2023. július 14. – 04:59
Nem Chuck Berry volt az első, aki kitalálta, hogy a 12 ütemes bluest felpörgetve milyen zenét lehet csinálni: Sister Rosetta Tharp már húsz éve nyűtte az elektromos gitárját, amikor Berry elénekelte a Maybellene-t, de ettől még ez marad az egyik legmeghatározóbb rock and roll. Nem csak a zenében, a társasjátékokban is vannak kordivatok, vannak olyan trendek, amiket egyre tökéletesítve születnek meg remekművek. Pár éve a munkáslehelyezés volt a menő játékmechanika, aztán a felírogatás (roll and write), most pedig a rendszerépítő játékok futnak a legjobban.
Az ilyen játékok lényege, hogy különféle erőforrásokat tudunk átalakítgatni, amivel azután megszerzünk olyan lehetőségeket, amikkel még jobban lehet átalakítani, és egyre hatékonyabb rendszert tudunk összerakni magunknak. Kezdetben csak egy piros izét tudunk kékre alakítani, de ha megvesszük a lapot, amivel a két kékből egy sárgát és egy pirosat tudunk csinálni, már elkezd felpörögni a rendszer, és ha jól dolgoztunk, a végén az egész egy olajozottan működő gépezetként ontja nekünk az erőforrásokat és persze a győzelmi pontokat is. Az ilyen játékok legnépszerűbbike a magyarul 2019-ben megjelent Fesztáv, amiben madarakkal, azok eleségeivel és tojásaival bűvészkedhetünk, hogy végső soron minél hatékonyabb győzelmi pont termelő rendszert rakjunk össze. Sok játék próbált tökéletesíteni a Fesztáv nyerő formuláján, tavaly az állatkertes Ark Nova, idén pedig A Föld próbálta meg letaszítani a trónjáról. A kérdés csak az, hogy sikerül-e neki.
És mégis mozog
A Földben mindenki a saját szigete ökoszisztémáját építgeti, leginkább a kijátszott kártyákkal és négyféle erőforrás ügyes használatával. A játék kezdetén kiválasztjuk a saját szigetünket, ami megadja a kezdő lapok számát, és hogy mennyi talajjal kezdünk. Ez gyakorlatilag pénzként funkcionál a játékban, választunk hozzá éghajlatot, ami egy extra képességet jelent, és egy ökoszisztémát is, ami pedig a játék végi pontozást adja meg. Ezeken felül van két közös ökoszisztéma lap, tehát olyan játékvégi pontozási feltételek, amik mindenkire vonatkoznak, és négy állat kártyát is kirakunk középre: ezek teljesíthető célok, minél hamarabb csináljuk meg őket, annál több pontot érnek.
A játékosok a saját fordulójukban négyféle akció közül választhatnak, de a játék érdekessége, hogy ha valamit választunk, akkor azt nem csak mi magunk végezzük el, hanem a tevékenység kicsit legyengített változatát mindenki más is. Ezzel a megoldással sikerül elkerülni az ilyen rendszerépítő játékok egyik legnagyobb rákfenéjét, amikor már olyan összetettek a rendszerek, hogy hosszú percekig kell várni, amíg a másik köre véget ér, és sorra kerülünk. A Földben nincsen ilyen üresjárat senki számára, mindig van mit csinálni. Ráadásul nemcsak a választott akciókat hajtjuk végre egy körben, hanem az adott akciónak megfelelő színű, már kijátszott kártyáink képességeit is. Fontos, hogy a kártyákat nem tetszőleges sorrendben, hanem ahogy az asztalon vannak, egymás után hajtjuk végre. Ez is olyasmi, ami a játékot gyorsabbá teszi, nincs analízis-paralízis, hosszas töprengés azon, hogy jobb-e, ha előbb a zöld kockákat alakítjuk át fehér hengerekké, vagy fordítva, a lapok lehelyezése megadja azt is, hogy milyen sorban aktiválódnak.
A négy képesség közül az első pont ez, a lapok lehelyezése. Ezért a játék pénzével, talajjal fizethetünk. A lapoknak egy 4x4-es rácsban kell lenniük, és csak úgy rakhatunk le új lapot, hogy az csatlakozik egy már lent levőhöz (legalább a sarkával). Mivel a lapok képességei abban a sorrendben aktiválódnak, ahogyan az asztalon vannak, és mivel sok lap képessége vonatkozik a sorra, az oszlopra, esetleg a szomszédos lapokra, így kifejezetten izgalmas kihívás optimalizálni a lerakást. Ami egyszer lekerült, az nem jön fel többet, de egy jó darabig még elég nagy szabadságunk van, és könnyen tudjuk a taktikánkat a realitásokhoz igazítani.
