Ótvar Pestis: Ezt egészségesen is végig lehet csinálni, nem csak úgy, hogy lecsúszok

2024. február 1. – 17:00

Ótvar Pestis: Ezt egészségesen is végig lehet csinálni, nem csak úgy, hogy lecsúszok
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Ótvar Pestis már az anyukája hasában 50 Centet és Eminemet hallgatott és egészen fiatal korától hiphopon nevelkedett. Mégis Szentesen, a drámatagozaton kezdődött minden: a kollégiumban összebarátkoztak Pogány Indulóval, akinek az egyik fő producere lett. Azóta az ASAN-tag Ótvar Pestis rapperként is debütált, egy év leforgása alatt három lemezen bizonyította be, hogy Pogány Induló nélkül is legitim és egyre népszerűbb figurája a pezsgő magyar hiphop színtérnek, amit szerinte féktelen önpusztítás nélkül is túl lehet élni.

Közel fél év kihagyás után jelentkezik új epizóddal a Telex After Feltörekvők rovata, melynek legutóbbi vendége a szerkesztőségünk év végi összesítő listáján az év feltörekvőjének választott Ótvar Pestis (OP) volt. OP az adásban beszélt a színészet önismereti hatásairól, kezdeti inspirációiról, produceri munkáiról, a gyors felfutás ambivalens megéléséről, a backstage-ek kétarcú világáról és arról is, hogy milyen munkaetika kell évi három album kiadásához.

A 21 éves Olasz Patrik Hódmezővásárhelyen született és itt is nőtt fel, mint mondja, élete során nem is járt máshol Budapesten és szülővárosán kívül, zenéi így leginkább az otthon impulzusaiból táplálkoztak. Volt is miből, rajongását ugyanis a hiphopértő szülőktől örökölhette, akik elmondása szerint támogatóan és lelkesen állnak a művészetéhez.

„A szüleim mindig is szerették a rapzenét – mondta Ótvar Pestis. – Nálunk az volt a sztenderd, hogy anyu és apu is 100%-osan ismerték Eminemet és 50 Centet. Mesélték, hogy ezeket hallgattam amikor még anyukám hasában voltam.”

A rapper-producer hozzáteszi, hogy ezután 11 éves korától kezdve maga fedezett fel új és izgalmas hiphop zenéket: „Azzal töltöttem minden napomat, hogy új zenéket kerestem és új zenéket hallgattam.” 2015 és 2016 fordulóján rá is nagy hatást gyakorolt az akkoriban mainstreammé váló trapzene és az úgynevezett mumble rap is, korai kedvencei közt emlegeti a Migost és 21 Savage-et is, újabban pedig a Top Boyban is játszó brit Dave szövegei inspirálják leginkább.

„Onnantól újvonalas voltam, ezért is lehet, hogy a beatjeimben ötvözöm a régi és új hangzásokat, mindkettőt ugyanannyira szeretem” – mondja az alapjaira jellemző kettősségről, ami megfogta a trapen szocializálódott (és a boom baptől sem elzárkózó) fiatalokat, és azokat az idősebb hallgatókat is, akik nyers és karcos aranykori nosztalgiát érezhetnek OP beatjeitől.

Az előadó az általános iskola után Szentesre került, ahol drámatagozatra járt. Az adásban el is mondja, hogy osztálytársaihoz hasonlóan neki is voltak színészi ambíciói, de ez a motivációja később elmúlt, a színészkedés viszont nyíltabbá és magabiztosabbá tette őt, amit később az előadói lét során is kamatoztatni tudott.

Kicsit jobb és más ember lettem, addig nagyon visszahúzódó voltam. Segített, hogy tudjak beszélni az érzéseimről vagy olyan dolgokról, amik foglalkoztatnak, esetleg zavarnak” – mesélte.

A szentesi kollégium volt a zenei karrier kiindulópontja is, itt barátkoztak össze későbbi alkotótársával, Pogány Induló Marcival, akivel freestyle-ozni kezdtek, de ő volt az, aki a producerkedésbe is beavatta Ótvar Pestist. „Konkrétan csak beateket hallgattunk, a koli géptermébe bevittük a laptopot, a hangkártyát és a mikrofont, és ott kezdtük el. Akkor vettük fel az első számokat, meg ott csináltuk meg az első alapokat. Még a Marci mutatta nekem az FL Stúdiót” – hangzik el a műsorban.

Az említett első Pogány Induló-zenék közt volt az Ótvar Pestis által producerelt Zártosztály és a Gettó Csirke is. A mostanra több mint 13 millió összesített YouTube-megtekintést számláló dalok rövid idő alatt óriási sikert arattak, és egy pillanat alatt budapesti színpadokra teleportálták a két előadót abból a szentesi kollégiumi szobából, ahol a dalok mellett a Megáll az idő borítója is készült, melyen ők ketten láthatóak kitakart szemmel.

„Amíg ki nem tettük a Zártosztályt, abban voltam, hogy hobbirapperek vagyunk, jól érezzük magunkat, majd egy szempillantás alatt átalakult az egész. Ez még most is fura”

– idézi fel Olasz Patrik, aki zenei előképzettség nélkül kezdett producerkedni.

