Majdnem ezer embert rúg ki a Sony a PlayStation-részlegétől

2024. február 27. – 16:49

Másolás

Vágólapra másolva

A globális munkaerejének 8 százalékától, azaz nagyjából kilencszáz embertől válig meg a Sony a PlayStation-részlegében, olyan stúdiókat is érintve, mint az új Pókember-játékokért felelős Insomniac Games vagy a Last Of Us két részét gyártó Naughty Dog.

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment vezérigazgatója szerint kellett tenniük egy lépést hátra, „holisztikusan” kellett megvizsgálniuk a céget, hogy a jövőben a hosszútávú fenntarthatóságra összpontosítsanak.

A Gizmodo információi szerint bezár a London Studio nevű fejlesztő is, ami jelenleg egy Londonban játszódó multiplay-játékon dolgozott. A cég munkatársai megjegyezték, hogy pár napja maga Ryan volt náluk gyárlátogatáson.

Idén nem ez az első nagyobb leépítés a videójátékiparban, januárban a Microsoft jelentette be, hogy miután hosszas huzavona után a cég megszerezte az Activision Blizzardot, összesen 1900 embert fog elküldeni. A techvilág masszív leépítései már hónapok óta tartanak, erről a trendről itt írtunk hosszabban.

(Gizmodo, MTI)

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!