Új Star Wars-játék és Keanu Reeves is megvillant a Microsoft játékbemutatóján

2023. június 11. – 23:40

Új Star Wars-játék és Keanu Reeves is megvillant a Microsoft játékbemutatóján
Kép a Starfieldből – Fotó: Microsoft / Bethesda

Másolás

Vágólapra másolva

Évek óta elmarad az E3, ami egykor a videójáték-ipar legfontosabb expója volt, és kétséges, hogy megrendezik-e még valaha. Emlékét az őrzi, hogy a piac legnagyobb szereplői akkortájt mutatják be, mi várható náluk, amikor más években az E3-at tartották, vagyis június első felében. A Sony pár napja már felfedte, mi érkezik a jövőben PlayStationre, vasárnap este magyar idő szerint 7-től pedig a Microsoft is terítette a lapjait.

A közel kétórás bemutató második fele kizárólag az Elder Scrolls sorozatot (például a Skyrimet) készítő Bethesda új monumentális szerepjátékáról, a szeptember 6-án megjelenő Starfieldről szólt, az igazi újdonságok az első órában sorakoztak. Hozzá kell tenni, hogy a Microsoft kedden este 7-kor is tart egy bemutatót, de akkor főleg a partnerei játékaival fog foglalkozni, a puskapor nagy részét vasárnap este durrogtatták el.

Az eladott konzolok versenyében az Xbox Series konzolok óriási lemaradásban vannak a PlayStation 5-tel szemben (ez a két cég elmúlt negyedéves jelentéséből is világosan látszik), de a Microsoftnál évek óta nem erre helyezik a hangsúlyt. A pécés és az xboxos piacot jó ideje összenyitották, és a vállalat nagy erőkkel igyekszik minél több embert megnyerni a „havidíjért egy rakás játék” szolgáltatásának, a Game Passnek. A vasárnapi bemutató pedig nagyon erős érv volt a Game Pass mellett, egy-két külsős partneri játékot leszámítva mindegyik előtt felvillant a „már az első naptól kezdve elérhető Game Passon” felirat.

A kiemelésre érdemes játékok sorát a Fable sorozat készülő része nyitotta, szenzációs kedvcsináló előzetessel. Felbukkan benne a Kockafejek (azaz IT Crowd) sztárja, Richard Ayoade, az égigérő paszuly meséjének óriásaként, és néhány snittben a főhőst igyekszik lecsapni, amúgy meg süt az egészről az a humor és furcsaság, amiért a Fable-öket szeretni lehetett.

A Microsoftnak nagyjából tíz éve volt egy időszaka, amikor egy időre elengedte a saját fejlesztésű játékokat, aztán gyorsan felvásárolt egy csomó kisebb-nagyobb stúdiót, és az idei bemutatón érezni lehetett, hogy mára beérett több fejlesztés. A felvásárlásuk óta először jelentkezett például játékkal a korábban a We Happy Few-ról ismert Compulsion Games. A South of Midnight egy New Orleans-i hangulatú, misztikus, külső nézetes kalandnak tűnik.

Szintén az akvirálásuk utáni első játékát mutatta be az InXile Entertainment, a Clockwork Revolution a show egyik legígéretesebb projektje volt. Belsőnézetes lövöldözésnek tűnhet, de a legendás stúdióalapító, Brian Fargo (The Bard's Tale, Wasteland) sietett leszögezni a neten, hogy a játékmechanikába egy ízig-vérig szerepjátékot építettek bele. A környezet egészen fantasztikus, egy steampunk világ, amit az időben visszautazva alakíthatunk át, aztán szembesülhetünk múltbéli ténykedésünk következményeivel. Sajnos a dátuma „jön, majd ha elkészül”, addig is a lenti előzetes többször nézős.

Az Obsidian Entertainment is egy ideje a Microsoft-istállóban áll, és ők már a tavalyi remek Pentinenttel bizonyítottak, de az nem szerepjáték volt, pedig ebben a műfajban vannak leginkább otthon. Csinálnak is egy fantasy szerepjátékot, jó ideje tudni, hogy Avowed lesz a neve, és most végre kapott egy olyan előzetest, ahol már működés közben látjuk. Jövőre érkezik, pontosabb dátum nincs.

A redmondi óriás egy régebbi szerzeménye a Rare, ami 2018-ban adta ki a Sea of Thievest. Nyílt világú, könnyed többszemélyes kalózkodás, de premierkor kicsit üresen jelent meg, aztán idővel rendesen telepakolták tartalommal. Ezúttal egy jól hangzó párosítás az új fejlemény: a legendás Monkey Island játékok világa és szereplői is csatlakoznak a Tolvajok Tengeréhez. Júliusban már játszhat is vele az, aki nem veszi komolyan, hogy a Monkey Island szériát az eredeti alkotó, Ron Gilbert tavaly lezárta.

Az elérhető legszebb otthoni repülőszimulátor, a Microsoft Flight Simulator fejlesztői sem tétlenkednek: az Asobo Studio bejelentette a sorozat új részét, ami a fantáziadús Microsoft Flight Simulator 2024 névre hallgat, ebben mindenféle munkákat lehet majd elvállalni légi járművekkel. A jelenleg elérhető játékba pedig november elején érkezik a Dűne film ornitoptere.