A második akcióval talajt szerezhetünk (és persze aktiválódnak az ehhez az akcióhoz kapcsolódó lerakott lapok), a harmadikkal csírákat helyezhetünk le lapokra, ilyenek csak egyes lapokra kerülhetnek, és meg van szabva, hogy melyikre mennyi. A lerakott csírák a játék végén győzelmi pontot érnek, de játék közben is sok olyan lap van, aminél csírát kell beadnunk, hogy valami máshoz, többhöz jussunk. Az utolsó akció a növekedés, ami szintén a növényeket jelképező lapokra kerül kis hengerek formájában. Meg van adva, hogy melyik növény milyen magasra nőhet, ha elérjük a maximális magasságot, az többnyire extra pontokat is ér. A lerakott lapok rajtuk a zöld kockákkal és a hengerekkel kifejezetten jól néznek ki, ha nem is idéznek meg egy buja esőerdőt, de biztosan izgalmasabb látványt nyújtanak, mintha csak egymás mellé pakolnánk a kártyákat. A kártyák illusztrációi jól néznek ki, nem olyan összevisszák, mint Mars terraformálása képei, és valahogy még a Fesztáv madárrajzainál is jobban mutat a National Geographic-os esztétika, ami a kártyákról köszön vissza.
A Földben is a győzelmi pontok összegyűjtése a cél, amit a minél hatékonyabb rendszer felépítésével érhetünk el. Pont jár a lerakott lapokért, a csírákért, a növekedésért, az eldobott lapjainkért (ez a komposzt), a teljesített célokért és az ökoszisztémák által megszabott feltételekért is. A célok, a feladatok nagyon sokfélék, vannak, amik a lapokon levő ikonokkal kapcsolatosak, mások a lapok elhelyezkedésével, esetleg a nevével. Ahogyan az ilyen rendszerépítő játékokban, amik nagyon sok lappal dolgoznak, itt sem a stratégiai tervezés működik, mivel nagyon kiszámíthatatlan, hogy milyen lap jön ki, ehelyett az adott helyzethez alkalmazkodó taktikát kell optimalizálnunk. Ami mégis enyhíti itt a Fesztávból és az Ark Novából ismerős kiszámíthatatlanságot, az az, hogy a Földben nincs korlátozva, hogy hány kártya lehet a kezünkben és azokat, amik nem illenek bele a tervünkbe, könnyen lerakhatjuk a komposztba. Így azok a lapok, amik más játékokban haszontalanok lennének, itt valamiképpen hasznosíthatók, és nincs az az érzésünk, hogy felesleges lapokkal lenne tele a kezünk.
Nincs üresjárat
Miként az ilyen játékokban általában, itt sincs túl sok interakció a játékosok között, mindenki a maga szigetét építgeti, de nincs üresjárat sem, folyamatosan van mit csinálni, nem kell a többiekre várni. A hasonló típusú játékokhoz képest a Föld kifejezetten gyors, a harmadik-negyedik játszma akár háromnegyed óra alatt is lemehet, ráadásul ez nem nagyon függ a játékosszámtól sem. A szabálykönyv kicsit nehézkes, nem ártott volna egy játékossegédlet az összes ikon összefoglalásához, egyes kártyákhoz jobb lenne egy kis értelmezés, magyarázat a szabálykönyvben, ami fájóan hiányzik. Így még a tapasztaltabb játékosok is sokat fogják lapozgatni a szabálykönyvet az első pár alkalommal, és némi fejvakarásra is fel kell készülnünk.
Ahogy a rock and rollban is megfér egymás mellett Chuck Berry, Little Richard és Buddy Holly, a rendszerépítő játékok között is megfér a Föld, a Fesztáv, az Ark Nova és a Mars terraformálása. A Föld kicsit késve érkezett a buliba, de így javítani tudta az elődök hibáit, egy-egy parti nem húzódik a végtelenségig, mindig van mit csinálnunk, nem érezzük azt, hogy használhatatlan lapokkal van tele a kezünk, és a rendszer működtetése is gördülékenyen megy. Ha valaki nagyon szereti a Fesztávot, talán jobban jár, ha ahhoz vesz újabb kiegészítőket, mert olyan radikálisan azért nem más élmény a Föld. Ha már rongyosra játszotta a Mars terraformálását, lehet, hogy az Árész expedíció lesz az, amit érdemes kipróbálnia. Ha viszont ezek valamiért nem jöttek be, vagy nem voltak túl vonzók, de ez a játéktípus mégis érdekel valakit, akkor a Földdel biztosan jól jár. A Föld tulajdonképpen a Fesztáv azoknak, akik nem szerették igazán a Fesztávot, és azoknak is, akik most kezdenének ismerkedni a kicsit bonyolultabb társasokkal.
A játékot a Gémklubtól kaptuk kipróbálásra.
