Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hosszú cikk jelent meg az Indexen, amit nem nagyon lehet másként értelmezni, mint hogy megpróbálja népszerűsíteni Áder János volt köztársasági elnök lányát, Áder Orsolyát. A képzőművészként tevékenykedő Áder Orsolyáról szeptemberben a 24.hu azt írta: több kiállítása is állami forrásból valósulhatott meg, külügyi támogatást különösen sokat kapott a korábbi kormányok alatt, emellett öt éven át diplomata-útlevele is volt, amit csak július elején adott le.

Áder Orsolya már a cikk megjelenése után közleményben tagadta, hogy a Külügyminisztérium egyengette volna a művészi pályafutását, hazugságnak nevezte, hogy a kiállításokat a kormány szervezte volna és szerinte adófizetői pénzt sem kapott ezekhez. A mostani Index cikkben is reagál ezekre. Jöjjön néhány idézet tőle mindenféle kommentár nélkül.

Inkognitóban volt

„Én már 19 évesen Londonban is inkognitóban voltam, a Richmond Egyetem hallgatójaként. Senki sem tudta, hogy ki az apám. Egyébként azért jártam középiskolába Brüsszelben, mert akkor édesapám éppen európai parlamenti képviselő volt, és ott laktunk a belga fővárosban. Szóval, a Richmondon senkinek sem mondtam el, hogy az édesapám köztársasági elnök lett, mindez csak azután derült ki, hogy elmentünk a pápához.”

Based on a true story

„Azt akartam, hogy magamért fogadjanak el az emberek, és nem azért, mert az apám a köztársasági elnök. Mulan is titokban tartotta a személyazonosságát, és ő is saját jogon akart érvényesülni, ahogy én is, már-már betegesen.” (…) „A Mulan alteregó azért jött nekem, mert ő igazi hős, szerintem mindenki ismeri az egyik legsikeresebb Disney-rajzfilm főszereplpőjét. Hétéves koromban odavoltam Mulan történetéért. Aztán később rájöttem, hogy Mulan történetének valóságalapja van, based on a true story, bocs, bizonyos dolgok angolul jobban jönnek a számra. Így nemcsak a kínaiaknak, de nekem is a hősömmé vált.”

Tök jól elvagyok külföldön

„Nekem kínai gyűjtőim vannak. Illetve itthon is van egy-kettő, de nem vagyok biztos benne, hogy szeretnék, ha kiadnám őket. Idehaza direkt nem nyomulok. Ha jönnek, remek, de nem keresem őket. Én tök jól elvagyok külföldön. Ott olyan szinten elvagyok gyűjtőkkel, hogy például az egyik sanghaji étterem az én festményeimmel van tele.”

Vannak tiszás barátaim

„- Nagyon szar dolog Áder János lányának lenni?

– Nem, nem, nagyon büszke vagyok arra, hogy ő az apám. Tiszás barátaim, merthogy jóformán az összes barátom a Tiszára szavazott, mind azt mondták, hogy pontosan tudják az apámról, hogy ha valaki soha nem lopott, akkor az ő.”

Egyetlen fillér állami támogatást nem kaptam

„Az elmúlt években 52 kiállításom volt három kontinensen, hét országban. Ebből húsz önálló, harminckettő másokkal közös. Egyetlen egyszer sem kaptam egy forint támogatást sem. Ezért is tettem közzé egy felhívást, amiben azt írtam, mindenkinek, aki bizonyítani tudja, hogy én a magyar államtól, annak bármely intézményétől, egy fillér támogatást is kaptam, egy festményemet ajándékozom. Közel egy hónapja tettem ezt az ajánlatot, azóta sem jelentkezett senki. Természetes, hogy megviselt az ügy, de legalább kaptam egy kis ingyenreklámot.”

A diplomata-útlevél jár

„A Covid idején nehezebbé vált az utazás. Ekkor már több kiállításomat is tervbe vették Kínában. Egy diplomata barátom javasolta, hogy kérjek diplomata-útlevelet, ami a köztársági elnök családjának amúgy is jár. Megfogadtam a tanácsát, és így sokkal egyszerűbben utazhattam. Egyébként biztonsági és protokoll szempontból, a világ minden más országában ez így természetes.”

Fifty-fifty a köztársasági elnök lányának lenni

„- Több haszna, vagy több kára származott abból, hogy a köztársasági elnök vagy most már exelnök lánya?

- Mondjuk azt, hogy fitfy-fifty. Nyilván azért nem rossz dolog a köztársasági elnök lányának lenni, diplomata-útlevéllel utazni, például, bár az csak 2021-ben lett nekem, aztán idén nyáron le is adtam. De hát hátránya is van, például az, hogy most két hét alatt négy kilót fogytam. Bele azért nem betegedtem, de megviseltek a hazug cikkek. Nem tudom elviselni a hazugságokat. Nem beszélve arról, hogy az egyik gazdasági lap egy olyan fotót közölt rólam, ami el van torzítva, direkt baromi rondának vagyok ábrázolva. El van photoshopolva a fejem. Plusz piros a fogam, tehát még rossz is volt a program.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!