Tényleg jön a felújított Metal Gear Solid 3 és a Sony új kézikonzolja is

2023. május 25. – 00:28

Másolás

Vágólapra másolva

Éppen egy hét telt el azóta, hogy a Sony bejelentette, magyar idő szerint szerda este tart egy nagyobb, több mint egyórás bemutatót, ahol betekintést enged a jelenleg is fejlesztés alatt álló PS5-ös és PS VR2-es játékaiba. Konkrétumokat természetesen nem árultak el, de az elmúlt hetek (hónapok? évek?) szivárgásai, a korábbi bejelentések és a már ismert megjelenési dátumok fényében jó pár dologra lehetett számítani a PlayStation holdudvarából.

Sokan reménykedtek például abban, hogy újabb infók derülnek majd ki a tavaly októberben leleplezett Silent Hill 2 remake-ről vagy a tavaly decemberben bejelentett Death Stranding 2-ről, és volt esély arra is, hogy hivatalosan is bejelentik a Metal Gear Solid 3: Snake Eater felújított változatát. Ebből a háromból végül csak ez utóbbi jött be, a bizarr előzetesből nemcsak az derült ki, hogy jön a remake, hanem az is, hogy Metal Gear Solid Delta: Snake Eater lesz a címe, elméletileg multiplatform lesz, és jön mellé egy, az eredeti trilógiát tartalmazó csomag is.

Ez kétségtelenül a legnagyobb dobás volt a szerdai eseményen, de volt még pár olyan régóta pletykált cím, amely most végre előzetest kapott. Az egyik az Assassin's Creed: Mirage volt, amivel az elmúlt jó pár rész után úgy tűnik, a Ubisoft végre tényleg visszatért a széria gyökereihez (elvileg valamikor ősszel), a másik pedig a Dragon's Dogma 2, amitől alighanem az első játék minden rajongójának összefutott a nyál a szájában (ha már a három évvel ezelőtti netflixes sorozattól nem).

A 2021-ben bejelentett Alan Wake 2 is kapott egy hangulatos előzetest, benne egy megjelenési dátummal – az október 17-et kell bevésni a naptárba –, és az is megint kiderült, hogy ez bizony kőkemény nyomasztás lesz, de hát ezzel nincs is semmi baj.

A közelgő megjelenés okán a Final Fantasy XVI és a Spider-Man 2 is képviseltette magát szerda este. Előbbi most egy sztorira fókuszáló előzetest kapott, amiről egyrészt az jutott eszembe, hogy Joshua Rosfieldnek tutira ugyanaz a hangja, mint Hugónak az A Plague Tale-ben (megnéztem, tényleg ugyanaz), másrészt meg az, hogy Yoshi-P valószínűleg tényleg megnézette a Trónok harcát az egész fejlesztőcsapattal.

A Spider-Man 2-ről még mindig csak annyit lehet tudni, hogy ősszel érkezik, de legalább jött hozzá egy tizenkét perces játékmenet-videó, benne Kravennel, a szimbiótával összeolvadt Peter Parkerrel és az aggódó Miles Moralesszel.

Ezeken túl többnyire olyan új címek mutatkoztak be, amikről eddig nem sokat lehetett tudni, de ezek között is voltak érdekesnek tűnő játékok. A teljesség igénye nélkül: jön a 2015-ös Helldivers folytatása, ahol lehet amerikásat játszani idegen bolygókon is nagy bogarak ellen; jön a Phantom Blade 0, ami kicsit Ninja Gaiden, kicsit Ghost of Tsushima és egy kicsit Nioh is; jön a Journey és az Abzu alkotójának új játéka, a Sword of the Sea, ami le sem tagadhatná, hogy ki áll mögötte; jön a Talos Principle 2, amiben megint elmélkedhetünk az érző robotokról. A legelső bemutatott játékot is itt kell kiemelni, ez a Fairgame$, amiről sok minden nem derült ki, de az üzenet valami olyasmi, hogy együk meg a gazdagokat.

Az évezredek óta a Destinybe veszett Bungie pedig az 1994-ben útjára indított Marathon-szériát éleszti fel az Escape from Tarkovot másolva, a Square Enix pedig az NFT-s hülyeségek mellett teljesen komolyan képes volt bejelenteni a Foamstarst, ami lényegében a Splatoon, csak habot kell fújni benne festék helyett. De legalább a The Plucky Squire még mindig nagyon szórakoztatónak tűnik. A Sony a végére még hagyott egy kis kakaót, bejelentették ugyanis, hogy a korábban már pletykált Project Q nevű kézikonzol létezik, de igazából csak egy félbevágott DualSense kontroller közé rakott, húszcentis átmérőjű HD képernyő, amire a PS5-ünkről tudunk játékokat streamelni. Ja, és jön az első PlayStation fülhallgató is.

Ha valaki mindent vissza akar nézni, beleértve ebbe a VR-játékokat is, az a hivatalos PlayStation-csatornán végigböngészheti az összes szerda esti előzetest.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!