Az Oscar-jelöltek bővített listájára került a magyar 27

2023. december 21. – 21:51

Az Oscar-jelöltek bővített listájára került a magyar 27
Buda Flóra Anna a cannes-i filmfesztívál díjátadója után – Fotó: Lois Venance / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az Oscar-díjakat odaítélő akadémia csütörtökön nyilvánossá tette tíz különböző kategória úgynevezett shortlistjét, azaz a jelöltek bővített listáját, amik közül majd a szavazók ki fogják választani a tényleges jelölteket, és később majd az egyetlen nyertest is.

Erre a listára került fel a legjobb animációs rövidfilm kategóriájában Buda Flóra Anna rövidfilmje, a 27, ami díjat nyert többek között idén Cannes-ban és Annecy-ban is.

Az animációs alkotás főhőse az öccsével és az anyukájával egy háztartásban élő Alíz (hangja Stork Natasa), akiben a 27. születésnapján, egy átmulatott, varázslatos éjszaka, majd egy kijózanító biciklibaleset után tudatosul, hogy ideje leszámolnia az illúziókkal és szembe néznie a valósággal és a felnőtt élet felelősségével. A 27 azért készült francia-magyar koprodukcióban, mert a Nemzeti Filmintézet három alkalommal is visszautasította a projekt támogatását – így végül francia finanszírozással és magyar produceri gyártással születhetett meg.

A Franciaországban élő magyar alkotó a Telexnek azt mondja, generációs és társadalmi problémák mellett a pornó hatása foglalkoztatta a történet megírásakor. A teljes interjút itt tudják elolvasni.

Idén májusban Buda Flóra Anna 27 című tizenegy perces animációs filmjének ítélték oda a rövidfilm kategória Arany Pálma díját a hetvenhatodik Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.

Az akadémia csütörtökön a legjobb dokumentumfilm, legjobb rövid dokumentumfilm, legjobb nemzetközi film, legjobb smink és haj, legjobb filmzene, legjobb dal, legjobb animációs rövidfilm, legjobb élőszereplős rövidfilm, legjobb hang, és a legjobb vizuális effektek kategóriák shortlistjeit jelentette be. Ezeket itt lehet elolvasni.

A díjátadó 2024. március 10-én lesz, a jelölteket január 23-án jelentik be.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!