A rajongók imádják, a laikusoknak viszont követni is nehéz a Netflix Magyarországon készült fantasysorozatát

Nehéz felvenni a versenyt a képregényfilmek és -sorozatok áradatával, de ha van olyan műfaj, aminek ez sikerült – és ez nem feltétlenül dicséret –, az a fiatal felnőtteknek szóló, young adult könyvek adaptációi. Ezek elképesztő tempóban érkeztek a futószalagon az elmúlt évtizedben a mozikba, gondoljunk csak az Éhezők viadala-, a Maze Runner- vagy a Divergent-filmekre például.

Láthatóan a streamingszolgáltatók sem nagyon akartak lemaradni ebben, élükön a Netflixszel, ahol talán a legtöbb modern young adult film és sorozat elérhető a piacon. Az Árnyék és csont-regények alapján készült új Netflix-sorozat ezt a kifulladni még mindig nem akaró trendet próbálta meglovagolni, egy nem szokványos fantasyvilággal.

Abban nincs semmi újdonság, hogy a Netflix igyekszik a fiatal felnőtteket fiatal felnőtteket szerepeltető sorozatokkal a képernyő előtt tartani. Hiába fintorognak a kritikusok és stagnál stabilan a középszer környékén évek óta minden ilyen típusú produkció a Netflixtől (Sabrina, Riverdale, Umbrella Academy, Locke & Key), a nézők zabálják ezeket, a cég meg hülye lenne nem próbálkozni újabb franchise-okkal.

A Shadow and Bone (Árnyék és csont) az izraeli–amerikai Leigh Bardugo írónő Grisaverzum nevű fiktív világában játszódó regényeinek az adaptációja, a könyvek egyébként az első, 2012-es rész óta egész népszerűek világszerte. A Netflix első évadként nyolc részben dolgozta fel a könyvek történetének egy részét, mi most megpróbáljuk nagyjából összefoglalni, hogy mi is ez az egész. Mert nem egyszerű.

A modern sorozatgyártás új keletű kihívásai

A streaminges felhasználói szokások egészen részletes elemzésének köszönhetően a megrendelők egyre inkább biztosra mennek, amikor dollármilliókért berendelnek egy új produkciót, ezért nem csoda, hogy eredeti ötletek helyett most már hosszú évek óta az adaptációk és újragondolások dominálnak. Legyen szó képregényekről, könyvekről vagy rég elfeledett, de újra felmelegített kultikus sorozatokról.

Azonban a modern tartalomfogyasztásnak van egy olyan átka is, hogy ha egy hét regényből, egy tucat rövid történetből és kismillió kiegészítésből álló világot ültetsz át mozgóképre, akkor az eredeti sorozat igen nagyszámú rajongótábora el fog várni bizonyos dolgokat. A megrendelő azért vesz inkább egy adaptációt, mint eredeti ötletet, mert az adaptált termékhez kalkulálható fogyasztói réteg is érkezik, így kisebb a rizikó. Viszont a sokszor teljesíthetetlen elvárásokkal érkező rajongók tematizálják az online közbeszédet. Szóval ha valaki például Sonic, a sündisznő videójátékfigurából akar mesét csinálni, annak jobb az eredeti dizájnt figyelembe vennie, különben a habzó szájú rajongók annyira mérgesek lesznek, hogy mehet vissza a film újragyártásba.

Az Árnyék és csont esetében a készítők azt az utat választották, hogy a minél kisebb negatív visszhang érdekében beáldozták a laikus nézők belépési küszöbét.

Aki olvasta a könyveket, annak ez minden idők egyik legjobb sorozata. Akinek viszont lövése sincs a háttérről, az órákon át csak pislog értetlenül.

Az Árnyék és csont egy olyan fiktív világban játszódik, amit főleg a cári Oroszországról mintáztak, és vannak benne varázslók, lőfegyverek, fiktív népek és országok meg mindenféle szörnyek. Ezen kívül vannak grisák, akik különleges képességekkel születtek, őket gyűlölik az egyik helyen, üldözik a másik helyen, közben vannak országok, amelyek egymással háborúznak, és egy hatalmas mágikus zóna is kettészeli a térképet.

A laikus és kevésbé türelmes néző számára az Árnyék és csont az első óráiban inkább egy böhöm nagy világleírás, mintsem szórakoztató kalandsorozat. Annyi frakciót, politikai erőt, uralkodót, főhőst és negatív szereplőt vágnak a fejünkhöz, hogy még fel sem fogtuk, egyáltalán eszik-e vagy isszák ebben a világban a lőport, már szárnyas rémségek tizedelik egy föld felett suhanó hajó legénységét.

