Nem hogy az Arcane-re nem válaszolt, a saját problémáit sem tudta megoldani a Dota világára épülő Netflix-sorozat

Egészen furcsa pingpongmeccs zajlott az elmúlt években a saját műfajuk titánjainak számító Dota 2 és a League of Legends között, méghozzá olyan, aminek csak érintőlegesen volt köze magukhoz a játékokhoz. Az utóbbit fejlesztő Riot Games 2019-ben jelentette be, hogy egy Arcane című, a játék világára alapuló tévés sorozaton dolgozik, a járvány miatt azonban végül a Valve beelőzte a nagy riválist és előrukkolt egy, a saját játékának világára épülő sorozattal, ami meglepően jól is sikerült.

Tavaly ősszel viszont megérkezett az Arcane és gyorsan bebizonyította, hogy történetvezetés, karakterek és főként animáció terén egészen más ligában játszik, mint bármelyik másik nyugati animációs sorozat.

Az több mint valószínűnek tűnt, hogy a Dota: Dragon's Blood a már korábban bejelentett második évaddal sem fog felérni erre a szintre – és valószínűleg senki nem is várta tőle ezt az Arcane után. De ettől még temetni sem kellett, hiszen az első évad a hibáival együtt is remekül fektette le az alapokat egy olyan sorozathoz, ami akár az új Castlevania is lehet. A most megjelent második évad alapján viszont a Dragon's Blood nem tudta megoldani a saját problémáit, így továbbra is megmaradt helyenként ígéretes, szórakoztató katyvasznak.

Azt már az első évad megjelenésekor is pletykálták, hogy egy, de akár két évad is érkezhet még a Dragon's Bloodhoz és nem is kellett sokat várni arra, hogy hivatalossá váljon, hogy készül a folytatás. Az első teaser tavaly októberben érkezett meg, benne egy rakás sárkánnyal és ami ennél is fontosabb, újabb népszerű Dota 2-es hőssel a tűzzel zsonglőrködő Lina képében. Az első évad ráadásul gigantikus cliffhangerrel végződött, szóval minden adott volt ahhoz, hogy a sorozat egy szinttel feljebb lépjen és kicsit le is lassítson, ha már az első évadban nagyjából felvázolta a játék világának alapjait.

A Dragon's Blood viszont nem lassított le, ugyanolyan tempóban rohan tovább, ahogy tavaly, ezt már az első részben is lehet érezni. Az első évadban a karakterek, az akció, a látvány és a hangulat nagyjából ellensúlyozták a narratíva hiányosságait, az viszont egyértelmű volt, hogy 8x25 perc nem elég ahhoz, hogy a legszükségesebb karaktereken és történeteken túl bármin is el tudjon merengeni a néző. Ennek aztán egy sokszor követhetetlen, nagy kapkodás lett a vége. Ez a probléma pedig még rosszabb lett a második évadban, sőt, néhol már nevetségessé válik az egész. Erre számos példát lehetne mondani, de a legjobb talán az, hogy a sorozat teljesen véletlenszerű időpontokban megpróbálja bemutatni az Invoker machinációi nyomán fellázadó elfek kegyetlenségét, ami nagyjából úgy néz ki, hogy

hegyes fülű lények gátakat döntenek le és embereket mészárolnak, az egésznek pedig nincsen semmilyen következménye, csak úgy lóg a levegőben.

Oké, felfogtam, az elfek vérre szomjaznak, de ezt sokkal organikusabban is be lehetett volna építeni a sztoriba a véletlenszerű időpontokban bedobott háborús bűnöknél. Ez a kontextus nélküliség pedig nem csak erre a viszonylag irreleváns részletre terjed ki, hanem sokkal fontosabb dolgokra is. A sorozat alkotói a második évadban még több dolgot akartak elmesélni, mint az elsőben, de több idejük most sem lett. Így a sztori szempontjából rendkívül fontos eseményekre olyan kevés idő jut, hogy elsőre fel sem fogja az ember, hogy mekkora jelentősége volt annak, amit az elmúlt pár percben végignézett.

