2024. április 8. – 14:27
Zseniális és súlyos – így tudnám leírni a brit operatőr és rendező Molly Manning Walker Hogyan szexeljünk c. filmjét, ami Walker első rendezése, és tavaly nyerte el a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját. Walker filmjébe a saját tapasztalatát is beleszőtte, ugyanis őt is zaklatták, mikor 16 éves volt. Szerinte a filmnek az az üzenete, hogy többet kellene beszélni arról,
a nőknek mitől jó szex, mert túl sok a tabu a téma körül. Ez pedig oda vezet, hogy a nők nem merik kifejezni a vágyaikat, valamint akkor sem szólnak, ha valami félresiklik. Mint Tara, a Hogyan szexeljünk főszereplője.
Figyelem! A cikkben lesz egy-két spoiler!
Walker filmje abszolút bulisnak indul. Az utolsó gimiben töltött év után három barátnő, Tara, Skye és Emi a görögországi Maliába utaznak, hogy úgy istenesen megünnepeljék azt, hogy leérettségiztek. Megy az arconpörgés, a karaoke, a féktelen piálás, a részegen hazaténfergés, hányás a klotyóban két „de én annyira szeretlek” között. A szállásukon hamar összemelegednek a szomszédos szoba lakóival, Paddyvel és Badgerrel, akik kiskoruk óta jóban vannak. Kettejük közül Paddy a „fit guy”, ami a brit angolban annyit tesz, hogy ő a jó csávó. Badger pedig a kissé különc, idétlen haverja, és az egyetlen tag az összeverődött társaságból, akinek feltűnik, hogy Tara egyik napról a másikra levert és visszahúzódó lesz.
Tara – a többiekkel ellentétben – még szűz, amikor megérkeznek a görög városba. Barátnői cukkolják is emiatt, főleg Skye, akiből ilyenkor leginkább a féltékenység beszél, mivel láthatóan új haverjaikat jobban érdekli Tara, mint ő. Az ártatlansága miatt Tarában mintha egyre nagyobb lenne a fomo, vagyis a félelem, hogy valamiből kimarad. Valamiből, amiről mindenki olyan lazán és önfeledten beszél, mintha nem is számítana, ki, kivel és mikor bújik ágyba.
Ezen az érzésén azok a jelenetek sem csillapítanak, amikor egy buliban a színpadon vadidegenek pettingelnek, és miközben a tömeg őrjöng, Tara csak feszeng. Nem tudja mindezt hova tenni, ő ezt nem ismeri, amitől csak kicsinek és kevésnek érzi magát. Ezért sem rázza le magáról Paddyt, amikor egyik este a tengerparton kötnek ki kettesben. Mondjuk ez nem is lenne olyan egyszerű, mivel a srác undorítóan nyomul, majd minden felvezetés nélkül – finoman szólva – magáévá teszi a nála fiatalabb lányt.
Walker filmje jól átadja, mi is játszódhat le valakiben, aki még túl fiatal és összezavarodott ahhoz, hogy megvédje magát, és akit ezért zokszó nélkül kihasználhatnak. És hogy lehet mindezzel megbirkózni? Leginkább sehogy. A parton történtek után Tara felszívódik. Szívesebben tölti ismeretlen lányokkal és fiúkkal az estét, mintsem megkeresse barátnőit, akiknek Tara nem is mond igazán semmit.
Egyszerűen olyan szinten traumatizált, hogy nem is tud.
Inkább hallgat vagy hazudik, ahelyett, hogy beleordítaná a világba, hogy mennyire nincs rendben, ami vele történt. És ez az, ami igazán szívszorító az egészben.
Végig arra vártam, hogy Skye, Emi vagy Badger végre oda forduljon Tarához, és észrevegyék, hogy ez a lány nincs jól, aminek vannak nyilvánvaló jelei is: Tara volt, aki mindig a legtovább bírta az éjszakázást, a bulizást, és most mégis elsőként tér nyugovóra, és az utolsó napot is inkább az ágyban töltené. De hiába várjuk a katarzist, hogy valaki rákérdezzen vagy Tarából végre kibukjon valami, ez egészen a film utolsó képkockáig nem történik meg.
Ez a hallgatás pedig idegőrlő, és nagyon közel áll a valósághoz is.
Van egy mondata Tarának, ami szerintem jól leírja, milyen is az, amikor az ember nem tud szabadulni egy rossz érzéstől. Amikor parton vannak Paddyvel, Tara a homokra panaszkodik, mert mindenhova bemegy, és hiába mossa le az ember magáról, végül megint homokos lesz. Ehhez hasonló lehet, ha valaki olyan traumán megy keresztül, mint Walker filmjének főszereplője. Az ember ideig-óráig meg tud feledkezni róla, de a kiszolgáltatottság, a szégyen és fájdalom érzése olyannyira bekúszik az ember bőre alá, hogy talán egy életre ott is marad.
Molly Manning Walker felkavaró alkotását Magyarországon az Oscar-díjra jelölt Buda Flóra Anna 27 c. animációs filmjével együtt vetítik, ami megkapta a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát 2023-ban Cannes-ban. A 27 egyébként francia-magyar koprodukcióban készülhetett el, mert a Nemzeti Filmintézet három alkalommal is visszautasította a projekt támogatását.
A Franciaországban élő magyar alkotó a Telexnek azt mondta, a generációs és társadalmi problémákat – mint a lakhatási válság – felmutató, de a szexualitással is játszó film alapgondolata mégis a pornó irányából érkezett. „Kíváncsi voltam, hogy ha egyszer pornófilmet csinálnék, hogyan tudnék belecsempészni, mondjuk egy kis szociális érzékenységet. A pornónak az én szocializációmban is meghatározó szerepe volt, akkoriban mindenki ebből tanult meg szexelni, emiatt sokakban torz kép alakult ki a szexualitásról. ” A 27 alkotójával készült interjú itt olvasható.
