A Saltburn meztelen táncjelenete miatt újra sláger lett egy 23 éves szám

2024. január 9. – 18:22

A Saltburn meztelen táncjelenete miatt újra sláger lett egy 23 éves szám
Barry Keoghan a Saltburnben – Fotó: Amazon Studios

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyon úgy néz ki, hogy megvan az idei év Running Up That Hillje, azaz újabb több évtizedes szám éli másodvirágzását egy filmbeli lejátszásnak köszönhetően. Sophie Ellis-Bextor Murder on the Dancefloor száma ugyanis teljes egészében (ami eleve elég ritka) lemegy a Saltburn című filmben, méghozzá egy elég hangsúlyos jelenetben.

Innen kicsit spoileresen folytatjuk, mert a kontextus miatt azért fontos, hogy erre a számra a film egyik főszereplője, Barry Keoghan egy fényűző kastély termeiben táncol teljesen meztelenül az utolsó jelenetben. A film annyira megosztó lett, ez a zárójelenet pedig annyira gyorsan külön életre kelt, hogy már a Golden Globe-gála nyitómonológjában is külön említést érdemelt Keoghan pénisze.

A Murder on the Dancefloor megjelenésekor, 2001-ben is elég népszerű dalnak számított, itthon is rendesen játszották rádiókban, ma viszont már a streamingadatokon érződik, hogy nagyon bepörgött a dal.

Ellis-Bextor az új felfedezőknek köszönhetően karrierje során először jutott fel a Billboard Hot 100 listájára a 98. helyen. Ezt az amerikai piacon 3,9 millió streameléssel és kétezer letöltéssel érte el a december 29 és január 4 közötti időszakban. A szám a Spotify globális Viral listáján is a 8. helyen áll jelenleg, és lesz még ennél feljebb is valószínűleg.

A Tiktok-megosztásokon meg a jó időzítésen (a film karácsony és újév környékén került fel az Amazonra világszerte) kívül kellett a szám sikeréhez az is, hogy Sophie Ellis-Bextor is eléggé éli az újabb sikert. Miután megnézte a filmet, maga is feltöltött egy táncolós videót szilveszterkor (nem meztelenül).

A Saltburnben elhangzó számok amúgy mind a korai 2000-es éveket idézik fel, a korszakot meghatározó előadók, például az Arcade Fire, a Bloc Party vagy a Ladytron egy-egy száma mellett a korszak két emblematikus dala, a Mr. Brightside és a Time to Pretend is bekerült a filmbe. Ha a milleniál olvasó nagyon öregnek akarja érezni magát, még érdemes hozzátenni, hogy egy kutatás szerint a legtöbben a Mr. Brightside-ra kerestek rá a film miatt.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!