A Ghosted előzetesen egy egyszerű, de nagyszerű közönségfilmnek ígérkezett, az ötletben és a húzónevekben rejlő potenciált viszont finoman szólva sem váltja be. Az Apple romantikus akcióvígjátéka a műfaj torzszülöttjeként jelképezi a streamingkorszak leglelketlenebb kontentgyártási stratégiáját: hiába franchise-független alkotás, teljes mértékben hiányzik belőle az eredetiség, de legalább közhelygyűjteménynek is csapnivaló.
Joe Russo, a két Amerika Kapitány- és Bosszúállók-filmet rendező testvérpár egyik fele a napokban nagy médiavisszhangot kapó állítást tett, amikor arról beszélt egy filmfesztiválon, hogy a mesterséges intelligencia (MI) hamarosan képes lesz személyre szabott filmeket készíteni. Szerinte a jövőben a streaming-előfizetők betáplálhatják az igényeiket egy MI-be, például megrendelhetnek egy romantikus komédiát, amiben Marilyn Monroe és a saját fotórealisztikus avatárjuk a főszereplő, majd egyből nézhetik is az emberi alkotóktól mentes, algoritmus által generált filmet. A Ghosted olyan érzést kelt, mintha már ebben a jövőben élnénk, és nem jó értelemben. Mintha valaki betáplálta volna egy algoritmusba, hogy készítsen romantikus akcióvígjátékot Chris Evans és Ana de Armas főszereplésével, és az emberi működést hírből sem ismerő számítógép ezt dobta ki.
Pedig e mögött a film mögött vannak hús-vér emberek, nem is akárkik: a Deadpool-filmek (Rhett Reese, Paul Wernick) és az MCU-s Pókemberek (Chris McKenna, Erik Sommers) íróinak forgatókönyvéből a Rocketmant jegyző Dexter Fletcher rendezett filmet. Legalábbis ezt állítja a stáblista, pedig könnyebb lenne elhinni, hogy a ChatGPT és a DALL-E szerelemgyerekéről van szó. Ugyanis a Ghosted sztorija, látványa, párbeszédei és a benne szereplő színészek játéka is olyan hatást kelt, mintha a valóság zavaróan hamis imitációját látnánk.
A jobb MCU utáni karrierre érdemes Chris Evans alakítja a mezőgazdaság történelmét kutató bölcsész-farmer Cole-t, aki a piacon összetalálkozik élete nőjével, az Ana de Armas által megformált Sadie-vel. Ám Sadie egy felejthetetlen, egész napon és éjszakán át tartó randi után nem válaszol többé Cole üzeneteire. Az interneten randizók körében jól ismert kifejezéssel élve ghostingolja a férfit, vagyis minden magyarázat nélkül köddé válik – Cole azonban nem hajlandó levonni a megfelelő következtetést, és egyenesen Londonig utazik, hogy újra találkozhasson Sadie-vel.
Hogy honnan tudja, hogy a nő Londonban van? Nos, a férfi minden használati tárgyára nyomkövetőt tesz, hogy ne hagyja el őket, és a csippel ellátott inhalátorát véletlenül Sadie táskájában felejti. (Kivel ne fordulna elő?) A londoni kiruccanás során Cole belesétál a Sadie-nek felállított csapdába, ezért elrabolják a pakisztáni fegyverkereskedők, akik egy eladás előtt álló biofegyver biztonsági kódját akarják kiszedni belőle, ugyanis azt hiszik, hogy CIA-ügynök. Akit valójában keresnek, az Sadie, aki sikeresen kimenti Cole-t szorult helyzetéből, de innentől egyikük sincs biztonságban, hiszen a rosszfiúk még mindig azt hiszik, hogy Cole az emberük.
