Majka lesz az X-Faktor egyik új mentora

2024. április 8. – 16:13

Másolás

Vágólapra másolva

Majoros Péter, azaz Majka lesz az ősszel induló X-Faktor tehetségkutató műsor egyik új mentora – jelentette be az RTL.

A 2022-es 11. évad után az RTL egy év pihenőre küldte az X-Faktort, és a The Voice tehetségkutatót adták helyette, azonban 2024-ben visszatérnek az X-Faktorhoz. A régi mentorok közül csak Gáspár Laci lesz benne a folytatásban. Az RTL azt ígéri, a közeljövőben a másik két új mentort is bemutatják.

„Majka több mint tíz éve a hazai könnyűzenei élet egyik állócsillaga, gyakorlatilag mindent elért és mindent tud erről a szakmáról. Olyan szakmai tapasztalata van, amiért üzembiztosan érdemes lesz jelentkezni az X-Faktorba, hiszen ő lesz az egyik mentor, akivel majd együtt lehet dolgozni” – mondta Verebély Marcell, a műsor senior kreatív producere.

„Az nem is volt kérdés számunkra, hogy Gáspár Lacival folytatjuk az x-faktoros együttműködést, és amikor kiderült, hogy Majka fog mellette ülni, akkor nagyon fontos volt azt a szempontot figyelembe venni, hogy ők ismerik egymást. Két nagyon-nagyon határozott személyiség, úgyhogy biztos rengeteg izgalmas pillanatot fognak nekünk okozni a képernyőn” – mondta Verebély.

Majka 2002-ben tűnt fel az RTL Klub Való Világ című valóságshow-jában, ahol második lett. Később a Való Világ műsorvezetőjeként, illetve színészként és rapperként folytatta a karrierjét. A Való Világ után az RTL portfóliójába tartozó Cool TV műsorvezetője volt, de többször szerepelt például a Heti Hetesben is. Később televíziós pályafutását más csatornáknál folytatta, a TV2 meghatározó arca volt évekig, és az ország egyik legsikeresebb zenei előadója lett. Tavaly év végén jelentették be, hogy visszatér az RTL képernyőjére.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!