2024. december 1. – 21:51
13 éve teljesen vak, de kirakatokat nézeget, biciklizik, sőt a lányát is bringázni tanítja: ő a szicíliai Francesco Faija, becenevén „Berlusconi”. A 43 éves palermói férfi papíron veleszületett látásbetegségben szenvedett, és mivel egy idő után teljesen elvesztette a látását, az elmúlt 13 évben összesen 170 ezer eurót meghaladó támogatásban részesült. Ez idáig nem is lenne baj. Viszont.
Miért figyeltek fel mégis Faijára a hatóságok?
Egy apró malőr miatt, a férfi ugyanis 2018-ban megújíttatta a jogosítványát, azonban a jogsiban az szerepel, hogy kizárólag szemüvegben vezethet.
Előtte nem voltak valamiféle apró jelek?
Nem nagyon, hacsak az nem, hogy első fokon már csalásért 9 évre és 10 hónapra ítélték az úgynevezett „csonttörők” perben, ahol a vádlottak biztosítótársaságokat hamis balesetekkel, de valódi áldozatokkal károsítottak meg. Olyan áldozatokat szedtek össze, akik néhány száz euróért cserébe hajlandóak voltak eltörni a karjukat és a lábukat, hogy utána megbízóik ennél sokkal jelentősebb összegeket vehessenek fel.
Börtönbe került ezért a csalásért?
Nem, az ítéletet 2021-ben házi őrizetre változtatták, mivel az indoklás szerint vaksága miatt a börtönben sem mozogni, sem normálisan létezni nem tudna segítség nélkül.
Más jel nem utalt csalásra?
2018-ban a férfit lefülelték, amint egy Honda robogót vezetett, ezért a közúti ellenőrzés során le is foglalták tőle, mivel a motoron nem volt biztosítás. 2019-ben egy másik közúti ellenőrzés során – robogó híján – egy Smart gépkocsiban utazott egy kiskorú társaságában: a nyomozók ekkor arra következtettek, hogy Faija azért vezetett, mert a kiskorú még nem rendelkezett jogosítvánnyal.
Hogy bukott le?
Faija 54 ezer euró rokkantsági nyugdíja mellé és 118 ezer euró kísérőnek járó juttatást tett zsebre. A rokkantsági nyugdíjjal kapcsolatos csalásokkal foglalkozó nyomozók akkor értek igazán révbe, amikor a pénzügyi rendőrség videókat készített „Berlusconiról”.
Mi volt a videókon?
A fináncok videókkal és fényképekkel dokumentálták az elméletileg teljesen vak Faija mindennapi ténykedését, felvették például ahogy
- a forgalomban kerékpározik;
- a bevásárlóközpontban sétálgatva nézegeti a kirakatokat;
- biciklizni tanítja a lányát.
Mit állít „Berlusconi”?
A gyanúsított fenntartja, hogy a dolgok nem úgy vannak, ahogyan látszanak, és hogy az ügyészség által felhozott minden vádat tisztáz a saját verziójával. Állítása szerint nem lát, vagy legalábbis csak sötét foltokat, így rendkívüli erőfeszítésébe kerül a hétköznapi lét. A bíróságon azt mondta, hogy a gyermekei már nem is akarnak iskolába járni, mert mindenki kigúnyolná őket az ellene folyó vizsgálatról szóló hírek miatt.
Mi lesz most?
Nem tudni, ennek több oka is van. Egyrészt ugye Szicíliában járunk, ahol sok minden – és annak az ellenkezője is – megtörténhet. Most a törvény két része elvitatkozik azon, vajon lát-e a férfi, ha igen, akkor mióta és mennyire, illetve ezek fényében jár-e új büntetés, és ha igen, akkor azt hol kell letöltenie, miután letöltötte a mostanit – valahol. (A PalermoToday és egyéb lapok alapján)