Az űrben senki sem hallja, ha társasjátékozol

2022. június 15. – 05:20

Másolás

Vágólapra másolva

Scifi nagyon sokféle van, a filozofikus Lem-regényektől, az egészen tudományos Marsin át az eszetlen lövöldözésbe csomagolt társadalomkritika Csillagközi invázióig. Nem csoda, hogy az űrben játszódó játékok is hasonlóan sokfélék. Most három újdonságot mutatunk be, amik közül az egyik versenyben van a legrangosabb társasjátékos elismerésért a Kennerspiel des Jahres címért is. Mindhárom az űrben és a jövőben játszódik, de mindegyik nagyon másképpen közelít a scifihez.

Űrkalózok

A Tortuga 2199 egy pillanatig sem veszi túl komolyan magát: űrkalózok vagyunk egy magára maradt űrszektorban, ahol űrbestiákra vadászhatunk az űrhajónkkal. Ha kinyitjuk a dobozt, azonnal szembeötlik, hogy az űrhajóink jókora méretű, izgalmasan kinéző figurák lesznek majd a térképen, amit méretes hatszögekből állíthatunk össze. Az űrhajók és a térképlapok mellé sok kártyát is kapunk, ami nem csoda, hiszen alapjában véve egy pakliépítős játékról van szó. Az ilyen játékok alapja, hogy van néhány kezdőlapunk, amikkel erőforrásokat szedhetünk össze, majd ezekkel új lapokat vehetünk. A körben kijátszott lapokat eldobjuk és húzunk újakat – ha elfogyott a pakli, megkeverjük az eldobott lapjainkat és abból húzunk. Ezeknek a játékoknak az őse a számtalan kiegészítést megért Dominion volt, aminek a második kiadása idén jelent meg magyarul. Az ilyen játékok legnagyobb trükkje, hogy nem csak arra érdemes figyelni, hogy minél jobb, erősebb lapokat vegyünk, hanem arra is, hogy a kezdő, kevésbé erős lapoktól megszabaduljunk, hogy nagyobb eséllyel húzhassuk fel az újakat.

Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

A Tortuga 2199-ben kétféle erőforrásunk van, a pénz, amiből új lapokat vehetünk, és a manőver, amivel mozoghatunk, csatázhatunk, szektorokat foglalhatunk el. Ami izgalmassá teszi az alapvető mechanizmust, hogy egyes szektoroknak külön piacuk van, ahol kártyákat vehetünk, támadhatjuk egymást győzelmi pontok reményében és a megszokottnál könnyebben tudunk kártyákat eltávolítani a paklinkból (vagy éppen félrerakni a következő körre). Izgalmas a mindenféle szörnyek legyőzésének mechanizmusa is: elsőként fel kell derítenünk, hogy mi van az egyes szektorokban, majd a megfelelő mennyiségű manőverrel le kell győznünk a szörnyet. Ez a paklinkba kerül és általában elég erős lapnak számít, ezért érdemes használni. Ha viszont már meguntuk, beválthatjuk győzelmi pontokra, begyűjtve a vérdíjat érte. A játék addig tart, amíg valaki össze nem gyűjt tizenöt győzelmi pontot, vagy nem hódítja meg (és birtokolja egy fordulón át) a központi szektort.

Összességében a Tortuga tényleg olyan, mint egy jó lövöldözős űrkaland, könnyű belefeledkezni, nem fogja reménytelenül megerőltetni az agyunkat és remek szórakozás másfél-két órára.

A sci a scifiből

Egészen másfajta scifi a Mars Terraformálása – Árész expedíció: itt több generáción át tart, amíg a Marsot lakható bolygóvá formálja az emberiség, és ebben a mküldetésben lehet részünk. A készítők ügyeltek rá, hogy a játék tükrözze mindazt, amit ma a tudomány gondol arról, miként is lehetne ezt megtenni. Ennek köszönhetően a képek, ikonok cseppet sem fantasztikusak, egy kicsit talán unalmasak is. Maga a játék sokaknak ismerős lehet, hiszen már több mint öt éve megjelent. Típusát tekintve rendszerépítő játék, ahol nekünk kell egy minél tökéletesebben működő rendszert összeraknunk. Jellemzően ezekben a játékokban többféle erőforrásunk van és mindenféle módokon tudjuk az egyiket a másikká átalakítani, ha ügyesek vagyunk, akkor egyre hatékonyabban. Ez a mechanizmus talán a Fesztávból a leginkább ismerős, talán nem véletlen, hogy az a játék is A Mars terraformálásához hasonlóan az elszánt társasjátékosok szűk körén túl tudott népszerű lenni.

Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Az Árész expedíció egyfajta második kiadása a játéknak, de érdekes (és szerencsés) módon nem az történt vele, ami a társasjátékok folytatásaiban többnyire lenni szokott, hogy még tovább bonyolítják a szabályait, hanem kifejezetten egyszerűbbé vált. Itt is hasonlóak az erőforrásaink: pénz, energia, hő, növényzet, acél és titán – de ezek működése sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb. A megvalósítható projekteket itt is lapok adják, de azok típusa, hatásai könnyebben követhetők. Egyszerűsödött a Mars térképe is, tulajdonképpen csak azt követhetjük rajta, hogy mekkora területet borítanak az óceánok. Az alapjátékban a játékosok közötti versengés elsődlegesen a térképen zajlott, itt viszont a helyébe lép az akcióválasztás, ami miatt érdemes odafigyelnünk arra, hogy mit csinálnak a többiek. Az egyes fordulókban ötféle akcióból választhatunk egyet, amit végrehajtunk (új lapok húzása, projektek megvalósítása, termelés stb.), a lényeg, hogy nem csak azt az akciót hajthatjuk végre, hanem azokat is, amit mások választottak. Így aztán az ember megpróbálja kitalálni, hogy vajon a másik mit fog választani, észben tartva, hogy azt nekünk nem érdemes, csinálhatunk helyette valami mást.