Ahogy Pogány Induló nem lenne Ótvar Pestis nélkül, úgy Ótvar Pestis sem lenne Pogány induló nélkül. Kettejük felfutása a magyar hiphop generációváltásának rendkívül izgalmas, több évtizednyi alapanyagból táplálkozó fejezetét nyitotta meg. Ennek az útnak az első két kulcsfontosságú helyszíne a Gólya és a Központ volt, ahol már Ótvar Pestis is fellépett Pogány Indulóval pár kisebb szegedi bulival a hátuk mögött. Pedig akkor még csak mint producer ismerték a nevét a jól pörgő Pogány-klipek leírásaiból.

Mint mondja, előbb kezdett el rappelni, mint alapokat gyártani, a Gettó Csirke idejére viszont „felcserélődtek a szerepek”, ő többnyire beatekkel foglalkozott és csak magának írt szövegeket, Pogány Induló pedig a rapre kezdett fókuszálni. A jég 2022 második felében tört meg, ekkor adta ki egymás után a Pisa és az Olaj a tűzre című zenéket, amikben már rappelt is, a 2023 februárjában megjelent Keserédes pedig még több hallgatót ért el. Ez a hallgatótábor csak növekedett a Megáll az idő lemez után, amin OP oroszlánrészt vállalt producerként és közreműködőként is. Saját diszkográfiájában végül az Alattam című dal hozta el az áttörést.

Az adásban utal rá, hogy elég aktív időszakon van túl, 2023-ban egy szűk év termését három lemezre bontva adta ki, ezalatt pedig fokozatosan dolgozta le a kezdeti önbizalomhiányát. Az első volt ezek közül a Ricky the Trickyvel közös Bolondos dallamok, ezt követte a tényleges szólómegjelenésnek tekinthető Mozaik, 2023 decemberében pedig kiadta rövid karrierjének legkiforrottabb lemezét, a Placebót (a lemezről írt kritikánk itt olvasható), ami olyannyira az utolsó pillanatban érkezett meg, hogy a Telex After évzáró listáiról is lemaradt.

Az adás kiemelten fontos témája még az is, hogy milyen volt Hódmezővásárhelyen felnőni, illetve hogy Ótvar Pestis miként utal a zenéjében a fiatalkorára és az akkor átélt problémáira és a drogfogyasztásra. A rapper megerősíti, hogy nem szeretné véres kardként végighordozni a múltját és a negatív élményeit, mindezt csupán olyan tapasztalatként adná ki magából, amit már megemésztett magában.

Szerinte „mindenhol vannak rossz emberek”, hódmezővásárhelyi alvilágról pedig túlzás beszélni, egy dolgot viszont biztosan állít: nehéz a mai vidéki Magyarországon távlatokban gondolkodni, olyan limitáltak a lehetőségek egy nagyratörő tinédzser számára. „Azt lehet megtanulni egy ilyen városban, hogy nem tudod kire számíthatsz,

és magadban is elkezdesz kételkedni, hogy van-e értelme annak, hogy itt vagy, vagy egyáltalán létezik-e ez a hely, mert annyira kihalt, és annyira nem tudsz semmit kezdeni magaddal, hogy vagy elmész, vagy beleőrülsz.

Az én szüleim is ott élnek bő 40 éve, és egy gondolatuk nem volt még arról, hogy eljöjjenek onnan. Mi már abban nőttünk fel, hogy menjünk” – mondta, majd felidézte, hogy a Mozaikot itt mutatta be először nagyjából 200 ember előtt, közülük sokakat ismert a gyerekkorából.

Bár még két hónapja sem adta ki a Placebót, Ótvar Pestis 2024 első felében több dobással is készül. Közös lemezen dolgoznak Ricky the Trickyvel, Geddóval és Kolg8eighttel is érkeznek közreműködései, Mikee Mykanic is bejelentkezett hozzá, március 2-án pedig az MVM Dome-ban lép fel Pogány Induló oldalán, akivel egy ideje lakótársak Budapesten, mintha csak újra Szentesen járnánk.

Mit mondja, ez sok emléket ébreszt bennük a kollégiumról: „Nagyon jól éreztük ott magunkat, mondjuk is néha egymásnak reggel kómásan, hogy »Tesó, ez olyan, mint a koliban.« Kevés dolog változott. Annyi talán, hogy nem kell visszaérnünk időre.”

Ótvar Pestis zárásként elmondja, hogy mindig készen áll a fejlődésre, és tisztább fejjel folytatja a karrierjét, amit a rossz példák ellenére igenis végig lehet játszani.

„Azt látom, hogy szépen, organikusan fejlődünk, így ennek igenis lehet jó vége, nem feltétlen úgy, hogy lecsúszok. Ezt egészségesen is végig lehet csinálni.”

Az adásban szóba kerül még:

  • Milyen másik művésznevet szánt Ótvar Pestisnek az édesapja
  • Hogy hatott a zenéjük az ébredező hódmezővásárhelyi hiphop színtérre
  • Mi a különbség a Mozaik és a Placebo között
  • Milyen dalokból mintázik legszívesebben az alapjaihoz
  • Hogy szokott dalszövegeket írni, és milyen mentális folyamatok zajlanak le ilyenkor benne
  • Hány forintot ér egy jó beat
  • Szerinte miben kell még fejlődnie
  • Mit tanult Zomblaze-től
  • Milyen érzés ASAN-tagnak lenni

Az interjúban szereplő idézeteket az olvashatóság érdekében szerkesztve közöltük. A teljes beszélgetés meghallgatható a Telex After legújabb adásában.

Ehhez a cikkhez fizetett együttműködés keretében az Alrite beszédfelismerő (speech-to-text) megoldást használtuk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!