Orbán Viktor összevissza beszél kedvencfagyi-ügyben
Orbán Viktor egy tavalyi fagyizás közben – Fotó: Orbán Viktor / Facebook

Az országgyűlési választás előtt egy héttel fontos, hogy a politikusok szembesítve legyenek korábbi ígéreteikkel, kijelentéseikkel. Orbán Viktornál sokszor téma a fagylalt, előfordul, hogy fogadásait is abban teszi meg, hogy aztán közel 10 év és nyilvános Facebook-üzengetések után rendezze a tartozását.

Az ország egészen a tavaly nyári tusványosi fesztivál óta abban a tudatban élhetett, hogy a miniszterelnök egy puncsos ember, a puncs a kedvenc fagyija. Történt ugyanis, hogy beszéde után lehetett kérdezni Orbántól, ahol bizony ez is felmerült. „A puncs természetesen, mert már abban a korban vagyok, amikor az ember romantikázik és visszavágyik a régi ízekre” – indokolt a kormányfő. Tessék, itt a bizonyíték, 1:09:59 másodperctől.

Ezek után okkal feltételezhettük tavaly augusztusban, hogy a vesztett fogadás után a Török Gáborral közösen elkanalazott fagyi is egy-két gombóc puncs lehetett. De mégsem.

A miniszterelnöknek ugyanis vagy teljesen átalakult az ízlése alig 8 hónap alatt, vagy elhamarkodottan válaszolt tavaly.

Egyik olvasónk hívta fel rá a figyelmünk, hogy Orbán Viktor a TV2 Napló című műsorának exkluzív kiadásában már teljesen mást állított a kedvenc fagyi-ügyben, miután történetmesélés közben (megint) előkerültek a fagylaltok. Orbán azt mondta, hogy még a rendszerváltás előtt „csóró közép-európaiként” kimentek Bécsbe, ahol érkezés után azonnal fagyizni mentek. „Puncs, vanília, csokoládé. Ehhez voltunk szokva” – fogalmazott. Eddig minden stimmel. De itt jön a fordulat a 16. percnél:

„Láttam, hogy feketeribizli fagyi is van, ilyen furcsa, mélybordó színnel. Akkor kértem – kevés pénzünk volt – egy gombóc feketeribizli fagyit. Az azóta is, mint a szabadság íze van meg a fejemben. Ezért bárhol járok a világon, ha van feketeribizli fagyi, akkor azt mindig kérek”.

Így a miniszterelnök puncsos nosztalgiázós helyett, most a „szabadság ízű” feketeribizliért rajongók sorába állt be. De melyik az igazság? Milyen politikai szándék húzódik meg a változtatás mögött? Annyi elképzelhető, hogy Orbán Viktor tavaly nyáron a romantikázás kívánta inkább, most viszont már a „szabadság íze” jár a fejében.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!