Az egyik legizgalmasabb készülő Xbox-játék a Ninja Theorytól a Senua's Saga: Hellblade II. Az első rész nagyon hatásosan mutatta be a mentális betegséggel küzdő főhős szenvedését, a jövőre érkező második rész rátesz még egy lapáttal. Az új trailer a játékmenetből nem mutat sokat, de azt igen, hogy az arcanimáció, a rendezés, meg úgy általában a hangulatteremtés nagyon rendben lesz. Az előzetest egy jó fülessel vagy hangrendszerrel érdemes nézni.

A nem saját stúdiók bejelentései közül messze a Massive Entertainment előzetese durrant a legnagyobbat: a Star Wars: Outlaws bemutatója a galaxis söpredékének gyűjtőhelyére, a Mos Eisley-i kocsmába invitálja meg a nézőt. A játék főhőse egy zsivány, aki a Star Wars univerzumban próbál érvényesülni valamikor A Birodalom visszavág és A jedi visszatér közötti időszakban.

Egyelőre csak cgi jeleneteket láthattunk, de a hétfő esti Ubisoft-bemutatón várható játékmenet is. A másik külsős érdekesség pedig a Cyberpunk 2077 nagy kiegészítője, a Phantom Liberty. Ezt az érdekesen felspannolt Keanu Reeves jelentette be, aki az alapjátékban a Johnny Silverhand nevű karaktert játssza, és fel fog bukkanni a kiegészítőben is. Sőt, Idris Elba is megjelenik benne, központi szereplőként. A premier még idén lesz, szeptember 26-án.

A show lezárásaként Phil Spencer, az Xbox Game Studios vezérigazgatója jelent meg, Hexen pólóban, ami pikáns öltözetválasztás. A Hexen ugyanis jelenleg az Activision brandje, és ezt az Activisiont akarja éppen rengeteg pénzért megvenni a Microsoft, csak a brit versenyhivatal akadékoskodik. De Spencer most nem erről beszélt, hanem arról, hogy az Xbox Series S-nek egy nagyobb háttértárú, 1 terabájtos SSD-vel felszerelt modellje is lesz. 349 dollárért megvehető szeptember 1-től. Hát, legalább hardverbejelentés is volt.

Spencer aztán azzal köszönt el, hogy akkor jöjjön most majdnem egyórányi Starfield, és jött is, a Bethesda-góré Todd Howarddal, akinek a szavahihetetlensége már mémesedett a játékosok körében. Howard szerint a Starfield a legnagyobb játék, amit a Bethesda valaha épített (ezt mondjuk speciel elhiszem), amit belső és külső nézetből is lehet játszani. Nyitott univerzum, szédítő mennyiségű felfedezhető bolygó, választható hős és legénységtag, feladat, űrhajó, megbízás – szóval rengeteg játékórát bele lehet majd ölni. Kérdés, hogy lesz-e olyan izgi, mint a Mass Effect trilógia (ilyen ambíció azért erős kézben tartott narratívát feltételezne) vagy inkább egy nagyon búcsús No Man's Sky lesz, valami kis sztorival. Nyilván milliók fogják kipróbálni, és nyilván én is, már csak a dizájn miatt is, nekem tetszik ez a NASApunknak nevezett, kicsit retrós stílus (amit egyébként egy magyar származású art director, Istvan Pely vezetésével készítettek).

Egyéb bejelentések a showról címszavakban:

  • A Forza Motorsport a Microsoft patinás autószimulátora, a sorozat új része október 10-én érkezik.
  • A Spiritfarer alkotója, a Thunder Lotus jövőre 33 Immortals címmel jelentkezik új játékkal, amiben 33 játékosra szabott kooperatív mód lesz.
  • Akció, gyors vágások, hangos zene, a játékmenetről semmi – ez bizony a PayDay 3 előzetese, a játék szeptember 21-én érkezik.
  • A Sega/Atlus több játékkal is beindította a Persona-rajongók nyálmirigyeit: november 17-én jön a Persona 5 Tactica, 2024 elején a Persona 3 Reload. És készül már egy új játék is, ami nem Persona, de azért eléggé emlékeztet a sorozatra: Metaphor: ReFantazio a címe, ami a legjapánabb játékcím volt a show-n.
  • A Like a Dragon sorozat Infinitre Wealth című új része 2024 elején érkezik, tudhattuk meg „vicces” előzeteséből.
  • Hamarosan új kiegészítő jön a Fallout 76-hoz, az Atlantic City.
  • Távol-keleti kaszabolás érdekes szörnyekkel a Capcomtól a Kunitsu-Gami: Path of the Goddess.
  • Június 20-án új kiegészítő jön az Elder Scrolls Online-hoz, a Necrom.
  • Augusztus 10-én pedig egy nagyobb kiegészítő az Overwatch 2-höz.
  • A Don't Nod új játéka a Jusant, amiben sokat kell majd felfelé mászni az előzetes szerint, ősszel meg is jelenik.
  • Olajfúrótornyos horror-kaland jön 2024-ben a The Chinese Roomtól, címe Still Wakes the Deep.
  • Egy kis osztrák stúdió, a Microbird készíti a Dungeons of Hintenberget, rajzfilmes grafikájú akció-kalandjáték lesz.
  • A városépítős játékok új királyának ígérkezik a Cities: Skylines II, október 24. a premierje.
  • A Banner Saga alkotói, a Stoic a régi verekedős játéktermi játékokat idéző kooperatív akcióval jelentkeztek, a Towerborne jövőre jelenik meg.

A teljes bemutató ezen a linken visszanézhető.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!