Megérkezett a nagyszabású Petőfi-film nagyszabású új trailere

2024. február 29. – 11:51

Másolás

Vágólapra másolva

Új trailer jelent meg a magyar filmtörténet legdrágább filmjéhez. A Most vagy soha! előzetesében a Petőfi Sándort alakító Berettyán Nándoron, a Szendrey Júliát alakító Mosolygó Sárán és az osztrák ügynököt játszó Horváth Lajos Ottón kívül több ismert színész is feltűnik: például Lukács Sándor Léderer Ignác tábornok, Szerednyey Béla Landerer Lajos és Jászberényi Gábor egy bizonyos Meyer alakjában.

A Petőfi Sándor születése után 201 évvel a mozikba kerülő alkotás kivételes, több mint hatmilliárd forintos (4,7 milliárd forint közvetlen állami pénz és 1,4 milliárd forintos adókedvezmény) támogatásból valósult meg, és az 1848. március 15-i eseményeket fikciós elemekkel dolgozta fel. A film fő konfliktusát is egy kitalált elem jelenti, e szerint a márciusi ifjak ténykedését egy osztrák ügynök próbálja meg szabotálni.

Lóth Balázs rendező és Rákay Philip producer és forgatókönyvíró bevallása szerint többek közt a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-filmek és a Peaky Blinders című sorozat ihlette őket a film stílusának kialakításában.

A Most vagy soha! 2024. március 14-től látható a mozikban, a megnézéséhez a film egyik forgatókönyvírója százas papírzsepi bekészítését ajánlotta. Rákay Philip egy interjúban pedig nemrég azt mondta, nem hiszi, hogy Orbán Viktor elmegy majd a díszbemutatóra.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!