A német stílusú társasjátékokat gyakran éri az a vád, hogy igazából csak egy párhuzamos pasziánsz zajlik, teljesen mindegy, hogy mások is játszanak-e vagy sem. Na, az Árész expedícióban erről nincs szó, nagyon is kell figyelnünk arra, hogy mit tesznek a többiek, de mégsem ellenük játszunk, nem hadakozunk velük. Az egyszerűbb szabályok, a kisebb doboz és a szuper akcióválasztási mechanizmus az Árész expedíciót teljesen alkalmassá teszik arra, hogy bárki ezzel kezdje az ismerkedést a komolyabb társasjátékokkal.

Epikus és filozofikus

Ha a Mars terraformálása a szupertudományos sci-fi, akkor a Dűne: Impérium az epikus, filozofikus és fantasztikus. Ez persze nem csoda, hiszen az alapja Frank Herbert kultikus regénye, ami a legújabb filmfeldolgozásnak hála újra felkapott lett. Az ilyen, könyvre, filmre, sorozatra épülő játékokkal jogos az óvatosság, többnyire ugyanis vagy az a helyzet, hogy egy már meglevő játékra ráaggatják a film történetét és figurájáit, az aztán úgy áll rajta, mint tehénen a gatya. A másik lehetőség, hogy nagy hirtelen összeeszkábálnak valamit, ami játéknak nem túl jó, de úgy is megveszik majd a film/könyv/képregény rajongói. Ráadásul a Dűnéből már készült egy játék 1979-ben, ami társasjátékos körökben egészen kultikus státuszba emelkedett, elsődlegesen azért, mert az egyik első aszimmetrikus játék volt, kicsit olyasmi, mint a korábban bemutatott Root – ami hamarosan magyarul is megjelenik. A filmhez ezt a korábbi játékot is kiadták szebb, modernebb köntösben, de készült egy teljesen új játék is, ez a Dűne: Impérium, ami nagyon kellemes meglepetés.

A játék kétféle, manapság népszerű mechanikát ötvöz, a pakliépítést és a munkás-lehelyezést. Mi a nagy házak egyikét alakítjuk és célunk a legtöbb befolyás megszerzése, hogy vagy a játék végén a legtöbb befolyással, vagy akár már hamarabb átvegyük az uralmat az univerzum felett. Kezdetben mindenkinek két ügynöke és tíz lapja van, amiből a kör elején ötöt húz fel. Az ügynököket különböző helyszínekre küldhetjük, de csak olyanra, amihez megfelelő lapunk van. A helyszínek vagy az Arrakis bolygón vannak, esetleg a nemesi házak tanácsában, vagy valamelyik nagy frakcióhoz kötődnek (ezek a császár, a fremenek, az Űrliga és a Bene Gesserit). Ha egy frakcióhoz megyünk, akkor nő ott a befolyásunk, amivel győzelmi pontokat is szerezhetünk. Az egyes helyszíneken szerezhetünk fűszert, vizet, pénzt, csapatokat és intrika kártyákat.

Fotó: Nádori Gergely / Telex
Fotó: Nádori Gergely / Telex

Az erőforrásokra azért is szükségünk van, mert bizonyos helyszínek használatáért fizetni kell: ha a fremenekkel akarunk találkozni vízre lesz szükségünk, a császár nagyon szereti a pénzt, az Űrliga pedig úgy nyeli a fűszert, mint kacsa a nokedlit. Ha az összes ügynökünket elküldtük, vásárolhatunk új kártyákat, a maradék kártyáinkon levő befolyáspontokból. A játék különlegessége, hogy az egyes kártyáknak általában más hatása van, ha arra használjuk fel, hogy ügynököt küldjünk vele és más, ha a kör végén a vásárláshoz használjuk fel. Minden fordulóban van egy csata is, aminek a kimenetele egyfelől attól függ, hogy hány csapatot áldozunk fel rá, de attól is, hogy a kör végére maradt kártyáinknak mekkora a harci értéke. A csata győztesei nagy jutalmakat kapnak, de el is vesztik az összes csapatot, amit harcba küldtek.

Amint érzékelhető, a Dűne: Impériumban folyamatosan egymással birkóznak a játékosok és a legjobban mindig az jár, aki tudja, melyik csatába nem érdemes belemennie. Az intrikakártyákkal igazi meglepetéseket okozhatunk és egy pillanat alatt átrendezhetjük a helyzetet, talán nem véletlen, hogy az elmekontrollban utazó titokzatos nőszövetség, a Ben Gesserit ezek legfőbb forrása. Talán ennyiből is érződik, hogy a játék a lehető legjobb módon, a mechanikáiban forr össze az alapját adó világgal, miközben lehetőséget ad arra, hogy pont ugyanolyan cselszövéseket, titkos terveket és az egész világot megrengető akciókat hajtsunk végre, mint Paul Atreides vagy Valdimir Harkonnen. A játék igazi erejét az adja, hogy nem csak szervesen kapcsolódik a Dűne univerzumához, hanem közben izgalmas, fordulatos és taktikus a játékélmény is, amit akár a könyvek, filmek ismerete nélkül is lehet élvezni. Talán nem véletlen, hogy a legrangosabb társasjátékos díj, a Spiel des Jahres idei jelöltjei között van.

(A játékokat a Reflexshoptól kaptuk kipróbálásra.)

Kövess minket Facebookon is!