A Titanic meghökkentően részletes replikája lett a Lego-modellek új királya

2021. október 7. – 23:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egy év sem telt el azóta, hogy a római Colosseum több mint kilencezer elemből álló modellje lett a legnagyobb legókészlet, de a gyártó máris megdöntötte a saját rekordját. Csütörtökön ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy érkezik a tragikus sorsú Titanic legóból készült replikája, amely 9090 elemből áll, közel másfél méteres és kívül-belül rendkívül részletesen eleveníti fel a hajót – írja a Gizmodo.

A Titanic 54 elemmel veri a Colosseumot, a korábbi rekordert, a Star Wars-filmek Millennium Falconját (magyarul ugye Ezeréves Sólyom) viszont ahhoz hasonlóan jócskán lekörözi. Az elemek számában legalábbis, árban ugyanis még mindig a 2017-es, a gyűjtők által is nagy becsben tartott modell viszi a prímet, ezt anno 800 dollárért kezdték árulni, Magyarországon 279 990 forintot kell kicsengetni érte. A Titanic a maga 630 dolláros árával ehhez képest szinte ajándék, gyors számításaink szerint 210-220 ezer környékén már meg lehet venni.

A realitások talaján maradva persze így is rettenetesen drágának tűnik, de azt hozzá kell tenni, hogy ezért tényleg egy impozáns méretű, rendkívül részletes modellt kap az ember. Mivel egy nagy, másfél méter hosszú modellről van szó, a Lego minden apróságra oda tudott figyelni: a csomagokat pakoló daruk és a fürdőmedencék is ott vannak a fedélzeten, a horgonyokat le lehet ereszteni, sőt, még az árbócokat összekötő kábelek feszességét is lehet állítani.

A modellt szét is lehet szedni három részre (de nem azért, hogy modellezni lehessen a jéghegynek ütközést), a hajó belsejében pedig ugyancsak részletesen kialakították a kazánházat, a báltermi lépcsőt és a társalgókat is. A Titanic hajtóművei is ott vannak a gépházban, ki is lehet szedni őket, de ha benne vannak a hajó gyomrában, a dugattyúik is mozognak, ha az ember forgatja a hajó hajtócsavarjait. A modellt november 8-tól lehet majd megrendelni, ha valaki a fentiek alapján kedvet kapott hozzá, ha pedig szívesen olvasna még a Titanicról, itt egy Észkombájn a Titanic-tagadókról, itt pedig egy másik arról, hogy tényleg kamu volt-e a hajó negyedik kéménye.

Kedvenceink
Csatlakozz a csoportunkhoz!