Ráadásul az is teljesen esetleges, hogy mire jut idő és mire nem. A második évadban Lina mellett két másik Dota 2-es hős is bemutatkozik, itt kicsit vissza is vesznek a nyaktörő tempóból, és bár behatóan így sem ismerjük meg őket, legalább valamit megtudunk róluk. Linát próbálták kicsit jobban bemutatni, mint Lunát az első évadban – igen, könnyű összekeverni őket, ahogy arra Davion apródja, Bram is rámutat, aki ezúttal a vicceskedés mellett más okból is kísértetiesen hasonlít Szamárra a Shrekből –, de ez azért elég felemásra sikerült. Davion és Mirana sztoriszálaira is megint ráfért volna jó pár extra jelenet, az Invoker és Terrorblade ötdimenziós sakkjátszmája pedig pár helyen szórakoztató, de olyan nagy horderejű történéseket zavarnak le néhány perc alatt, amikre normális esetben egy egész részt is simán érdemes lett volna rászánni.

Amiben viszont megint jó a Dragon's Blood, az az, hogy majdnem el tudja felejtetni az emberrel azt, hogy egy összecsapott, túl gyorsan haladó sorozatot néz azzal, hogy marha jól néz ki, a benne szereplő karakterek pedig király dolgokat csinálnak. Az Invoker például az előző évadban a pusztító varázslatok helyett máshogy éreztette a felfoghatatlan hatalmát. Most viszont egy ponton az egyik legikonikusabb játékbeli varázslatával hív le egy gigantikus plazmasugarat az égből, ami úgy is nagyon menő, hogy a körülötte pörgő gömbök a játékban pont egy másik varázslatot jelölnek. Lina pedig még ennél is jobban hozza a játékbeli önmagát, gyakorlatilag minden képességét sikerült átültetni a sorozatba, beleértve a pusztító villámcsapását is.

Azt továbbra is lehetetlen megállapítani, hogy most kanonikusan ki erősebb kinél, még akkor is, ha az ember ismeri a játék világát, de az biztos, hogy nézni nagyon jó az összes harcot. Többek közt azért is, mert a Studio Mir ezúttal is remek munkát végzett az animációval, talán még jobbat is, mint az előző szezonban, ebből pedig kiesett pár nagyon látványos akciójelenet. A korábban is feltűnő CGI itt engem már helyenként zavart egy kicsit, de azért el lehet viselni, a zenei körítés és a szinkronhangok pedig most is tökéletesen egészítik ki a látványt. Utóbbi terén továbbra is az Invokert játszó Troy Baker viszi a prímet, de a többiek is sokat tesznek hozzá, beleértve JB Blanc Terrorblade-jét is. Blanc egyébként egészen különleges helyzetben van, ugyanis az Arcane-ben is komoly szerepe volt, ott Vander hangját kölcsönözte. Az Arcane megjelenése előtti sajtónapon kérdeztük is erről, akkor azt mondta, hogy

természetesen egyiket sem preferálja (hiszen nyilván nem akarja elveszíteni a munkáját) és elmondta, hogy mindkét sorozatban végzett munkájára nagyon büszke. De azt már akkor is hozzátette, hogy amit a Riot csinált, az tényleg lenyűgöző.

Akkor persze ezt még el kellett hinni neki, azóta viszont tényleg ki is derült, hogy az Arcane valóban egészen mást tett le az asztalra, mint a Netflix a Dragon's Blooddal, vagy igazából bármi mással. Ettől még persze a Dotára épülő sorozat továbbra is jó, ha valakinek tetszett az előző évad, alighanem ezzel is elégedett lesz. Az viszont biztos, hogy a Riot ettől még a saját sorozatával újabb frontot nyitott, ahol meg is tudta verni a Valve-ot.