Akik olvasták a könyveket, azok tényleg megkapták, amire vágytak, valószínűleg nem véletlen, hogy ha az ember felmegy a YouTube-ra, egymást váltják a lelkesedő rajongói videók, amelyekben részletesen bemutatják, mennyire csodálatosan hű maradt a sorozat a könyvekhez. Nem véletlen, hogy a Metacriticen sokkal magasabb a felhasználók által adott pontszám, mint a kritikusoké.

A gond csak az, hogy még azokat is elijesztheti a végtelen mennyiségű fikciós szakzsargon, akik alapvetően fogékonyak a műfajra. Egy idő után felmerült bennem, hogy

a Netflix helyében kis kiegészítőket is készítenék az ilyen produkciókhoz, hogy például egy térképen tudjam követni a cselekmény helyszíneit, és legyen valamiféle információs háttértár, ahol meg tudom nézni 3-4 rész után is, hogy – mondjuk – mi a franc az a fabrikátor, a pokolhívó vagy a szívtörő, a különböző államok és települések nevéről és helyéről nem is beszélve.

Ez egyébként nem túl eredeti ötlet, teljesen bevett szokás az ilyen típusú regények és videójátékok esetében, a Netflix pedig alapvetően egy app, amit semmi sem akadályozna meg, hogy ilyen plusztartalmakkal segítse a saját terméke fogyaszthatóságát. Aki feltétlenül képbe akar kerülni ezzel a zavaros, de alapvetően izgalmasnak tűnő világgal, annak ezt a magyar nyelvű cikket ajánljuk.

(Itt pedig átadnánk a szót Iván Andrásnak)

Azért megpróbáljuk mi is összefoglalni

Bár vannak itt fantasykből ismert elemek bőven, de elfek, orkok és más hasonló népek nincsenek, csak látványosan eltérő módon élő, sokszor egymással hadban álló és a grisákat (ők a különleges képességekkel születettek) vagy hadba fogó, vagy boszorkányként vadászó országok. Ravka (a történet középpontjában álló ország) hadban áll az északi népekre és modern koribb vikingekre emlékeztető Fjerdával, és délen az ázsiai vonalat behozó Shu Hannal. Bepillanthatunk a századeleji Rotterdamot kicsit a Karib-tenger kalózainak kikötőivel is keverő Ketterdam nyüzsgő éjszakáiba is.

Ahogy említettük, szörnyek viszont vannak: a repülő, embereket levadászó volkrák a Ravkát teljesen keresztbevágó sok kilométeres árnyfelhőben élnek. Ez a több száz éve létező zóna pont úgy ékelődik be szervesen az Árnyék és csont történetébe, ahogy Ravka közepére. Kikerülni csak ellenséges területen lehetne, és ugyan át lehet rajta kelni a föld felett suhanó bárkákkal és egyéb módokon, mintha egy tenger lenne, de ezek egyike sem életbiztosítás. A zóna közben persze politikai játszmák terepe is, Ravka nyugati, a valódi tengerrel is szomszédos fele ugyanis a helyzetet kihasználva hajlik rá, hogy elszakadjon a szomszédaival is végeláthatatlan háborúba bonyolódó fő országrésztől.

Azt nem lehet mondani, hogy ne láttuk volna a sorozat számos elemét már ilyen-olyan formában máshol, de ebben az egyvelegben mégis van az egésznek egy felüdülést kínáló, egyedi hangulata. Még ha az elején riasztó lehet is, ahogy a készítők bedobnak a viszonylag összetett alaphelyzet közepébe. Az első részekben szinte kapkodjuk a fejünket, hogy most pontosan mi hol játszódik, habár a szintén a Netflixen futó Vaják (Witcher) időugrásaihoz képest könnyítés, hogy az Árnyék és csontban a készítők a helyszínek kiírásánál próbálnak orientálni minket, hogy éppen merre járunk, elsősorban nyilván a zónához képest.

Hiányzik, hogy igazán át tudjuk érezni, miért is folyik itt háború, az viszont működik, hogy az elején annyit látunk ebből az egészből, amit a főszereplő Alina Sztarkov, aki a zóna körüli területeket lerajzoló térképészként kerül a háborús készültség kellős közepébe, és az ő útjával párhuzamosan nyílik ki a világ sok szelete előttünk.

Alináról természetesen kiderül, hogy egy évszázadok óta megváltóként várt grisa, aki a napfényt tudja megidézni, és ezért azt remélik tőle, hogy képes lehet felszámolni a zónát, benne a szörnyekkel. Így kerül kapcsolatba a szokásos katonákat tömörítő Első hadsereg mellett a grisákból álló Második hadsereg tábornokával, Alekszander Kirigannel, aki történetesen pont az ellentéteként a sötétséget tudja manipulálni. Abban sem lesz meglepetés, hogy felsejlik egy szerelmi háromszög kettőjük és Alina árvaházból ismert gyerekkori barátja, a közkatona Mal között, amit nem tolnak túl, de azért nem tartozik a sorozat erősségei közé.

