Skrillex és Liam Gallagher is fellép majd a Szigeten

2024. március 27. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb adag fellépőt jelentett be a Sziget Fesztivál. A korábban bejelentett előadók, mint Sam Smith, Stormzy, Aurora, a One Directionből ismert Louis Tomlison vagy éppen a kiemelt sávban fellépő Azahriah mellé érkezik majd többek között Skrillex, Halsey és MØ is.

A második bejelentés több mint negyven nevet tartalmaz, akik közül nem csak a fent említettek emelkednek ki, hiszen játszik majd a Szigeten Liam Gallagher az Oasis egykori frontembere is, aki nemrég John Squire-lel, a Stone Roses korábbi gitárosával adott ki közös lemezt. Liam Gallagher korábban azt ígérte, a 2024-es turnéján az Oasis első lemezéről is játszik majd dalokat.

De érkezik Tom Odell is, akinek leghíresebb, Another Love című száma csaknem hárommilliárd lejtszásnál tart Spotify-on, klipjét pedig már majdnem egymilliárdan nézték meg Youtube-on. Tom Odell legutóbbi albumáról itt írtunk.

Mellettük pedig befértek olyan kisebb, de annál izgalmasabb előadók is, mint a hálószobájában zenélgetésből figyelemreméltó karriert építő Marc Rebillet, az alternatív rockot és popot vegyítő Yves Tumor, vagy Tkay Maidza, akinek tavalyi, Sweet Justice című lemezéről mi is írtunk.

A szemfülesek pedig azt is kiszúrhatták, hogy Skrillex augusztus 12-én, hétfőn lép majd színpadra, egy napon a korábban már bejelentett Fred Againnel és Four Tettel. Azaz minden esély megvan rá, hogy a három producer közösen is zenéljen, ahogy arra többször is volt már példa, hiszen sokszor dolgoztak már együtt különböző dalokon, lemezeken.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!