Újra edz Orbán Viktor

2024. szeptember 9. – 09:58

Másolás

Vágólapra másolva

A Blikk írt arról, hogy Orbán Viktor a kötcsei pikniken látottak alapján leadott pár kilót: mint a lap értesült, a miniszterelnök visszatért kedvelt sportjához, a kettlebellezéshez, amit egy időre a lap szerint egy sérülés miatt hagyott abba:

„Másfél évig szenvedtem vele, míg végül elmúlt, így végre újra elkezdhettem sportolni. Most, amikor az időm engedi, csinálom”

– mondta Orbán a Blikknek. A lap még azt is megtudta, hogy Orbán 16 és 24 kilós súlyokkal edz. Mint a lap írja, Orbán állítólag a külföldi útjaira is magával viszi a sporteszközt, edzéstervét pedig ő állította össze magának.

Az elmúlt évtizedet nézve kivételes részletességgel nyilatkozott Orbán a Blikknek, ugyanis még azt is elmondta, hogy diétázik, de vigyáznia kell ezzel, mert jó étvágya van, „a vasszöget is megenné”.

Orbán a Bors akkori beszámolója alapján jó pár éve, 2011-ben is kettlebellel és diétával fogyott le a nyár végére. Ahogy a Blikk most is kiemelte, már ekkor is megírták a lapok, hogy a kettlebell eredetileg orosz módszer – ezzel edzenek itthon a TEK-esek is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!