„Segítsünk a veszteseknek!”
– ajánlja Facebook-oldalán a közélettől elvileg teljesen visszavonult Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök egy ideig a Facebookról is eltűnt, majd visszatért, de mint író, most pedig egy kávékiöntős képpel illusztrálva kicsit politizál is. Segít a veszteseknek.
Szerinte a győztesnek nincs mit magyaráznia, kijelentheti, igaza volt. „A vesztes előtt viszont falak meredeznek. Nem egyszerű falak, hanem a megértés elzáró falai. Mert megérteni a vereség okát, és még inkább feldolgozni azt, istentelenül nehéz feladat” – írja a kicsit újra politikussá váló Gyurcsány.
Szétválasztotta a politikában létező vereségeket. Szerinte van, ami fáj; olyan, ami évekre kiszorít a hatalomból és olyan is, ami után nem lehet visszatérni. Ez utóbbit nevezi történelmi vereségnek. Erről elmélkedésében azt írja, hogy ebben az esetben az a valaki elveszíti azt a képességét, hogy később tisztességgel azt mondhassa: nekünk volt igazunk. „A történelmi vereség visszamenőleg is átírja a korábbi döntések jelentését. Ami addig bátorságnak tűnt, arról kiderülhet, hogy makacsság volt” – mereng a volt kormányfő.
A történelmi vereség okait is megismerheti a kedves olvasó, Gyurcsány Ferenc ide sorolja azt, amikor valaki le akarja téríteni az országát egy történelmileg mélyen meghatározott útról. A második ok az szerinte, amikor valaki nem veszi észre, hogy megváltozott a történelmi helyzet. „Új társadalom, új nyilvánosság, új nemzedék, új félelmek, új vágyak jelennek meg, ő pedig még mindig a régi mondatokkal beszél.”
A harmadik oknak az aránytévesztést tartja.
A bukás szakaszait is leírja, ide tartozik a kopás, a repedés (botrány, rossz döntések), majd Gyurcsány szerint ezután következik a legveszélyesebb szakasz: a hatalom elveszíti a történetmondás jogát. „Még beszél, még magyaráz, de már nem ő adja meg a szavak jelentését.” A vesztesek jövőjéről úgy fogalmaz, hogy ők csak akkor térhetnek vissza, ha nem magyarázkodnak, hanem megértenek.
A volt miniszterelnök három példát hoz a történelmi vereségekre: Gaulle, Reza Pahlavi vagy Gorbacsov.
„A legtöbben persze nyilván arra lennének kíváncsiak, hogy mit gondolok a saját vereségemről, vagy Orbán Viktoréról. Nem könnyítem meg a dolgukat. Már csak azért sem, mert nem minden az, aminek első ránézésre látszik”
– zárja ezzel a sejtelmes fordulattal sorait Gyurcsány Ferenc.