Pénteken derül ki, végül ki ül be harmadikként Sebestyén Balázsék mellé

2024. február 6. – 11:57

Másolás

Vágólapra másolva

Lezárult a casting időszak, hétfőtől a Rádió1 oldalán szavazhatnak a hallgatók arra jelöltre, aki a legszimpatikusabb volt nekik vagy akit a legszívesebben látnának, hallanának a Sebestyén Balázs–Rákóczi Fer- páros mellől 15 év után távozó Vadon Jani helyén.

Sebestyén Balázs megkeresésünkre azt mondta, hogy a szavazás csütörtökön este zárul, várhatóan hat órakor, a kiválasztott nevét pedig pénteken fogják bejelenteni. Arra a kérdésre, hogy pénteken már vele indítják-e az adást, azt mondta, lehetséges, de ha aznap még nem is, következő hét hétfőn már biztosan ott ül majd velük a stúdióban.

A Rádió1 két műsorvezetője mellől 15 év közös munka után szállt ki társuk, Vadon János, aki a hírt még decemberben jelentette be, az ünnepek miatt viszont csak január nyolcadikán ült be a stúdióba először nélküle Rákóczi Feri és Sebestyén Balázs. Az első, Vadon nélkül telt adásukról itt írtunk.

Az elmúlt hetekben Vadon helyére sorra ültek be a vendégek. Szerepelt már Musimbe Dávid Dennis humorista, Kovácsovics Fruzsina énekesnő (egyik nagy sikerű slágere volt például Fluor Tomival a Pingvintánc), valamint Svraka-Gévai Juli, a Rádió1 szerkesztője is. Szintén ott volt velük a stúdióban Puskás Peti, a The Biebers alapítója is, aki korábban az After podcast vendége is volt. De a honlapon megjelent listán feltűnik a standupos Ráskó Eszter, valamint Ábel Anita színésznő és televíziós műsorvezető is.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!