat, megpróbálja a többi mellékszereplővel kitölteni a játékidőt. A bokszolóból bártulajdonossá váló Will Mondrich családjából például a tévétörténelem egyik legéletszerűtlenebb csavarjával nemest farag, hogy követhessük, hogyan botladoznak a nemesek között. A végtelenül ellenszenves Cressida Cowperről pedig megpróbálja elhitetni, hogy nem is annyira ellenszenves. De felbukkan Lady Danbury öccse is, hogy elcsábítsa a Bridgerton gyerekek anyját (ennek a történetszálnak mondjuk legalább szépen megágyazott a spin-off). És akkor ott vannak a Featheringtonék, akik mindebből győztesként jönnek ki: Portia és a lányai, Philippa és Prudence civódásai az évad egyértelmű fénypontjai, tőlük pedig végre egyetlen percet sem sajnál a néző. Nem véletlen, hogy a megszokott romantikus szerelemvallások helyett az idei évad egyértelmű szállóigéjét sem a főszereplő páros, hanem Phillippa (Harriet Cains) szállítja. Ahogy Portia (Polly Walker) és Penelope anya-lánya kapcsolatának fejlődését is sokkal izgalmasabb nézni, mint Colin és Penelope románcát.
A kérdés csak az, meddig tarthatja meg a rajongótáborát a Bridgerton úgy, hogy nem fektet energiát abba, hogy érdekesebbé tegye a saját főszereplőit.
A Bridgerton család harmadik évada a Netflixen látható.