A készítők azonban nem elégedtek meg annyival, hogy az eredeti Árnyék és csontot és az eredeti Grisa-könyvtrilógiát adaptálják, Eric Heisserer showrunner ugyanis mindenképpen fel akarta dolgozni a sorozatban a világban játszódó Hat Varjú-kötetek karaktereit is. A vége az lett, hogy az eredeti trilógia vonalvezetését és eseményeit megtartva belegyúrta a Hat Varjú Ocean's eleven-szerűen összeálló csapatának több tagját is, egyfajta előzményt készítve nekik. Ez elég jól is sikerült, a ketterdami klubtulajdonos Kaz Brekker, az akrobata besurranó és dobókésekkel operáló Inej és a mesterlövész Jester karakterei színesítik a történetet, és legtöbbször ügyesen lettek bekötve, a heist részeik nem lógnak ki látványosan az eredeti történetből. A fjerdai boszorkányvadász Matthias és a grisa kémnő Nina viszont egyelőre inkább a könyv rajongóinak szól, ők a sorozatban majd egy következő évadban teljesedhetnek ki.

A történetben érintenek olyan problémákat, mint a kirekesztés, előítéletek, de azért arról nincs szó, hogy a sorozat nagyon mélyebben akarna társadalmi kérdéseket feszegetni, inkább a szórakoztató faktorra mentek rá.

Az itthoni nézőknek az is hamar fel fog tűnni, hogy a sorozatot szinte teljes egészében Magyarországon forgatták, ami a szintén itt (is) készült Vaják első évadához képest is szembeötlőbb. A keszthelyi Festetics-kastély nem csak kívülről, hanem belső terekben is megjelenik, de a budai Várat, a Corvin mozit és macskaköves utcákat is felismerhetünk a jelenetekben. Ismertebb magyar színészeket ne nagyon keressünk, a technikai stáb jelentős része viszont hazai szakemberekből állt.

A komor világ hangulatát hozó helyszíneken túl a jelmezek is jól sikerültek, azonban mégsem teljesen tökéletes az atmoszféra. A belső kocsmajelenetekkel vagy a palotákban játszódó részekkel nincs gond, de a külső tömegjeleneteknél többször fájón hiányzik, hogy nem használtak ennél is több statisztát vagy pedig nem turbózták fel utólag digitálisan a létszámot. Az effektekkel amúgy nincs gond, bár ebben segít, hogy a szörnyeket tényleg félhomályban kell csak megmutatni, és grisa grisa elleni óriási varázscsatákat se várjunk, mert a látványra érzésre kevesebb pénz jutott, mint – mondjuk – az HBO-n futó Az Úr sötét anyagainál vagy éppen az Amazonon a Carnival Row-nál.

Az Árnyék és csont nem egy kiemelkedő, hiba nélküli alkotás, és klasszikus nem lesz belőle a műfajon belül sem, de mégis kellemesen nézhető. Például az említett Carnival Row-val összehasonlítva látszik, hogy ebben sokkal több szív és lélek volt a készítők részéről.

(Itt még kicsit visszavenném a szót.)

Csak nem akar menni ez a műfaj a tévében

Iván Andris kollégához még annyi kiegészítést érdemes tenni, hogy az Árnyék és csont ugyan egy újabb derék próbálkozás arra, hogy a fantasy műfajt a lovagkoron kívül is tudják tömegek értelmezni a popkultúrában, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján valahogy nagyon nem sikerült senkinek megtalálni a nyerő formulát, ha 18–19–20. századi fiktív történelmet próbált fantasyelemekkel vegyíteni. A viktoriánus The Nevers az HBO-n óriási kapufa lett, az amazonos Carnival Row az izgalmas világa ellenére rettenetes, Az Úr sötét anyagai nem akkora siker, és a Vaják népszerűsége is inkább a hardcore rajongóknak, mintsem az ezer sebből vérző végeredménynek köszönhető.

Az Árnyék és csont ezt még megtoldja a young adult filmek és sorozatok összes kötelező bajával és bájával, kedves, de csapnivaló színészi játékkal, ötletes, de nehezen követhető politikai játszmákkal, látványos, de mégis üres harcjelenetekkel és pár őszintén szerethető momentummal.

Nyilván a Netflix csinálja ezerrel a folytatást, ha ez a nyolc rész siker lesz, de hosszú távon még érdekes problémák lehetnek abból, ha egy produkció ilyen magas belépési küszöbbel indul úgy, hogy annak áthidalásában csak az tud segíteni, ha tévénézés közben az ember Wikipédia-oldalakon keresgélve próbálja észben tartani, hogy mi a fenét is lát a képernyőn.