25 év után megválik az RTL a kreatív producerétől

2023. november 28. – 13:27

Másolás

Vágólapra másolva

Szervezeti átalakítást hajt végre az RTL a saját gyártású műsorokért felelős területén – tudatta a csatorna. Ennek részeként az RTL kezdeményezésére Herman Péter, az RTL Magyarország drámai és szórakoztató műsorokért felelős igazgatójának, kreatív producerének munkaviszonya a felek közös megegyezésével megszűnik.

Herman Péter 25 éve vesz részt RTL-es műsorok készítésében. RTL-es karrierjét a Mónika Show-nál kezdte, majd a Barátok közt sorozatot és a hírműsorokat leszámítva az RTL szinte összes saját gyártású produkciójának és fikciós sorozatának alkotója és aktív részese volt.

„Nehéz lenne felsorolni, amit Pierre-nek köszönhet nemcsak az RTL, de a nézőink is. Pierre több, mint két évtizedes alkotómunkája nagy hatással volt mind az RTL, mind pedig a hazai televíziózás, illetve sorozatgyártás történetére.

Köszönöm, köszönjük Pierre munkáját és nagyon sok sikert kívánunk neki a továbbiakban”

– nyilatkozta Kolosi Péter, az RTL Magyarország tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese.

A pozíció betöltéséről a médiavállalat később dönt. A kreatív terület átszervezésének lezárultáig a dráma- és szórakoztató műsorok igazgatósága a senior kreatív producerekkel közösen Kolosi Péter irányítása alatt működik. A személyi változás nincs hatással a jelenleg gyártás alatt lévő műsorokra.

Az RTL szeptemberben csatát veszített a TV2-vel szemben, a Sztárbox és az Árulók nézettsége viszont ismét az első helyre tette a csatornát. Az X-faktort ebben a szezonban felváltó Voice forgatásáról ebben a cikkben írtunk. Az RTL jövő szeptembertől a sport felé is nyit, megszerezték a Bajnokok Ligája közvetítési jogait.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!