Egymást árulózza Vitézy és Szentkirályi a Facebookon

2024. október 18. – 20:13

Másolás

Vágólapra másolva

A 24.hu Tarlós-interjújának kapcsán a „Netflix kínálatába kívánkozó bromance”-ről posztolt Facebookon Vitézy Dávid, „ami a Lázár-Karácsony-Tarlós háromszögben alakul”. Száz szónak is egy a vége, mondandójának az a lényege, hogy ha ekkora az egyetértés, kössenek nagykoalíciót, így olyan főpolgármester-helyettest szavazhatnak meg Lázár Jánossal, Karácsony Gergellyel, Szentkirályi Alexandrával és Tarlós Istvánnal közösen, amihez csak kedvük van.

A poszt alatt feltűnt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz visszalépett jelöltje, aki szerint Vitézy hiába is számolgatja, miként lehetne Karácsonynak a helyettese, „akinek leváltására szavaztak a téged támogató budapestiek”.

„Csúnya árulás ez. Nem is csoda, hogy minden erőddel azon vagy, hogy szakmai köntösbe bújtatott hazugságokkal és politikai kavarással ácsolj magadnak színpadot és úgy turnézz, mintha még mindig tartana a kampány” – írja Szentkirályi, hogy utána rögtön előhúzza Vitézy bromance kártyájára a szivárványfiúzást:

„De a helyzet mégiscsak az, hogy te limonádézol a liberális szivárványfiúkkal, nem én (kacsintós szmájli)”.

Vitézy persze reagált, szerinte Szentkirályi semmit nem cáfolt a posztjából, majd viszontárulózásba kezdett, szerinte Szentkirályi árulta el a fővárosi jobboldali szavazókat Lázár János segítségével, nem ő:

„De ha már csúnya árulás: nem hallottam, hogy kiálltál volna a budapestiek mellett annak kapcsán, hogy Lázár János Budapestről egy Debrecen melletti pusztába költöztetné a Közlekedési Múzeumot. Mit szólsz ehhez, illetve ahhoz, hogy ismét a Természettudományi Múzeum Debrecenbe költöztetése is kormányzati terv lett? Nem ez a hallgatás a budapesti jobboldali szavazók elárulása?”

Kíváncsian várjuk Karácsony Gergely, Lázár János, de főleg Tarlós „Tütü Night Club” István feltűnését a kommentfolyamban!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!