Két Godzilla nem elég, kapunk egy harmadikat is a képünkbe

2023. december 3. – 22:26

Másolás

Vágólapra másolva

Óriási Godzilla-őrület közepén vagyunk, hiszen azok után, hogy az Apple TV+-on elindult a Godzillához hasonló szörnyekkel foglalkozó titokzatos szervezet, a Monarch sztoriját feldolgozó sorozat (némi szuperhüllőt beígérve), és még kevesebbel azután, hogy (a héten) mozikba került a japán Toho gondozásában készült ázsiai változat, most kapunk egy amerikai Godzilla-filmet is.

A nagy hüllőmánia persze érthető, amikor 2024-ben lesz hetven éve annak, hogy Japán magára szabadította a filmvásznon Godzillát (vagy Godzsirát). Japánban például már a harmincadik film a sorban a frissen bemutatott Godzilla Minus One, ami a második világháború után összeomlott országban játszódik, ahol szegény embert az ág is húzza nyomán érkezik meg a pusztítás után a nukleáris gyík.

Ezt fejelik meg 2024-ben, a nagy hetvenedik Godzilla-jubileum alkalmával a Godzilla x Kong: The New Empire, vagyis Az Új Birodalom című filmmel, ami a Monarch-sorozathoz hasonlóan a nagy Szörnyverzum része, élén a két legismertebb szörnnyel, Godzillával és King Konggal.

A sztoriról nem sokat tudni, és ebben a vasárnap kijött előzetes sem sokat segít. Annyi biztos, hogy a 2021-es Godzilla vs. Kong után járunk, a két nagy szörnyünk (vagy ahogy itt hívják őket, Titánunk) nem várt veszélyre lel a Föld (üreges) középpontjában. Vagyis a filmipar két ikonikus szörnye már vállt vállnak vetve harcol az egyelőre inkább csak lebegtetett másik hatalmas emberszabású ellen.

Az eltelt évek során viszont mindkét Titán nagyot változott, Godzilla egy új, rózsaszínes mintára tett szert (az eddigi kékkel szemben), míg Kong már úgy használja a hatalmas baltáját, mintha az mindig is a mancsában lett volna, sőt még egy (vélhetően fogadott) gyereket is talált magának.

A film 2024. április közepén érkezik az amerikai (és várhatóan a magyar) mozikba.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!