Az évadban Radioheadet és Carson Comát is előadó Szakács Erika nyerte a Voice-t

2023. november 18. – 23:24

Az évadban Radioheadet és Carson Comát is előadó Szakács Erika nyerte a Voice-t
Szakács Erika a The Voice döntőjében – Fotó: RTL

Másolás

Vágólapra másolva

A The Voice idei döntőjében mindhárom még versenyben lévő előadó, Kovács Aliz, Kovács Harmat és Szakács Erika is garantáltan három dallal bizonyíthatott. Az első körben egy, az előadóknak írt saját dalt adhattak elő, a következő körben a coachukkal közös duett következett, majd a harmadik etapban újra előadhatták azt a dalt, amivel még a műsor válogatójára érkeztek. A döntőben Miklósa Erikának még két mentoráltja (Kovács Aliz, Szakács Erika) volt versenyben, míg Manuel Kovács Harmatért izgulhatott.

Az első körben a zsűri egyöntetűen elégedett volt a három énekes produkciójával, többször is kihangsúlyozták, hogy mennyire rájuk szabták a zene-, és szövegírók a dalt. Kovács Aliz például Curtis értékelése szerint egy külvárosi mulatókat idéző, sanzonos dallal érkezett.

Kovács Harmat popballadáját Kovács Aliz számához hasonlóan a korábban az After adásában is megforduló Mórocz Tamás írta, a szövegírásba pedig a versenyző coacha, Manuel is beszállt.

A zsűri szerint Szakács Erika adta elő ebben a körben a technikailag legnehezebb dalt. A Kocsis Paulina által jegyzett szám ugyanis visszafogottan indult, ezért a versenyző először könnyűnek gondolta a feladatot, aztán egyre jobban kiderült számára, hogy technikás dalról van szó.

A második, duettes körben a kommenteket nézve főleg attól ment fel leginkább a nézők pulzusa, hogy Manuel autotune-t mert használni egy énekversenyen. Nyilván Manuel eddigi életművének ismerőit ez kevésbé lepte meg, Kovács Harmattal ugyanis az Azahriah-val közös Toxicot adták elő. Ebben a körben jött ki a legjobban a két coach, Manuel és Miklósa Erika közötti különbség is, hiszen Miklósa Erika többek között egy klasszikus, Céline Dion–Andrea Bocelli-duettel érkezett a versenyzőjével, Manuel jóval poposabb választásához képest.

A duettek köre után az is kiderült, hogy Szakács Erika nyerte a 2024-es Sziget-fellépés lehetőségét a versenyben a fesztivál szervezőinek választása alapján.

„Olyan vagy, mint egy trafóház. Rád lehetne kapcsolni egész Paksot”

– mondta (az amúgy paksi) Kovács Aliz produkciójára Trokán Nóra már a harmadik körben, ahol a versenyzők újra a válogatóra hozott számukat adhatták elő újra. Szintén el volt ájulva a zsűri Kovács Harmattól is, aki Billie Eilish James Bond-betétdalát énekelte el újra a Voice műsorában. Curtis szerint egy lapon nem volt említhető a versenyző válogatón és a döntőben nyújtott teljesítménye.

És aztán jött a Radiohead-rajongók számára legszürreálisabb pillanat az este folyamán, amikor Miklósa Erika rázta magát arra, ahogy Szakács Erika ismét előadta a kiadása óta elég nagy utat megtevő Creepet. „Te olyan vagy, mint az a manchesteri focista, Solksjaer, a babaarcú gyilkos” – jellemezte Szakács Erika produkcióját a focis hasonlattal Curtis.

A három kör után pedig jött a szavazás első köre, ahol a harmadik legkevesebb szavazatot kapó előadó, Kovács Harmat esett ki. Ezzel Miklósa Erika két versenyzője között dőlt el a Voice idei döntője. Az utolsó körre újraindított szavazást végül Szakács Erika nyerte, így ő lett a The Voice idei győztese is egyben. Azért Curtis még bedobott egy poént a végén, a 36 milliós fődíjra utalva még odalépett a győzteshez azzal, hogy

„tudsz kölcsönadni?”

Az idei Voice-évad alatt korábban a műsor élő felvételén is ott jártunk, az első adásról pedig itt írtunk.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!