Joe Biden volt amerikai elnök fia, Hunter Biden az elmúlt években leginkább azzal került be a hírekbe, hogy az ő tisztázatlan ügyeivel (ukrajnai bizniszek, drogügyek, a laptopjáról kiszivárgott fotók) támadták az apját. Most azonban ő támad: azt vetette fel, hogy az amerikai függetlenség kikiáltásának 250. évfordulójára rendezett ünnepségen szívesen megmérkőzne egy ketrecharcban Donald Trump két fiával, Erickel és Don Jr.-ral. Hogy egyszerre, vagy egymás után, még nem teljesen tiszta. Az ötletet valószínűleg az ihlette, hogy júniusban a hivatalos ünnep részeként valóban lesz egy hasonló esemény a Fehér Házban, de azon az UFC profi ketrecharcosai fognak megmérkőzni.
De az is lehet, hogy az Elon Musk és Mark Zuckerberg közti 2023-as oda-vissza üzengetés volt az inspiráció, amiben a két techmilliárdos között szerveződött egy hasonló bunyó, Musk kezdeményezésére. Zuckerberg elfogadta a kihívást, és el is kezdett edzeni ismert harcművészekkel, de később Musk azt mondta, mégsem verekedhet, mert hátfájdalmai vannak, és az anyukája sem engedi, aztán felvetette, hogy péniszméregető verseny legyen inkább a ketrecharc helyett. Erre Zuckerberg már nem válaszolt.