A történetbe ennél nagyobb részletességgel nem érdemes belemenni, hiszen annyira jól ismert sablonokra épít, hogy még a főgonoszt alakító Adrien Brody is meghatározhatatlan káeurópai akcentussal beszél a filmben, annak ellenére, hogy a karaktere francia. Abban is kár reménykedni, hogy a forgatókönyv ötlettelenségét majd ellensúlyozzák a sztárfőszereplők, ugyanis hiába tűnt nyerő párosnak a Tőrbe ejtvében jól működő Evans és De Armas, mindketten küszködnek a hozzájuk nem illő karakterekkel.
A legelrugaszkodottabb akciójeleneteket is könnyebb elhinni, mint hogy Chris Evans aka Amerika Kapitány nem tud becsajozni, és rendszeresen ghostingolják, de eleve leesik róla a szüleinél élő vidéki bölcsész szerepe. Nagyon kevés ennyire jóképű színész tud hiteles lúzert játszani, és a karizmáját túltolt bohóckodással ellensúlyozni próbáló Evansnek nem is sikerül a Channing Tatum-bravúr. Ana de Armas a Nincs idő meghalniban nyújtott közönségkedvenc vendégszereplésével, A szürke emberben való feltűnésével és a John Wick-spinoff Ballerina főszerepével elindult az akciósztárság felé, de a teljesen egysíkú kemény csaj Sadie szerepében semmit nem tud nyújtani a kötelező, mindenhol kivágott ruhás nagy belépőjén túl. Teljesen hiányzik a kémia közte és Evans között, amit csak még égbekiáltóbbá tesz, hogy a filmben körülbelül ötször hangzik el valamelyik mellékszereplő szájából, hogy menjenek szobára, mert valósággal izzik körülöttük a levegő.
A film humora és érzelmi töltete leginkább úgy jellemezhető, hogy olyan, mintha nem emberi lényeket látnánk. Elképzelésem sincs, mit csinált a négy, szórakoztató párbeszédek írásában korábban jeleskedő író, amíg elvileg ezen a forgatókönyvön kellett volna dolgozniuk. De a röhejesen lebutított sztorinál, a félresikerült castingnál és a lusta párbeszédeknél is bosszantóbb, ahogy ez a film kinéz. Mint akciófilm csúfosan megbukik – persze nem mozoghat minden film John Wick-féle színvonalon, de legalább egy emlékezetes akciószekvencia azért illett volna bele. Az unalmas verekedések még hagyján, ami igazán szemfájdító, az a hihetetlenül ócska, teljesen feleslegesen túlhasznált CGI. Persze, ez a film nem mozivászonra készült, de az elmosódott kamuhátterek egy 50 centi átmérőjű tévén nézve is égetik az ember retináját.
Pedig a Ghosted nem egy szuperhősfilm, ahol „kötelezők” a felismerhető fizikai környezet nélküli csúcsjelenetek, bár amennyi erőltetett MCU-cameót felsorakoztat a film, kezdi az ember úgy érezni, hogy ez is a franchise része. Az már tényleg csak hab a tortán, hogy a film zenéjét mintha egy Spotify-toplistából húzták volna be, arra se figyelve, hogy az adott slágernek van-e bármiféle tematikai kapcsolódása a jelenethez. De legalább Dua Lipa jó sok jogdíjat zsebelhetett be.
Ami pedig igazán szomorú, hogy a Ghosted nem valami látványos fiaskó, sőt, mivel rekordnézettséget hozott a premierhétvégén, az Apple befektetői nyilván sikersztoriként fogják elkönyvelni. Úgy tűnik, hogy az érzésre első forgatókönyvvázlat alapján készülő streaminges húzófilmeknél kezd alapkövetelménnyé válni a pocsékul rendezett akció és a botrányos CGI, elég csak visszaemlékezni a netflixes Különösen veszélyes bűnözőkre vagy A szürke emberre. (Szinte hihetetlen, hogy a Ghosted nem Netflix-gyártmány.) Ezeket az alkotásokat elnézve elképzelhető, hogy mire már tényleg algoritmusok fogják készíteni a filmeket, észre se fogjuk venni a különbséget.